Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Lewis Carroll klasszikusát, az Alice Csodaországban című könyvet ma is a gyerekirodalom klasszikusai között tartjuk számon, de korántsem biztos, hogy az író vonzalma a címszereplő Alice iránt ártatlan volt.
1862. július 4-én egy evezős csónakban kis társaság igyekezett lefelé a Temzén, hogy a festői Godstow városában piknikezzenek. A csónakban öten ültek: Robinson Duckworth tiszteletes, három kislány és a harmincéves Charles Lutwidge Dodgson matematikus-költő-fényképész. A Liddell lányok egyike, a tízéves Alice megkérte a család barátjának számító Dodgsont, hogy az úton szórakoztassa őt és testvéreit, a nyolcéves Edithet és a 13 éves Lorinát. Dodgson belekezdett hát a történetbe, amelynek főhőse, egy Alice nevű kislány egy nyúlüregbe esett. Így született meg az Alice Csodaországban első változata, amelyet Dodgson nyomtatott formában két év múlva adott át Alice-nek, Alice's Adventures Under Ground címmel.
Charles Lutwidge Dodgson egy vidéki pap legidősebb fiaként látta meg a napvilágot 1832-ben. Hét lánytestvére között a mókamester szerepe volt az övé: gyerekkorától kezdve vicceket, találós kérdéseket, verseket és meséket adott elő a szórakoztatásukra, emellett marionettbábu-színházat hozott létre, és közreműködött a család által kiadott magazin szerkesztésében is. Idilli gyermekkorban volt tehát része, s úgy tűnik, később is leginkább ezt az elveszett, paradicsomi időszakot kereste.
Társai sokat gúnyolták
Charles otthon, majd a Rugby School nevű bentlakásos fiúiskolában tanult. Visszaemlékezései alapján úgy tűnik, sokszor vált zaklatás áldozatává: „Nem mondhatom… hogy bármiféle földi megfontolás arra késztetne, hogy újraéljem azt a három évet… Őszintén mondom, hogy ha biztonságban lehettem volna az éjszakai bosszúságoktól, a mindennapi élet nehézségei viszonylag elviselhető apróságok lettek volna.” A magas, sovány Charles valószínűleg elsősorban dadogása és ügyetlen mozgása miatt vált társai céltáblájává; ráadásul egy gyerekkori betegség következményeképpen az egyik fülére nem hallott. Ennek ellenére matematikai tehetségével kitűnt a többi diák közül, s hamarosan az Oxfordi Egyetemhez tartozó Christ Church főiskola hallgatója, majd matematikatanára lett. A főiskola szabályai szerint a felső tagozatos diákokat pappá kellett szentelni, és cölibátus fogadalmat kellett tenniük, de Dodgson kikerülte a felszentelési szabályt. Megnősülni sohasem nősült meg.
Gyanús fényképek
A fiatalember élénken érdeklődött a művészetek iránt: állítólag jól énekelt és kiválóan színészkedett; valamint az akkoriban indult új művészeti irányzat képviselői, a preraffaeliták között is sokat mozgott. A korszak új találmánya, a fényképezés iránt is lelkesedett. Élete során mintegy 3000 fényképet készített, leggyakrabban embereket fotózott, ezenkívül tájakat, babákat, kutyákat, szobrokat, festményeket, fákat, sőt csontvázakat is. Fényképeinek körülbelül a fele viszont gyerekekről készült, s ezek között van jó néhány, amely mai szemmel nézve minimum gyanús: fülledt pózokban, sőt meztelenül is fényképezett gyereklányokat.
Piknik a kislányokkal
Dodgson életére a legnagyobb hatást kétségkívül az gyakorolta, amikor a Christ Church-i főiskola új dékánjával barátságot kötött. Henry Liddell és családja 1855-ben érkezett a településre, s Dodgson hamarosan a család életének részese lett. Barátságot kötött a feleséggel, Lorinával, valamint a gyerekekkel is: először a házaspár fiával, Harryvel, majd a kislányokkal, akik közül különösen Alice gyakorolt rá nagy hatást. Dodgson különösen szeretett a Liddell gyerekekkel a Temzén csónakázni, majd piknikezni.
Meztelen gyerekek a képeslapokon
Dodgson azonban nem elégedett meg a közös kirándulásokkal: rajzokat készített a gyerekekről – köztük olyanokat is, amelyeken a gyerekek teljesen meztelenül láthatóak a tengerparton. Alice-ről és Lorináról mai szemmel nézve gyerekekhez egyáltalán nem való, erotikusnak is értelmezhető fényképeket készített – ugyanakkor megjegyzendő, hogy ez a viktoriánus Angliában nem váltott ki akkora felhördülést, mint manapság: az ártatlanság megtestesítőinek tartották a meztelen gyerekeket, akiket karácsonyi vagy születésnapi üdvözlőlapokon is gyakran szerepeltettek. Mégis nehéz elképzelni, a viktoriánus szülőket mi késztethette arra, hogy megengedjék, hogy lányaikat ilyen pózokban fényképezze egy középkorú férfi. Egyik életrajzírója, Morton N. Cohen megjegyzi: Dodgson „Sok barátját meggyőzte arról, hogy a meztelen kislányokhoz való ragaszkodása mentes minden erotikától”, ugyanakkor úgy gondolja, naivitás azt feltételezni, hogy a férfi gyereklányok iránti érdeklődése tisztán művészi indíttatású volt.
Pedofil volt az író?
Ma már nehéz megítélni, milyen érzelmek vezethették Dodgsont, de sokan arra gyanakodnak, hogy Dodgson pedofil volt. Alice dédunokája, Vanessa Tait például a BBC dokumentumfilmjében azt állítja: „Szerelmes volt Alice-be, de ezt elnyomta magában, és soha nem lépte volna át a határokat.” Kérdés, hogy milyen határokat – kihívó pózokban vagy éppen meztelenül fényképezni kiskorú lányokat éppen elegendő határátlépésnek számíthatott akkoriban is. Dodgson egész életében naplót vezetett, de éppen annak az időszaknak a feljegyzései hiányoznak – 1858 áprilisától 1862 májusáig, amikor a férfi nagyon is intenzíven volt jelen a Liddell lányok életében. Valaki kitépte ezeket a lapokat.
Szakítás a családdal
Mindenesetre 1863-ban Dodgson és a Liddell család között megmagyarázhatatlan szakításra került sor. Egyes kutatók szerint azért, mert a férfi megkérte a mindössze 11 éves Alice kezét, aki még a viktoriánus szokásokhoz képest is túl fiatal volt a házassághoz. Mások szerint inkább a másik lány, Lorina iránt érdeklődött, megint mások szerint az édesanya körül is legyeskedett. És bár 1864 táján ismét megjelent a Liddell családnál, soha többé nem vitte el a lányokat evezős kirándulásra.
Alice Csodaországban
Dodgson úgy gondolta, hogy az Alice-nek írott meseregénye szélesebb érdeklődésre is számot tarthat, ezért elküldte a kéziratot egyik barátjának, MacDonald tiszteletesnek, aki, miután a gyerekeivel elolvastatta a művet, biztatta, hogy jelentesse meg. Így is történt: az illusztrált mű Lewis Carroll álnéven 1865-ben jelent meg, Alice Csodaországban címmel. A nyúlüregbe zuhant kislány kalandjai a szürreális világban hamar nagy népszerűséget hoztak a szerzőnek, Dodgsont elárasztották a rajongói levelek. Állítólag maga Viktória királynő is lelkesedett a könyvért, olyannyira, hogy elhívta a szerzőt, szórakoztassa unokáit.
„Mi lakozik a gyermeki szívben”
Dodgson egy tüdőgyulladás szövődményeibe halt bele 66 évesen. A London Daily Graphic nekrológja megjegyezte, hogy „mint sok agglegény, ő is nagyon népszerű volt a gyerekek körében, és nagyon szerette őket”. Alice-t egy rövid ideig a walesi herceg fia, Leopold ostromolta szerelmével, majd feleségül ment Reginald Hargreaves krikettjátékoshoz, és élte a viktoriánus hölgyek szokásos társasági életét. Három fiuk született, kettő meghalt az első világháborúban, a harmadik, Caryl túlélte azt. (Alice tagadta, hogy a keresztnév választásakor Carroll inspirálta volna). 1932-ben, Dodgson születésének századik évfordulóján, Alice Liddell, aki akkor 80 éves özvegy volt, fiával és nővérével New Yorkba utazott, hogy átvegye a Columbia Egyetem díszdoktori címét. Azért kapta, mert annak idején „kislányos varázsával felébresztette egy matematikus ábrándos fantáziáját”, továbbá hozzájárult ahhoz, hogy Carroll „teljes mértékben megértse, mi lakozik a gyermeki szívben”.
