Alice Csodaországban: a mese írója nagyon furcsán viselkedett a kislányokkal

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lewis Carroll klasszikusát, az Alice Csodaországban című könyvet ma is a gyerekirodalom klasszikusai között tartjuk számon, de korántsem biztos, hogy az író vonzalma a címszereplő Alice iránt ártatlan volt.

1862. július 4-én egy evezős csónakban kis társaság igyekezett lefelé a Temzén, hogy a festői Godstow városában piknikezzenek. A csónakban öten ültek: Robinson Duckworth tiszteletes, három kislány és a harmincéves Charles Lutwidge Dodgson matematikus-költő-fényképész. A Liddell lányok egyike, a tízéves Alice megkérte a család barátjának számító Dodgsont, hogy az úton szórakoztassa őt és testvéreit, a nyolcéves Edithet és a 13 éves Lorinát. Dodgson belekezdett hát a történetbe, amelynek főhőse, egy Alice nevű kislány egy nyúlüregbe esett. Így született meg az Alice Csodaországban első változata, amelyet Dodgson nyomtatott formában két év múlva adott át Alice-nek, Alice's Adventures Under Ground címmel.

Charles Lutwidge Dodgson egy vidéki pap legidősebb fiaként látta meg a napvilágot 1832-ben. Hét lánytestvére között a mókamester szerepe volt az övé: gyerekkorától kezdve vicceket, találós kérdéseket, verseket és meséket adott elő a szórakoztatásukra, emellett marionettbábu-színházat hozott létre, és közreműködött a család által kiadott magazin szerkesztésében is. Idilli gyermekkorban volt tehát része, s úgy tűnik, később is leginkább ezt az elveszett, paradicsomi időszakot kereste.

Charles Lutwidge Dodgson, azaz Lewis Carroll
Fotó: Science Society Picture Librar / Getty Images Hungary

Társai sokat gúnyolták

Charles otthon, majd a Rugby School nevű bentlakásos fiúiskolában tanult. Visszaemlékezései alapján úgy tűnik, sokszor vált zaklatás áldozatává:Nem mondhatom… hogy bármiféle földi megfontolás arra késztetne, hogy újraéljem azt a három évet… Őszintén mondom, hogy ha biztonságban lehettem volna az éjszakai bosszúságoktól, a mindennapi élet nehézségei viszonylag elviselhető apróságok lettek volna.” A magas, sovány Charles valószínűleg elsősorban dadogása és ügyetlen mozgása miatt vált társai céltáblájává; ráadásul egy gyerekkori betegség következményeképpen az egyik fülére nem hallott. Ennek ellenére matematikai tehetségével kitűnt a többi diák közül, s hamarosan az Oxfordi Egyetemhez tartozó Christ Church főiskola hallgatója, majd matematikatanára lett. A főiskola szabályai szerint a felső tagozatos diákokat pappá kellett szentelni, és cölibátus fogadalmat kellett tenniük, de Dodgson kikerülte a felszentelési szabályt. Megnősülni sohasem nősült meg.

Alice és nővérei (Charles Dodgson felvétele)
Fotó: Wikimedia Commons

Gyanús fényképek

A fiatalember élénken érdeklődött a művészetek iránt: állítólag jól énekelt és kiválóan színészkedett; valamint az akkoriban indult új művészeti irányzat képviselői, a preraffaeliták között is sokat mozgott. A korszak új találmánya, a fényképezés iránt is lelkesedett. Élete során mintegy 3000 fényképet készített, leggyakrabban embereket fotózott, ezenkívül tájakat, babákat, kutyákat, szobrokat, festményeket, fákat, sőt csontvázakat is. Fényképeinek körülbelül a fele viszont gyerekekről készült, s ezek között van jó néhány, amely mai szemmel nézve minimum gyanús: fülledt pózokban, sőt meztelenül is fényképezett gyereklányokat.

Piknik a kislányokkal

Dodgson életére a legnagyobb hatást kétségkívül az gyakorolta, amikor a Christ Church-i főiskola új dékánjával barátságot kötött. Henry Liddell és családja 1855-ben érkezett a településre, s Dodgson hamarosan a család életének részese lett. Barátságot kötött a feleséggel, Lorinával, valamint a gyerekekkel is: először a házaspár fiával, Harryvel, majd a kislányokkal, akik közül különösen Alice gyakorolt rá nagy hatást. Dodgson különösen szeretett a Liddell gyerekekkel a Temzén csónakázni, majd piknikezni.

Meztelen gyerekek a képeslapokon

Dodgson azonban nem elégedett meg a közös kirándulásokkal: rajzokat készített a gyerekekről – köztük olyanokat is, amelyeken a gyerekek teljesen meztelenül láthatóak a tengerparton. Alice-ről és Lorináról mai szemmel nézve gyerekekhez egyáltalán nem való, erotikusnak is értelmezhető fényképeket készített – ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez a viktoriánus Angliában nem váltott ki akkora felhördülést, mint manapság: az ártatlanság megtestesítőinek tartották a meztelen gyerekeket, akiket karácsonyi vagy születésnapi üdvözlőlapokon is gyakran szerepeltettek. Mégis nehéz elképzelni, a viktoriánus szülőket mi késztethette arra, hogy megengedjék, hogy lányaikat ilyen pózokban fényképezze egy középkorú férfi. Egyik életrajzírója, Morton N. Cohen megjegyzi: Dodgson „Sok barátját meggyőzte arról, hogy a meztelen kislányokhoz való ragaszkodása mentes minden erotikától”, ugyanakkor úgy gondolja, naivitás azt feltételezni, hogy a férfi gyereklányok iránti érdeklődése tisztán művészi indíttatású volt.

Alice a legszebb ruhájában – az író felvétele
Fotó: Wikimedia Commons

Pedofil volt az író?

Ma már nehéz megítélni, milyen érzelmek vezethették Dodgsont, de sokan arra gyanakodnak, hogy Dodgson pedofil volt. Alice dédunokája, Vanessa Tait például a BBC dokumentumfilmjében azt állítja: „Szerelmes volt Alice-be, de ezt elnyomta magában, és soha nem lépte volna át a határokat.” Kérdés, hogy milyen határokat – kihívó pózokban vagy éppen meztelenül fényképezni kiskorú lányokat éppen elegendő határátlépésnek számíthatott akkoriban is. Dodgson egész életében naplót vezetett, de éppen annak az időszaknak a feljegyzései hiányoznak – 1858 áprilisától 1862 májusáig, amikor a férfi nagyon is intenzíven volt jelen a Liddell lányok életében. Valaki kitépte ezeket a lapokat.

Szakítás a családdal

Mindenesetre 1863-ban Dodgson és a Liddell család között megmagyarázhatatlan szakításra került sor. Egyes kutatók szerint azért, mert a férfi megkérte a mindössze 11 éves Alice kezét, aki még a viktoriánus szokásokhoz képest is túl fiatal volt a házassághoz. Mások szerint inkább a másik lány, Lorina iránt érdeklődött, megint mások szerint az édesanya körül is legyeskedett. És bár 1864 táján ismét megjelent a Liddell családnál, soha többé nem vitte el a lányokat evezős kirándulásra.

Lewis Carroll gyereklányok iránti vonzalma felveti a pedofília gyanúját
Fotó: Historical Picture Archive / Getty Images Hungary

Alice Csodaországban

Dodgson úgy gondolta, hogy az Alice-nek írott meseregénye szélesebb érdeklődésre is számot tarthat, ezért elküldte a kéziratot egyik barátjának, MacDonald tiszteletesnek, aki, miután a gyerekeivel elolvastatta a művet, biztatta, hogy jelentesse meg. Így is történt: az illusztrált mű Lewis Carroll álnéven 1865-ben jelent meg, Alice Csodaországban címmel. A nyúlüregbe zuhant kislány kalandjai a szürreális világban hamar nagy népszerűséget hoztak a szerzőnek, Dodgsont elárasztották a rajongói levelek. Állítólag maga Viktória királynő is lelkesedett a könyvért, olyannyira, hogy elhívta a szerzőt, szórakoztassa unokáit.

„Mi lakozik a gyermeki szívben”

Dodgson egy tüdőgyulladás szövődményeibe halt bele 66 évesen. A London Daily Graphic nekrológja megjegyezte, hogy „mint sok agglegény, ő is nagyon népszerű volt a gyerekek körében, és nagyon szerette őket”. Alice-t egy rövid ideig a walesi herceg fia, Leopold ostromolta szerelmével, majd feleségül ment Reginald Hargreaves krikettjátékoshoz, és élte a viktoriánus hölgyek szokásos társasági életét. Három fiuk született, kettő meghalt az első világháborúban, a harmadik, Caryl túlélte azt. (Alice tagadta, hogy a keresztnév választásakor Carroll inspirálta volna). 1932-ben, Dodgson születésének századik évfordulóján, Alice Liddell, aki akkor 80 éves özvegy volt, fiával és nővérével New Yorkba utazott, hogy átvegye a Columbia Egyetem díszdoktori címét. Azért kapta, mert annak idején „kislányos varázsával felébresztette egy matematikus ábrándos fantáziáját”, továbbá hozzájárult ahhoz, hogy Carroll „teljes mértékben megértse, mi lakozik a gyermeki szívben”.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.