Szülőként alapvető igényünk, hogy a gyerekünk a lehető legegészségesebb legyen. Tetemes összegeket költünk hát minőségi élelmiszerekre, hiszen nem mindegy, mivel tápláljuk a fejlődő szervezetet. Kívülről fújjuk, hogy elegendő fehérjére, szénhidrátra és vitaminra van szükségük, pontosan tudjuk, hogy minél több zöldséget juttatunk a kis gyomorba, annál kevesebbet kell majd gyógyszerre költeni. A terv nagyon szép, s persze részletesen kidolgozott, megvannak a lelőhelyeink, biopiacra járunk, kertészkedünk, sütünk-főzünk, a gyerek meg egyetlen szóval keresztbe húzza a számításainkat. Ez a szó pedig az, hogy pfuj.
Miért utálják a gyerekek a zöldségeket?
Ha visszaemlékszünk saját gyerekkorunk ízeire, szinte mindenkinek beugrik a menzán elénk tolt, zöldséglevesnek csúfolt mosogatólé, a finomfőzelék, aminek csak a neve volt finom, és az agyoncukrozott sóska is. Otthon aztán már kevésbé voltunk finnyásak, de még így is undorral piszkáltuk a tányér szélére a „nemszeretem” zöldségeket. De mi lehet ennek az ősi zöldségutálatnak a hátterében? Valóban minden gyerek undorodik tőlük, s ha igen, miért? A tudományos válasz szerint a kulcs az ízlelésünkben rejlik. Születésünk után az anyatej édes íze tökéletes elégedettséggel töltötte el minden részünket, tudjuk, hogy a cukorból energiát nyerünk. A hozzátáplálás során megismerkedtünk egy csomó érdekes pürével, és rájövünk arra is, hogy a sós íz is élvezhető. Az ízlelés azonban folyamatosan változik egészen felnőttkorig. Russell Keast, a Deakin Egyetem ízérzékeléssel és élelmiszer-tudománnyal foglalkozó professzora szerint a zöldségekkel és a „felnőtt” italokkal (kávé, sör) szembeni averziónk evolúciós okokra vezethető vissza. Belénk van kódolva, hogy a keserű és a savanyú ízt érezve gyanakodni kezdjünk arra, hogy az adott növény mérgező, azaz potenciálisan veszélyes ránk nézve. Keserű ízű a koffein, de ugyanezen okból nem eszi meg a gyerek a brokkolit, a karfiolt, a kelbimbót, az olívabogyót vagy a savanyú zöldségeket sem.
Van remény!
Ugyanakkor ízérzékelés terén óriási különbségek vannak az emberek között. A keserű ízű molekulákra (a leggyakoribbak a glükozinolátok és a fenolok) érzékeny receptorral rendelkező emberek felnőtt korukban sem képesek megenni a már említett brokkolit, míg a magasabb ingerküszöbűek akár már gyerekként is szerethetik. Ám még egy evolúciós ok is felsejlik a háttérben: növények mindig is bőséggel nőttek körülöttünk, és nem volt szükség külön ösztönzésre ahhoz, hogy keresni kezdjük őket. Ma már persze a boltokban és a piacokon szerezzük be a zöldségeket, de ez a régi reakció kódolva maradt. Ráadásul időre van szükség, mire kialakul bennünk az egészséges ételre adott pozitív válasz. Ha elegendő ideig eszünk a szervezetünk számára hasznos zöldségeket, idővel az ízüket is megszeretjük, mivel testünk azt az üzenetet küldi, hogy az adott élelmiszer hasznos (ugyanez történik a kávéval és az alkohollal is, csak ott örömérzetet kapcsolunk az ízhez). A kísérletezést – a gyerekek és a felnőttek esetében egyaránt – éppen emiatt nem érdemes feladni, inkább azon gondolkodjunk el, hogyan tudnánk a zöldségeket belecsempészni az étrendbe.
A példamutatást nem lehet elég korán kezdeni
A gyerek ízérzékelését, válogatósságát mi szülők is befolyásoljuk. Ha mi rendszeresen és jókedvvel eszünk zöldségeket, mindig van valami egészséges az asztalon a közös étkezések során, akkor a gyerekünk is nagyobb eséllyel táplálkozik hasonlóan. Ha pedig igazi zöldségimádó gyereket szeretnénk nevelni, már a terhesség időszakában fogyasszunk sokféle növényi táplálékot. Az ízek az amniotikus folyadékon (azaz a magzatvizen) keresztül továbbjutnak a növekvő magzatba, és befolyásolják azt, mennyire lesz finnyás a születése után. Az anya táplálkozása továbbra is fontos marad, hiszen a szoptatás során az anyatej íze is változik egy kis mértékben az elfogyasztott ételektől függően.
Ízesítsünk másképp!
A legegyszerűbb úgy megetetni a zöldséget, ha adunk mellé valami biztosan finomat. A legtöbb esetben beválik a tejföl és a sajt, illetve a tészta. Próbálkozzunk különböző fűszerekkel és mártásokkal, amik teljesen új ízélményt nyújthatnak. Bizonyos kombinációk is reményt adhatnak: lehet, hogy a gyerek nem eszi meg a brokkolit, de ha borsóval és cukkinivel főzzük össze, majd a levest összeturmixoljuk, levesgyönggyel, pirított baconnel, sajttal tálalva máris lecsúszik belőle egy egész tányérnyi.
Rejtsük el!
Ugyan a gyerek nem ismeri meg tőle a zöldség textúráját és ízét, de legalább megeszi – ezen elv szerint működnek a répatorták, ezért lapul cukkini a banánkenyérben, sütőtök a kevert sütiben, némi passzírozott zöldség a krémlevesben, „nemszeretem” zöldség a finom turmixban. Nem muszáj titkolóznunk, egészen nyíltan is megmutathatjuk, mennyire feldobja az adott zöldség az elkészült ételt – a többi már a gyerekünk reakciójától függ. A reszelt nyers sárgarépát például együtt is összekeverhetjük mézzel, kevés citromlével és darált keksszel: az így kapott masszából jó móka golyókat formázni, és meghempergetni valamiben. Utána már csak fogpiszkálót kell beléjük szúrni, és már mindenki el is felejtette, hogy a finomság mellesleg répát is tartalmaz.
Tálaljunk kreatívan!
Ahelyett, hogy állandóan bosszankodnánk, és felesleges vitákba mennénk bele a zöldség- és gyümölcsfogyasztás hiánya miatt, inkább fordítsuk az energiáinkat valami másra. A színes zöldségekből némi kreativitással nagyszerű, vidám és ínycsiklandó fogásokat készíthetünk. Az effajta barkácsolás ráadásul lehet egy közös program is a gyerekkel – közben pedig csipegessünk. Főzhetünk is együtt, a zöldségpucolás lehet játékos feladat, viccek alapja. Ha a gyerek maga is részt vesz az étel elkészítésében, egészen másként tekint rá – gondoljunk csak Fujra és Pfujra, a két finnyás struccgyerekre a meséből.
Jutalmazzunk!
Ausztrál és brit kutatók úgy vélik, az egyik legjobb módszer a jutalmazás. Négy és hat év közötti, neofóbiás (azaz minden újfajta ételtől berzenkedő) gyerekekkel foglalkoztak, két hét alatt 8-9 alkalommal kínálták őket zöldségekkel. Amelyik gyerek hajlandó volt megkóstolni a zöldséget, valami jutalmat – például matricát – kapott. Ezzel a módszerrel sok gyereket vettek rá az új ízek megkóstolására. Sajnos a válogatós gyerekek nem csupán az új ízektől tartanak, de a rég ismertektől is, de azért érdemes tenni egy próbát a matricákkal.
Kertészkedjünk együtt!
Ha van otthon kertünk, vagy az erkélyen néhány dézsánk, neveljünk magunk zöldségeket! A mag elültetésétől kezdve az öntözésen át a szüretelésig rengeteg érdekes munkafolyamat van, ami leköti a gyerek figyelmét. Megtanul felelősséget vállalni, gondoskodni valamiről, s olyan tudást szerez a növényekről, ami később még nagyon jól fog jönni környezetismeretből. A saját magunk által termelt zöldség ráadásul sokkal nagyobb kedvvel végzi a gyomorban, mint a kukában, hiszen jobban meg is becsüljük. Kezdjük az olyan, édesebb ízű zöldségekkel, mint a borsó vagy a sárgarépa: termesztésük nem bonyolult, ráadásul finomak, és sokféleképpen felhasználhatjuk őket.
Ne essünk pánikba!
A gyerekek pontosan megérzik édesanyjuk lelkiállapotát. Azt is tudják, ha halálra aggódjuk magunkat a minimális zöldségfogyasztáson, s épp ezért akár jókora játszmák is indulhatnak az étkezés körül. Aaron Lindzon torontói gyermekorvos úgy nyilatkozott, hogy természetesen bátorítsuk a gyereket a zöldségek, gyümölcsök gyakori fogyasztására, de ha nem járunk sikerrel, akkor sincsen baj. Ne essünk pánikba! Természetesen a zöldségek fontosak, hiszen különféle tápanyagokat tartalmaznak, beleértve vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat, amelyek nélkülözhetetlenek a normális növekedéshez és fejlődéshez. Ám ezen anyagok nagy része megtalálható a gyümölcsökben, magvakban, a teljes kiőrlésű gabonákban, a tejtermékekben, a halban, a húsban is, így azok a gyerekek is hozzájutnak a szükséges tápanyagokhoz, akik látni sem bírják mondjuk a keresztesvirágú zöldségeket. Az, hogy a zöldségek hiánya mennyire befolyásolja a gyerek egészségét, attól is függ, milyen ételeket eszik , eleget mozog és alszik-e, kap-e elegendő folyadékot, és még hosszan sorolhatnánk. Tehát mielőtt tejesen kétségbe esnénk gyerekünk zöldségfóbiáján, érdemes átgondolni a teljes étrendjét, s ha még ezután is aggódunk, szakembertől (például dietetikustól) segítséget kérni.
