A gyerekre mindig gyermekeként tekint a szülő, életkortól függetlenül. De nem mindegy, hogy gyerekként is kezeli-e a szülő felnőtt gyerekét, vagy elfogadja, hogy saját élete, döntései vannak, a szülői befolyás pedig véges. Nehéz egészséges határokat felállítani a mérgező szülőkkel szemben, akik gyakran még mindig a gyerekkor mintáiban élnek.
Felnőttként, még ha látjuk vagy érezzük is, hogy a szülői befolyás erősebb a kelleténél, akkor is belekerülhet némi időnkbe, erőfeszítésünkbe, no meg lelki tusánkba, hogy az egészséges határokat kialakítsuk. Ugyanis sokszor bűntudatunk van, vagy attól tartunk, megsértjük szüleink érzéseit. Féltjük szüleinket a „kegyetlen” valóságtól, attól, hogy felnőttként saját lábra állva, a leválás útjára lépve, magunk hozzuk meg életünk legnagyobb döntéseit és magunk alakítjuk sorsunkat. Félünk tisztázni velük az új korlátokat, attól tartunk, szétesik az életük, ha mi, a felnőtt gyermek, betartjuk és betartatjuk új határainkat.
A szakértők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy ha már mi magunk is felnőttek vagyunk, szüleink még inkább azok, vagyis, a szülőnek kell felnőttként megbirkóznia a leválás rá eső nehézségeivel. Megnyugtatásunkra azt erősítik bennünk a pszichológusok, hogy a szülők élete csak akkor esik szét, ha úgy döntenek, hogy hagyják szétesni. Az a szülő, aki a kapcsolat megszakításával fenyeget, csak kétségbeesetten vissza akarja szerezni az irányítást és régi befolyását gyermeke fölött.
Ugyanakkor tételezzünk fel, hogy világosan ki tudjuk jelölni a közöttünk mint gyermek és a szüleink közötti mintákat. Ha ez sikerül, akkor kezdünk hitelesebbek lenni a kapcsolatban. Innentől már lehet nyíltan beszélni korlátokról és szerepekről, és talán egészségesen lehet kezelni a helyzetet és egymást is. A szélsőségesebb esetek mérgező szülőtípusait a Psychology Today négy kategóriába sorolja:
Mérgező szülők, akik megpróbálnak irányítani minket
Ezekkel a szülőkkel a probléma gyakran a hatalom és a bűntudat kérdése körül forog. Úgy érezzük, hogy a szüleinknek rendelkezniük kell némi irányítással fölöttünk, hiszen mindig is így volt, és bűntudatot érzünk, ha megpróbáljuk helyettük magunkhoz ragadni életünk kormánykerekét.
Talán megpróbálnak gyermekeinken keresztül hatni ránk, vagy beavatkozni házasságunkba, esetleg anyagi támogatással próbálnak befolyással maradni életünk felett.
Ez könnyen kelt bennünk zavart, hiszen a gyerek, még ha felnőtt is, úgy gondolkodik, ha a szülő valamit tesz, biztosan gyermeke érdekében teszi, mert szereti és csak jót akar neki. Az irányítás erőszakos fenntartására tett szülői kísérleteknek azonban semmi köze a szeretethez. Ne hagyjuk, hogy torzuljon bennünk a kép. Inkább igyekezzünk megvalósítani céljainkat, s közben világosan vázolni: „Anya, én x-et, y-t, z-t szeretném csinálni, szóval most ezt is fogom tenni” ,vagy „Apa, én ezt a munkát szeretném, nem azt, úgyhogy elvállalom”.
A szülők reakciójával kapcsolatban pedig azt tanácsolják a pszichológus szakértők, hogy ne próbáljuk meg „megjavítani” gondolkodásukat, vagy átállítani őket, magunkra koncentráljunk elsősorban, és saját döntéseinkre.
Mérgező szülők, akik függők
Ha szenvedélybeteg szülők nevelnek fel, hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a mi feladatunk valamilyen módon meggyógyítani őket, vagy gondoskodni róluk. Nem csak felelősséget, bűntudatot is érzünk irántuk. Ilyen esetben általánosságban vizsgáljuk meg a felelősség realitásait. A helyes megoldás érdekében tegyük fel magunknak a kérdést: ki a felelős az én személyes boldogságomért? Ha azt válaszoljuk: én magam, akkor tudatában kell lenni annak, hogy ez a szüleinkkel is így van.
Vagyis az ő boldogságukért elsősorban ők a felelősek.
A pszichológusok tanácsa az, hogy ilyen esetben rá kell bízni valami apróságot a szülőkre, amiért felelősséget vállalhatnak, amiről gondoskodniuk kell, majd innen lépésről lépésre fejlődhetnek tovább, önállóan.
Mérgező szülők, akik az áldozat szerepét játsszák
A mérgező szülők ezen csoportjába tartozók viselkedésükkel azt fejezik ki, hogy nem tudnak gondoskodni magukról, így próbálnak manipulálni.
Ebben az esetben sokszor nem ismerjük fel, hogy talán egész életünkben – gyerekként is – szülő módjára viselkedtünk a szüleink mellett és helyett.
Meghallgattuk anyát, amint panaszkodik apáról, és fordítva. Vigasztaltuk őket, intézkedtünk gyakorlati dolgokban helyettük. A szakértők szerint ezeket a tendenciákat is úgy tudjuk megállítani, ha kezébe adunk döntéshelyzeteket a szülőnek, és világossá tesszük, hogy
nem mi fogjuk már ezt a felelősséget elvállalni, hanem szép lassan őket neveljük rá arra, hogy maguk viseljék azt.
Mérgező szülő, aki erőszakos, esetleg bántalmazó
A bántalmazó szülő érzelmileg, verbálisan vagy fizikailag is kárt tehet gyermeke lelki és testi épségében, úgy, hogy gyermekként még azt is gondolhatjuk – hiszen erre neveltek –, hogy a velünk szembeni viselkedésük normális.
De mint felnőttek, akik szabadon hozhatunk döntéseket és van választásunk, mi határozzuk meg, hogy mennyit akarunk, bírunk elviselni. Szélsőséges esetben lehet, hogy a kapcsolat megszakításához vezet ez a döntési szabadság, de lehet, hogy elég, ha csak bizonyos távolságot iktatunk be, vagy kerüljük a konfrontálódás lehetőségeit. Nem kell a végsőkig elviselni mindent, sok a kedves ember, akiktől szeretetet is kaphatunk, inkább az ő társaságukból kell erőt meríteni.
A legfontosabb dolog, hogy az életünk a miénk, és a mi felelősségünk, hogy gondoskodjunk róla. Ér kedvesnek lenni magunkhoz, lehetünk jók magunkkal anélkül, hogy ezzel bántanánk másokat. Nem kell bűntudatot éreznünk, a határok pedig nem kegyetlenek, csak mások, mint a régi egészségtelen minták.
