Tévedsz, ha azt hiszed, a gyerekvállalástól garantáltan boldog leszel

A gyerek ugyanis nem csupán örömet jelent, hanem egy egész csomagot. Ebben a csomagban a pozitív töltetű elemek mellett olyan, sokak számára ijesztő tételek szerepelnek, mint a felelősségvállalás, a vég nélküli gondoskodás, a neveléshez szükséges következetesség, türelem, anyagi áldozat, megváltozott test, időhiány, fáradtság – csak hogy néhányat említsünk. Ám ezt ritkán látjuk kerek egészként, inkább csak a részeit szeretjük kiragadni, majd idealizálni. Akinek gyereke van, az garantáltan kiteljesedettnek érzi magát, boldog, irigylésre méltó életet él, és lesz szíves így is viselkedni – vélik sokan. Hogy ez mennyire téves elképzelés, arról Gergely-Hevesi Barbarával, a Nyugizóna pszichológusával beszélgettünk. 

Semmi sem garancia

Egy új kutatás, amelyben 11 év alatt egymillió ember véleményét vizsgálták meg, feltárta, hogy az élettel való elégedettség és a gyerekvállalás között nem feltétlenül van egyértelmű összefüggés. A legfájóbb pontok: a gyerekkel járó anyagi kiadások sokasága, a kamaszkori lázadás és a szabadidő nagy részének elvesztése. A gyermekvállalás maga sem tekinthető sztenderd biológiai késztetésnek, hiszen a szakirodalom szerint számos kulturális-társadalmi körülmény befolyásolja. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szülői szeretetnek és gondoskodásnak ne lenne biológiai alapja, de erőteljesen hatnak rá kulturális tényezők is. Ráadásul a gyerekvállalás szinte minden szinten megváltoztatja a pár és az egyén életét. Anyáknál, de apáknál is előfordul szülés utáni depresszió, az anyák 80 százalékánál valamilyen hangulatzavar, ráadásul új konfliktusok alakulhatnak ki a szülők között.

Mindezek ellenére a közgondolkodásban a szülőséghez elsődlegesen az öröm érzését kötjük. Társadalmunkban a boldogsággal kapcsolatban számos irreális elképzelés, és ezáltal elvárás van jelen – jegyzi meg a szakértő. A közösségi médiában túlnyomó többségében szép és örömteli pillanatokat látunk, a reklámokban a boldogság elérésének ígéretével próbálnak meggyőzni bennünket, hogy megvegyük az adott terméket. A családok, és ehhez kapcsolódóan a gyermekvállalás ábrázolása is e szerint a forgatókönyv szerint történik. Ez alapján kialakulhat az az irreális elképzelés bennünk, hogy akkor lehetünk boldogok, ha nincsenek problémáink, konfliktusaink, ha nem veszekszünk otthon, mindig jól érezzük magunkat, az életünkből kizártuk a stresszt és a negatív érzéseket. Holott ezek mind az életünk természetes részei. Irreális elvárás ez a fajta tökéletesség és feszültségmentesség.

A gyermekvállalás normatív krízis az életünkben

Ettől még lehet örömteli, de mindenképp erőteljes hatással van a személyiségünkre, a működésünkre és a kapcsolatainkra. Olyan időszak ez, ami teli van kihívásokkal. Így irreális elvárás, hogy egy gyermek érkezése majd megoldja a problémáinkat, és általa minden erőfeszítés nélkül elérjük az áhított boldogságot – magyarázza a pszichológus. Hogy hogyan éljük meg az életünknek ezt a periódusát, számos tényezőtől függ. Például hol tartunk a személyiségfejlődésünkben, milyen készségekkel rendelkezünk megküzdés terén, milyen saját születési, gyerekkori élményeink vannak, hogyan vagyunk jelen a kapcsolatainkban, milyen támogatást kapunk a környezetünktől. Éppen ezért nagyon egyéni, hogy milyen élmény számunkra a szülővé válás, ahogy az is, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznünk a folyamat közben. Érdemes ezzel kapcsolatban elolvasni Sebestyén Eszter: Átlátszó álarcok – Az anyaságról másképp című könyvét. 

Szülőként is ki lehet égni

Amint a kezünkben tartjuk a gyerekünket, egy sor szükségletünk háttérbe sorolódik az ő javára. Ez így természetes, ugyanakkor hosszú távon nem feltétlenül a boldogsághoz vezet el, sőt. Ha a kiégésre egy folyamatként tekintünk, akkor annak az első szakasza a túlzott erőfeszítésekről szól – mondja Gergely-Hevesi Barbara. Ezt nem nehéz elképzelnünk akár az újszülöttről való gondoskodásra, akár nagyobb gyerek nevelésére gondolunk. Erre a szakaszra jellemző, hogy szeretnénk bizonyítani, a saját igényeink háttérbe szorulnak, vagy teljesen el is nyomjuk őket, illetve olyan mértékben túlterhelődünk, ami hosszú távon egyszerűen nem bírható. Ilyenkor az energiaraktáraink kiürülnek, az erőforrásaink megcsappannak, és ha nem sikerül időközben változtatnunk a helyzeten és feltöltődnünk, akkor haladunk tovább a teljes kiégés állapota felé, amire jellemző az erőtlenség, elhasználtság érzése, a fásultság és az a gondolat, hogy nem tudjuk ellátni a feladatainkat.

A túlterheltséget megelőzhetjük segítségkéréssel, ami azonban sokaknak egyáltalán nem könnyű, holott régebben nem két szülő gondoskodott a gyerekekről, hanem egy egész közösség. Manapság azonban előfordulhat, hogy nincs elérhető támogatás, de az is gyakori jelenség, hogy a szülők nem mernek/szeretnének segítséget kérni, mert az együtt járhat azzal a gondolattal, hogy nem vagyok elég jó szülő, nem tudom megoldani egyedül a gyerekről való gondoskodást, és ehhez számos fájdalmas érzés társulhat. Valamint, ha például segítséget kérünk a családtól, akkor nehéz lehet meghúzni a határokat, hogy mi az, ami még belefér, és mi az, ami nem.

Tartsunk tükröt magunk elé!

A szülői létben akkor nem veszünk el, ha képesek vagyunk észrevenni és azonosítani az érzéseinket, ám ehhez arra is szükség van, hogy tudjunk a létezésükről és arról, hogy a gyerekvállalás nem csupa móka és kacagás. Az is, természetesen, ám mellette komoly munka, amiben időről időre komolyan elfáradhatunk. Ha ezt észben tartjuk, figyelünk a jelekre, akkor akár meg is előzhetjük a nagyobb kríziseket.

Kulcsfontosságú, hogy odafigyeljünk saját magunkra, meg tudjuk fogalmazni, hogy érezzük magunkat, mi zajlik bennünk, és észrevegyük a kiégés jeleit már a kezdeti szakaszban, ha azok megjelennek – folytatja a pszichológus. Sok esetben előfordulhat, hogy a környezetünk figyelmeztet bennünket, kifejezik, hogy aggódnak értünk. Ha felfigyeltünk a tünetekre, akkor utána gondoljuk át, hogy min tudunk változtatni és hogyan, mire van ehhez szükségünk. Például ha segítségre, akkor azt honnan kaphatjuk meg, milyen változtatásokat tudunk eszközölni, hogy megvalósítható legyen. Ha egyedül nehéz ezen átrágnunk vagy rászánni magunkat, akkor a megtartó kapcsolatainkban támaszra lelhetünk, közösen átbeszélhetjük, hogy érezzük magunkat, mi az, amin gondolkodunk, és milyen akadályokkal kell szembenéznünk a helyzet megoldásához.

De ezenkívül szakember segítségét is igénybe vehetjük, akivel a közös munka során felderíthetjük a kiváltó okokat, rátekinthetünk, hogy működünk a jelenlegi helyzetben, és megtervezhetjük, hogy milyen tudatos lépéseket tehetünk magunkért és a változásért. Természetesen azzal, hogy odafigyelünk magunkra és szükség esetén változtatunk, azzal egyben a családunkért és a kapcsolatainkért is teszünk. A gyerekek jóllétéhez a szülők jólléte is nélkülözhetetlen.

A szülők felfogása a gyerekre is hatással van

A gyerekeink ugyanis a mi megküzdési stratégiáinkat veszik át. Nem mindegy hát, hogy mit tanulnak a szüleiktől a konfliktusok kezeléséről, a problémák megoldásáról, az érzelmek elfogadásáról és kommunikálásáról. Például lehet-e szomorúnak lenni a családban, kimondhatjuk-e, ha valami nem tetszik vagy valami bánt minket, vitatkozhatunk-e, ha nem értünk egyet valamiben. És ha igen, akkor hogyan tesszük mindezt. A gyerekek érzelmi fejlődését nem azzal támogatjuk, ha megpróbálunk mindent tökéletesen csinálni és őket magukat pedig megóvni a feszültségektől. Sokkal inkább azzal, ha hiteles képet látnak rólunk a különböző szerepeinkben, ami modellként szolgálhat számukra, és saját maguk is megtanulják az érzelmeik szabályozását. Ami azzal jár, hogy át is élik őket.