Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem csinálok meg helyettük dolgokat, csak mert egyszerűbb, elmegyek egy rendes kivizsgálásra, és megtanuljuk jobban értékelni, hogy van családunk.
Önök szoktak dolgokat megfogadni az újévre? Mondjuk állítólag semmi értelme, de arra talán jó, hogy az ember rendszerezze kicsit magában az elmúlt évet, az elért eredményeket, a saját attitűdjét, és megfogalmazza magának, miben kell még fejlődnie. Én ezen a szilveszteren, mivel volt pár gyerekmentes napom (nagyszülők), szépen listába szedtem magamnak, miben szeretnék változni, vagy változtatni. Le is írom, hogy ne felejtsem el. És önök?
Soha nem csinálok meg egy feladatot sem a gyerekem helyett, csak mert az egyszerűbb
Se a pakolást, se a viddleatányérodatésmosogasdel nem fog elmaradni: ha feladatot kapott, birkózzon meg vele. Sokszor fáradt vagyok és emiatt következetlen, és tudom, hogy ez nem csak nekem, hanem a velem együtt élőknek is rosszat tesz – még akkor is, ha pillanatnyilag mindenki előnyösnek érzi, amikor feladom.
Megpróbálok minden őszinte kérdésre válaszolni
Annyi minden van, ami ellehetetleníti ezt a fogadalmat: de legalább megpróbálom. Nincs annál lehangolóbb érzés, mint amikor a felkorbácsolt gyermeki kíváncsiságot közöny vagy elutasítás fogadja. Ha nincs energiám, vagy megfelelő tudásom a válaszhoz, segítek neki, hol találja meg.
Elmegyek egy teljes körű kivizsgálásra
Az év nagy eredménye volt, hogy az édesanyámat sikerült elküldeni, kiderült, hogy semmi baja… aztán év vége felé a legjobb barátnőmnek lett olyan nőgyógyászati parája, ami sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. De mikor nézték meg nekem utoljára a vérképem, koleszterinem, fogaim, mikor voltam rák,- vagy nőgyógyászati szűrésen? Ha már annyira felelős anya vagyok, muszáj odafigyelnem a saját testemre is, csak egy van belőle.
Megpróbálom kerülni a szemetet
Mindenben. Tévéműsorban, hírekben, ételben-italban, alapanyagokban, mérgező emberekben, mérgező gondolatokban. Teljesen elkerülni úgysem lehet, és sokszor a lustaság és a megszokás, ami miatt rossz szokások alakulnak ki, amit aztán prímán el is tanul a gyerek.
Csinálok valamit a kinőtt gyerekruhákkal- és játékokkal
Van néhány zsák, ami évek óta gyarapodik, csak tologatom ide-oda. Sokaknak szüksége lenne rá: a ruhákat kimosom és elviszem a védőnőhöz, a játékokat beviszem egy közeli intézetbe, és kapnak belőlük a rokon gyerekek is.
Többször hívjuk fel a nagyszülőket, csak hogy elmondjuk: szeretlek
Rendszeres kapcsolatban állunk, és minden problémát megosztunk egymással: de olyan ritkán hívom fel őket azzal, hogy legyenek büszkék az unokájukra, vagy éppen rám, mert… vagy csak egyszerűen amiatt, hogy beszélgessünk, vagy elmondjuk, mennyire szeretjük őket. Persze ez minden családban máshogy van: nálunk valahogy sosem volt szokás. Pedig csak havonta egyszer, max. kétszer találkozunk. Mi van, ha történik velük valami? És ha velünk? Miért veszem ennyire alapvetőnek, hogy létezik a családom? Oda kell figyelnem, hogy szokásommá váljon kifejezni a hálámat, amiért léteznek.
Ha valamit nem engedhetünk meg magunknak, keresek alternatívát
Lehet, hogy nagy vágya egy soktízezres elektromikroszkóp, de ahelyett, hogy élből elutasítanám, lehet, hogy meg tudjuk beszélni, hogy örülne egy olcsóbb típusnak is, de az is lehet, hogy egy könyvtár,- és múzeumlátogatással más, érdekesebb irányba terelhetjük a vágyait, emellett pedig segíthetünk neki kontaktot keresni és kommunikálni hasonló érdeklődésű felnőttekkel. Vagy szeretne egy kutyát, de nem engedhetjük meg magunknak: keresek egy közeli menhelyet, és kijárunk együtt önkénteskedni, kutyát sétáltatni. Jellemző persze a gyerekekre is a birtoklásvágy, de van egy csomó olyan nagy álom, amit ha egy kis erőfeszítéssel realizálunk, rögtön teljesíthetőbbé válnak.
Rendbehozom a fél zokni-ügyet
Rendszerezem az összes zoknit. A fél pár zoknikat ezúttal valóban kidobom, és nem dugom el egy nejlonzacskóba a gardróbban. Veszek mindenkinek tíz pár zoknit, beleírom a neveket, és onnantól kezdve soha többé nem lesznek fél pár zoknik a családban!!!! ( :D haha)
Csinálok egy barátságfüzetet
Emlékeznek, milyen az? Minden lap tetején egy kérdés. A múltkor a kezembe akadt a sajátom, és ahogy lapozgattam, rájöttem, hogy nem biztos, hogy ki tudnám tölteni ezeket az egyszerű kérdéseket a családtagjaimról. Pedig banalitásuk ellenére érdekesek. Úgyhogy eldöntöttem, csinálok egyet.
Többet olvasunk
Minden évben frászt kapok attól, hogy az évi kihagyhatatlan megjelenéseket se tudom végigolvasni, hát még a bepótolandó klasszikusok. Ebben az évben kötelező jelleggel fogok többet olvasni én is, meg a családom is (megpróbálom kedvesen motiválni őket.)
Mindennap megállok a Dunánál
Ezt minden évben megfogadom. A Duna persze nem feltétlenül a Dunát jelenti: volt egy húzós évem, amikor rájöttem, hogy amúgy jártomban-keltemben minden nap többször is átmegyek a Duna felett. Akkor fogadtam meg először, és azóta is minden évben. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap, és hogy pont a Dunánál torpanok meg: hanem hogy igyekszek minden nap, tudatosan odafigyelni arra, hogy a sok rohanás és stressz között tudatosítsam magamban, mennyire szerencsés vagyok, hogy éppen ott és abban az élethelyzetben vagyok, ahol, ahogy – akikkel.
