Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

GettyImages-541937583
Olvasási idő kb. 2 perc

Magyarországon az elemi és a polgári iskolákban az 1868. évi 38. törvénycikk tette kötelezővé a „testgyakorlat” néven futó tornaórát, mely eleinte inkább szolgált fegyelmezési, mint testet nevelő célzatosságot.

Tartalmilag hazánkban Eötvös József kultuszminiszter rendezte a testmozgás kérdését ezekre az iskolatípusokra: az elemi iskolákra vonatkozó tanterveket 1870-ben adták ki, a polgári iskolákét 1879-ben. A középiskolákban Trefort Ágoston vezette be a tornaórát heti 4 alkalommal, meghatározva gyakoriságát. Ezek bibliája Matolay Elek Tornazsebkönyv című kiadványa volt, mely összefoglalta a tornafoglalkozások metodikáját. Ezen felül Matolay hiánypótló munkájában kitért az óra felépítésére, a nélkülözhetetlen „előtornászi”szerepkörre, és természetesen a megfelelő tornaórai viseletekre is.

Valahogy így nézhetett ki egy korai tornaóra

Valamivel később, immár a 20. század hajnalán, 1904-ben így festett egy középiskolai tornaóra az Amerikai Egyesült Államokban. A ránk maradt felvétel a Missouri állambeli Kansas városában készült. 

Ma már a karóba húzott létrán lógva libikókázás sem mindennapos gyakorlat a testnevelésórán, de még a korlát használata sem. Viszont hiába változtak meglehetősen sokat a tornaeszközök, az öltözék még ennél is nagyobb utat járt be az elmúlt bő 120 év során. A felvételen látható megjelenés éppen megegyezik azzal, amit ma a tanárok egy iskolai ünnepség alkalmára jobb esetben elvárhatnak a diákoktól: vasalt nadrág és fehér ing a fiúknák, lányoknál fehér blúz, sötét szoknya.

Ha szívesen kalandozol a múlt iskoláiban, ajánljuk figyelmedbe galériánkat a '70-es és '80-as évek hazai iskoláiról.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek