„Eszem a paleo sütit, tőlem pár méterre meg nem tudják, hol töltik az éjszakát” – menekülők és befogadóik története

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ukrajnai háborús helyzetben kialakult menekültválság kezelésében nagy a szerepe azoknak a civileknek, akik befogadják otthonaikba a konfliktus miatt otthonukból távozókat: három befogadóval beszélgettünk arról, mit jelentett számukra a befogadás.

Az elmúlt hetek eseményei kapcsán kialakult civil összefogás a menekültek megsegítésére olyan toleráns színben mutatja be a magyar társadalmat, hogy az talán bennünket is meglep. A határra vagy budapesti pályaudvarokra érkező, napi több ezer menekült elszállásolásában oroszlánrésze van azoknak a civil embereknek, akik humanitárius segélyként saját otthonuk melegét kínálják a háború elől menekülők számára. Az adományba vásárolt élelmiszereknél vagy használati cikkeknél és az átutalt pénzösszegeknél is nagyobb áldozat otthonod kapuit kitárni: három befogadásra nyitott magyarral beszéltünk, és egyikük sem bánta meg döntését.

A menekültek befogadása morális alapvetés

Ákos azt mondja, nem kellett azon gondolkoznia, hogy segítsen-e ebben a helyzetben.

„Belső, morális alapvetés, hogy ha valakinél kivételezettebb helyzetben vagyok, akkor adok annak, akinek nincsen. Ennyire egyszerű. Épp lezártam egy megbeszélést, a gyerekeim egy trambulinparkban ugráltak, és azon gondolkodtam, hogy nem oké az, hogy én itt ülök a napon, és eszem a paleo sütit, miközben tőlem pár méterre emberek nem tudják, hogy hol töltik az éjszakát” – meséli. Így hát utánajárt, mire van épp akkor a legnagyobb szükség a Nyugatinál, vettek popsitörlőt, kivitték, és azt is elmondta, hogy ő szállást is fel tud ajánlani.

Ukrajna most veszélyes hely, a menekültek száma többmilliós lehet a háború végére
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images Hungary

„Ott állt egy család, szállást kerestek, mondták, hogy van négy macskájuk. Mondtam, hogy nekem is, meg egy kutyám: jöhetnek. Mondták, hogy körbenéznek a városban, és jöttek is utána” – idézi fel Ákos a történteket.

Az ukrajnai helyzetről nem kérdezett

Még mielőtt a menekültek megérkeztek volna a Budapesttől nem messze található családi házába, fogadott nagybátyjától, aki Hessenben húsz évig dolgozott menekültekkel, megkérdezte, mire érdemes figyelnie.

„Azt mondta, ne kérdezzük őket, hogy mi hogy volt. 

Nyugalomra, biztonságra és pihenésre vágynak, én ezt úgy tudtam megadni nekik, hogy főztem, leültettem őket, és beszélgettünk minden másról, amíg a gyerekek játszottak.

Azon voltunk, hogy eltöltsünk együtt egy normális estét. Szóba se hoztam, ami történt, és azt láttam rajtuk, hogy ez nagyon jó” – mondja Ákos, akinek vendégei később örültek, hogy az internetkapcsolatnak hála tudnak végre beszélgetni az otthoniakkal – négynapos utazást követően érkeztek ugyanis Magyarországra, ahonnan kiadós pihenés után indultak is tovább Helsinkibe.

„Ha az ember idegeneket enged be a házába, az lehet fura vagy kényelmetlen, de nem volt az, viszont segítettünk. Jó volt, hogy ezt a nyolc- és tízéves fiaimnak meg tudtam mutatni. Az egyikük azt mondta, először azt gondolta, hogy ez az egész nem lesz jó, de aztán tök jó lett.”

Tovább segítik a befogadott családot

Éva és családja hat napon át szállásolt el egy kárpátaljai családot: a négygyermekes anya az apa nélkül érkezett hozzájuk, a családfőnek csak négy nap múlva sikerült átjutnia a határon. A vendégek – ahogyan Éva gyermekei is hívták őket – tőlük egy másik ideiglenes szállásra költöztek, ahol integrációjukban is igyekeznek segíteni, de Éváék sem engedik el a nagycsalád kezét, próbálnak állást találni az apának amellett, hogy a náluk töltött idő alatt is ellátták őket étel mellett pelenkával, vagy éppen ruhával is a jótanácsokon kívül.

„A férjemmel közösen döntöttünk úgy, hogy befogadunk egy családot néhány napra, de persze a gyerekeket is megkérdeztük, ők is beleegyeztek. Többször vittünk adományt is a Nyugati pályaudvarra ezelőtt, aztán beírtuk magunkat a szállásadók közé is, és már aznap este fel is hívtak minket” – mondja Éva. Családi házukban tudtak biztosítani egy szobát a családnak, akik kezdetben elég zaklatott lelkiállapotban voltak az édesapa miatti aggodalmaknak köszönhetően.

A gyerekek is tanultak belőle

Éváék azt tartották fontosnak, hogy miközben megadnak nekik mindent, ami testi szükségleteik miatt nélkülözhetetlen, egy sétával, meseolvasással vagy játékkal el is tudják terelni figyelmüket. Megnyugvást viszont az jelentett igazán a család számára, amikor az édesapa is megérkezett: az otthoni helyzetről azt mondták, 

a katonák a házakba is bemennek, összeszedik a hadköteles korú férfiakat, így bujkálnia kell annak, aki ezt el akarja kerülni.

A helyzet persze időnként lemondással is járt a befogadó család részéről is, de Éva úgy gondolja, gyerekeinek is fontos tapasztalás volt az, hogy együtt töltötték ezt a hat napot a Kárpátaljáról menekülőkkel: megtapasztalhatták, hogy mennyire fontos a segítségnyújtás, és azt is, hogy saját szerencsés helyzetünk talán nem örökre adott.

A befogadás által emberibb körülményeket biztosíthatunk a menekülteknek
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Kis lakásban is megoldható

Árvai-Illés Emese férjével egy kárpátaljai anyukát és hatéves kisfiát fogadta be tatabányai otthonába: azt mondja, mindkettejükben egyszerre fogalmazódott meg ennek ötlete a háború kezdetén.

„Azok jutottak eszembe, akik két éve hívtak volna minket Ukrajnába koncertezni: hogy mi van, ha ezek az emberek éppen Magyarország felé tartanak egy táskával, és nincs hova menniük?” – mondta Emese. Mivel kis lakásban élnek és macskáik is vannak, a kanapéjukat tudták felajánlani legfeljebb két ember részére. Regisztrálták felajánlásukat több helyen is, végül a segitsunk.com-on keresztül eljutott hozzájuk egy kis család, akik kifejezetten Tatabányára szerettek volna kerülni, mivel az anya nagyobb fia itt dolgozik és él egy munkásszállón. A szállón nekik már nem volt hely, így szükségük volt egy alternatív megoldásra.

„Azt mesélték, hogy félelemben ébredtek fel, mióta kitört a háború. A boltok ki voltak fosztva, akárcsak az automaták, nem lehetett pénzt felvenni. A falujuktól nem messze van egy katonai bázis, amikor onnan lövéseket hallottak, és azt mondták nekik, lelőttek egy drónt, akkor tudták, hogy el kell indulniuk. Két kis táskával jöttek, a nagymama otthon maradt, ő nem akart eljönni” – meséli Emese, hozzátéve: anya és fia szeretnének hazamenni, amint az lehetséges.

Zenekarukkal is segítenek

Emese és férje ezen túl még zenekarukon, a Black Nail Cabaret-n keresztül is segíteni akart a menekülőknek: zenéik megtalálhatók a Bandcampen, itt a múlt hét péntekén ingyenessé tették egyik lemezüket, a vásárlóktól adományt kérve azért. Közel 400 eurót gyűjtöttek, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlájára utaltak át – ők segítették a náluk lakó családot a határon, illetve az Emeséékhez utazásban. Anya és fia március végéig maradhat náluk: akkor zenekarukkal külföldön koncerteznek, de lesz, aki segít másik szálláshelyet találni a menekültek számára, ha addig nem oldódik meg a helyzetük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.