„Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra.” – Tudod, hogy melyik gyerekkönyvből idézünk?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudod, hogy ki lakik Smaragdvárosban? Hogy ki szereti annyira a marmeládés szendvicset, hogy színházba sem megy nélküle? Vagy hogy hol lakik Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű ugrifüles? Akkor gyerekjáték lesz számodra irodalmi kvízünk.

Gyerekkori olvasmányaink nagy hatást gyakorolnak ránk. Egy izgalmas regény egy életre megszerettetheti velünk a könyveket, kedvenc történeteink szereplői pedig olyan intelmekkel láthatnak el bennünket, amik sok-sok évvel később is hatással lehetnek arra, hogyan éljük az életünket. Kvízünkben a legszeretetreméltóbb gyerekkönyveket idézzük meg. Kitalálod, hogy melyik regényekből gyűjtöttük az idézeteket?

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
„Akkor az alak, amelyet ide-oda taszigált és egészen meggörnyesztett a szél, fölemelte a kertkapu reteszét, s a gyerekek láthatták, hogy valami nő az, aki fél kezével a kalapját fogja, a másikban táskát cipel. És most valami különös dolgot pillantottak meg. Mihelyt az alak belül került a kapun, a szél mintha levegőbe kapta volna, s úgy röpítette volna a ház felé.”
Csukás István: Keménykalap és krumpliorr
P. L. Travers: A csudálatos Mary
Michael Ende: Momo
2. kérdés
„Aromo nyúl. Ugrifüles, nagyeszű. Úgy is hívjuk: fékezhetetlen agyvelejű. Ő meg, tudod, kint lakott a mezőn. Szabad foglalkozású nyúl volt. Káposztaszakértő.”
Tove Jansson: Muminbocs és az üstökös
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Hugh Lofting: Doktor Dolittle állatkertje
3. kérdés
„Malacka nagy kunyhóban lakott egy nyírfa közelében, ez a nyírfa az erdő közepében állott, és Malacka a kunyhó közepében lakott. A háza közelében, rúd tetején, egy darab törött lécen ez volt olvasható: »TILOS AZ Á.«”
Kanneth Grahame: Szél lengeti a fűzfákat
A. A. Milne: Micimackó
Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé
4. kérdés
„(...)igen figyelemreméltó gyermek volt. Leginkább az ereje volt méltó a figyelemre. Olyan hihetetlenül erős volt, hogy a világon egyetlen rendőr sem volt erősebb nála. Ha kedve támadt, egy egész lovat is fel tudott emelni. És támadt kedve.”
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi
Csukás István: Pom Pom meséi
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
5. kérdés
„A tündérkirálynő rosszul aludt mostanában. Ez nem volt jellemző a tündérekre: Tündérország lakói jó alvók voltak, s Írisz királynő se különbözött népétől, csak az utóbbi időben voltak nyugtalanabbak az éjszakái, amióta a fiával annyi baj volt.”
Szabó Magda: Tündér Lala
Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
Carlo Collodi: Pinokkió kalandjai
6. kérdés
„Künn a ház előtt, a fa árnyékában terített asztal. Ott ült Április Bolondja meg a Kalapos, és teázott. Kettejük között egy mormota szunyókált. Április Bolondja meg a Kalapos rákönyökölt, mint valami párnára, s a feje fölött beszélgetett.”
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője
Roald Dahl: Matilda
7. kérdés
„Ő csak egyhetes, és bármilyen régen született, még sohasem volt születésnapja, és nem hiszem, hogy lenne ezután valaha is. Mindez pedig amiatt, mert egyhetes korában már lemondott arról, hogy felnőtt legyen belőle, és kiröpült az ablakon (...).”
Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása
Jeff Kinney: Egy ropi naplója
James Matthew Barrie: Pán Péter a Kensington Parkban
8. kérdés
„Dorkát és barátait még a zöld szemüvegen át is elkápráztatta a csodálatos város ragyogása. Az utcákat zöld márványból épült gyönyörű paloták szegélyezték, melyeknek fala mindenütt szikrázó smaragdokkal volt megtűzdelve.”
C. S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
Michael Ende: A Végtelen Történet
Lyman Frank Baum: Oz, a nagy varázsló
9. kérdés
„Muszáj neked marmeládés szendvicset hoznod a színházba?”
Michael Bond: A medve, akit Paddingtonnak hívtak
E. B. White: Stuart Little: egy kisegér nagyon nagy kalandja
Roald Dahl: Charlie és a csokigyár
10. kérdés
„Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...”
Antoine de Saint Exupéry: A kis herceg
Frances Hodgson Burnett: A titkos kert
Rudyard Kipling: A dzsungel könyve
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.