A legidősebb apukák 80 fölött is gyereket nemzenek – de ez nem feltétlenül jó

Olvasási idő kb. 8 perc

Miközben a nőknél a klimax idején leáll a peteérés, a férfiak hímivarsejtjei akár halálukig termelődhetnek. Ennélfogva apává bármilyen életkorban válhat egy férfi – csak aztán tudja is felnevelni a csöppséget.

A cikk apropóját a Forma–1 egykori irányítója, a 89 éves Bernie Ecclestone adta, aki negyedszerre néz az apaság örömei elé. A milliárdos férfinak minden lehetősége megvan ahhoz, hogy olyan egészséges életet éljen, amennyire csak lehetséges, ám még így is elképesztő, hogy ősszel, amikor 90 éves lesz, saját csecsemőjét tartja majd a karjában. Ecclestone nem most kezdte a családalapítást, legidősebb gyereke már a 65. életévében jár, és a két fiatalabb is 35, illetve 31 éves. Mind a hárman lányok, ám a mostani utód fiúnak ígérkezik. Az édesanya a 44 éves Fabiana Ecclestone, aki 2012-ben ment hozzá a milliárdoshoz. 

96 éves a rekordtartó apuka

A világ legidősebb apja az amerikai James E. Smith volt, aki 1949-ben 101 éves korában nemzett gyereket 38 éves feleségének, nem is egyet: ikerlányaik születtek. 2012-ben az indiai Ramjit Raghav lépett a második helyre, miután 12 év házasság után 96 éves korában született meg a második gyermeke. A férfi nem aprózta el a dolgot: 94 éves korában született  az első fia, akinek nagyon szerettek volna kistestvért – sikerült is. Az édesanya, Shakuntala 54 évesen hozta világra legfiatalabb fiukat. A friss anyuka beszámolója szerint a földművesként dolgozó, vegetáriánus, káros szenvedélyektől tartózkodó Raghavon egyáltalán nem érezni a kort: nemi életük olyan aktív, hogy sok harmincas megirigyelné. Az idill azonban összetört. Az anya elaludt a buszon, amikor a hároméves fiukat vitte orvosi vizsgálatra. Mire felébredt, a fiú eltűnt, és nem is került elő. A pár viszonya megromlott, az asszony el is költözött, a kisebbik gyermekkel a karján. Már nem sikerült kibékülniük: Raghav idén, 104 éves korában egy lakástűzben életét vesztette. 

A többi apa sem semmi

Miközben a feljegyzések szerint nő 65 évesnél idősebb korban természetes úton nem esett még teherbe – a rekordtartó a kínai Xinju Tia –, férfiak esetében ez a szám jóval magasabb. Egy amerikai férfi az 1930-as években 94 évesen is gyereket nemzett, 2019-ben pedig egy olasz férfi nemzett gyermeket 93 évesen a 42 éves feleségének. 1992 júliusában az ausztrál Les Colley 92 évesen nemzett gyereket 38 éves feleségének, és hasonló számokat lehet mutatni a világ szinte minden részéről. S még azt sem mondhatjuk, hogy a modern kori orvostudomány csodájának tekinthetők: időszámításunk előtt 551-ben a 72 éves Kong He nézett apai örömök elé, miután teherbe ejtette 17 éves feleségét. Az így született gyermeket mind jól ismerjük, úgy hívták: Konfuciusz. 72 éves apától született annak idején Charles Dance, a Trónok harcából ismert színész, Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, de Sylvester Stallone is. Ha már a híres embereknél tartunk, nézzünk körül, melyikük vált éltesen apává. 

Pablo Picasso 66 és 68 évesen is gyereket nemzett

A nagy művész két alkalommal nősült meg, és összesen három nőtől négy gyermeke született. Az első 1921-ben Olgától, első feleségétől, majd szeretőjétől, Marie-Thérése-től jött a világra kislánya, Maya. Françoise Gilot festőművész, a második feleség két gyerekkel ajándékozta meg a művészt – bár a vágyott boldogságot ez sem hozta el számukra. A 92 éves koráig élt és folyamatosan alkotó művész ekkor már bőven túl volt ifjúsága delén: 1947-ben, 66 éves korában született Claude, két évvel később pedig Paloma. 1953-ban Françoise Gilot elhagyta Picassót, és vitte a gyerekeket is. Közülük Paloma lett a leghíresebb, aki jó adagot örökölve apja tehetségéből, világhírű divat- és ékszertervező lett. Apjával azonban annak haláláig sem rendeződött a viszonya. Miután Françoise kiadott egy nagyon őszinte emlékiratot Picassóhoz fűződő kapcsolatáról, a dühös festő nemcsak vele, de közös gyerekeikkel sem tartotta a kapcsolatot. Paloma 18 éves korában találkozott utoljára az apjával, akkor is véletlenül futottak össze Cannes-ban. Röviden beszélgettek egymással, de Picasso aktuális párja nem hagyott nekik sok időt.

Picasso és Claude fia 1955-ben
Picasso és Claude fia 1955-benBettmann / Getty Images Hungary

Anthony Quinn-nek 81 évesen született kisfia

Az 1915-ös születésű mexikói–amerikai színész, Anthony Quinn nemcsak a Zorba, a görög vagy A nap szerelmese című filmről, két Oscar-díjáról emlékezetes, hanem arról is, hogy egyike lett a legidősebb apukáknak. Három alkalommal adta nősülésre a fejét, és mindegyik feleségétől születtek gyerekei, nem is kevés. Katherine DeMille-től öt, Jolanda Addoloritól három, Kathy Benvintől pedig pedig két gyermek fogant. A két legfiatalabb csemete születésekor a színész 79, illetve 81 éves volt. Legkisebb fia öt évet tölthetett csak vele, a legenda 86 éves korában torokrák miatt elhunyt.

Anthony Quinn és felesége, Kathy Bevin két gyermekükkel 1997-ben
Anthony Quinn és felesége, Kathy Bevin két gyermekükkel 1997-benMitchell Gerber / Getty Images Hungary

Charlie Chaplin 73 évesen lett apa

Miközben mi mókás bajuszos, állandóan kalamajkákba keveredő nevettetőként emlékszünk rá, Chaplin a magánéletében teljesen másképp viselkedett. A jóképű férfi egyik nőt szédítette a másik után, négy alkalommal meg is nősült. Amilyen zseniális volt művészként, annyira megkérdőjelezhetőek voltak ezek a kapcsolatai. Szinte mindegyik párja nála jóval fiatalabb, tinédzserkorú lány volt. A legnagyobb botrány akkor tört ki, amikor Chaplin 54 éves korában feleségül vette a mindössze 17 éves Oona O’Neillt. Chaplinnek addig is születtek gyermekei, hol házasságból, hol futó kapcsolatokból, de Oona ráadásként nyolc gyereket szült neki. A legfiatalabb világra jöttekor Chaplin már 73 éves volt. Szerencsére még volt 14 évük arra, hogy együtt legyenek, amíg a művész 88 évesen agyvérzésben meg nem halt.

Charlie Chaplin és Oona O’Neill 1975-ben gyermekeikkel
Charlie Chaplin és Oona O’Neill 1975-ben gyermekeikkelAubrey Hart / Getty Images Hungary

Hasonlóan Quinnhez vagy Chaplinhez, a színészek világában igen gyakoriak az idősödő férfiak, akik fiatal feleségük mellett még beleállnak az apaságba: Jean-Paul Belmondo 70 évesen, egy súlyos agyvérzés után nemzett gyereket, Robert De Niro 1998-ban, Elliot fia születéskor már az 55. évét taposta, Richard Gere tavaly, 69 évesen lett másodszorra apa, a nagy nevettető, Steve Martin pedig 67 évet várt az első gyerekével. 

A férfiaknál is veszélyes a magas életkor

Nem biztos, hogy jól tette. Ahogy a születendő gyerek egészségére hatással van az anya életkora, úgy az apáé is. Nem mindegy tehát, hogy hány évesek a férfiak, akkor sem, ha életük végéig képesek nemzeni. Minél idősebb a férfi, annál több mutáció fordulhat elő a gyerekénél. A negyven év feletti apák esetében nő a Down-szindróma megjelenésének aránya, hatszor gyakoribb például az autizmus is. A 45 éves vagy annál idősebb férfiak gyerekeinél 14 százalékkal gyakrabban fordul elő koraszülés és alacsony születési súly, különböző rohamok, illetve gyakrabban szorulnak a babák újszülött intenzív osztályos kezelésre. Az ötven év feletti apák leszármazottai háromszor gyakrabban lesznek skizofrének vagy mániás depressziósok, mint azok, akik fiatal apától születtek. Azok az anyák, akik idősebb férfitól várnak gyereket, gyakrabban szenvednek terhességi diabétesztől is. Érdekesek ezek a kutatások, már csak azért is, mert ahogy haladunk előre a 21. században, úgy lesznek egyre később szülők a nők és a férfiak is. 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • Offline
Végig kitartott Rákóczi mellett a felesége, végül elfeledve halt meg egy zárdában
Végig kitartott Rákóczi mellett a felesége, végül elfeledve halt meg egy zárdában

A német hercegnőről elfelejtkezett a történelem.

21 perce

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

Ezt olvastad már?
Érdekességek