Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Még meleg a lakás, még van hétközben hús, a számlák is csak néha csúsznak. De ez már nem minőségi élet. Mi vagyunk az úgynevezett középosztály.
Miközben a karácsonyi ajándékcunamira és süteményhegyekre készülünk lelkiekben, futott bele szerkesztőségünk egyik tagja egy posztba a kendoereje.blog.hu oldalon. A posztot egy fiatal édesanya, Maja Gabriella Mia írta.
Az őszintesége miatt brutális erejű szöveg arról szól: hogy nekik (nekünk), az úgynevezett középosztály tagjaként, rendezett családi háttérrel és fizető állással együtt is forintra kell kiszámolni hogy mit egyenek, mire költsenek, hogy legyen színes ceruza is a gyereknek, és gyümölcs az asztalon.
Hogy míg ő szerencsésnek mondhatja magát, mert ha fogösszeszorítva is, de van mit ennie és meleg van a lakásban, addig az ország java része ennél jóval rosszabbul él, a létminimum alatt. Mert lehetetlen megélni 47 ezer forintból, úgy biztosan, hogy az emberi és fenntartható legyen hosszú távon. A szerző beleegyezésével közöljük a blogbejegyzést.
Október 28-a van. Szabadnapos vagyok.
Mindjárt dél, a gyerekért 4-kor mennem kell az iskolába, onnan fociedzésre, majd haza. Amíg ő edzésen van, én elszaladok a boltba bevásárolni. Itt ülök a konyhaasztalnál és tervezem a menüt. Hogy mit együnk az elkövetkezendő napokban.
Belenézek a pénztárcámba. Tulajdonképpen gazdag vagyok, ezt most konstatálom. Van benne 12.000.- ft... Ez egészen 10-ig kell hogy kitartson. Elméletileg jól hangzik ugye? Gyakorlatilag nagy a baj. Nagyon nagy. Mert már látom, hogy nem fog. Hogy miért?
Az első problémakör, hogy el kell jutnom munkába. A munkahelyemre nem jár busz. Nincs tömegközlekedés. Valami van ugyan, de a lakóhelyemről megközelíthetetlen a hely. Talán több órával, több átszállással meg tudnám oldani. Furcsa paradoxon, hogy autóval a legolcsóbb. Minden alkalom, hogy bejussak 1000 ft-ba kerül. Most 3 napig itthon vagyok, utána megint 3 napot dolgozom. Tehát rögtön félre is teszek 3000 ft-ot. Dolgozni kell, hisz akkor még ennyi se lesz.
Tehát van 9.000.- amivel rendelkezem 10 napra. Sima ügy innen már.
Nézem a lakást, nézem a kamrát. Most ebből kell kihoznom valamit. Nem áll hegyekben a ruha itthon, mosni kell. A gyereknek van 3 nadrágja, abban jár. Én nem tudom, mit csinálok rosszul, de
Mindig hónap végére fogy el a mosószer és az öblítő
Tesco mosógélt használok, ez 655 ft és az öblítő 579 ft hozzá. Puff neki...
Rá kell térjek a kajára, mert nem marad pénzem a végére. A gyerek 4-ig iskolában van, tehát általában csak vacsorára kell valamit csinálnom.
1. nap: Bundás kenyér paradicsommal: na ahhoz kell 10 tojás, meg egy kenyér. 400 ft a tojás, szép sárga, jó nagy, nem bolti, itt helyben veszem a faluban. Plusz a kenyér. 200 ft. Plusz a paradicsom. Az is 400 ft lesz, de legalább marad belőle. Az meg jó lesz szendvicsbe.
2. nap: Van egy kis sajt a hűtőben. Azt hiszem sajtos tejfölös tésztát fogok csinálni. Csak tejföl kell hozzá. Tésztát meg majd olyat eszünk ami van hozzá a spájzban. Egy nagy doboz. A maradék jó lesz nekem reggelire kenyérre. Ez így 430 ft.
3. nap. Rántott húúúúúús. Van egy kis csirkemell filé a fagyasztóban. Sütök hozzá krumplit. És ha marad addig paradicsom, akkor paradicsom saláta. A panírhoz van tojás (a bundás kenyérhez úgysem használom el az összeset), liszt még van, zsemlemorzsa is. Krumpli és olaj viszont kell. A krumpli olyan 400 ft körül lesz, az olaj meg 400 ft egy üveggel.
4. nap. Amikor turkáltam a fagyasztóban, volt ott egy csomag fagyasztott zöldborsó. Tejföl, liszt van, lesz belőle borsó főőőzelék. Ha veszek hozzá egy csomag virslit, azt megsütöm. 370 ft..
5. nap. Van egy kis darált hús is a fagyasztóban. Bolonyai lesz belőle, mert látom hogy világít a sűrített paradicsom konzerv. Valamilyen tészta meg mindig van itthon, a nagybevásárláskor veszek akciósat. Megúszom, nem kell hozzá vásárolnom semmit.
Valamikor be kell iktatnom egy papír írószert. A gyerek elhasználta a színes ceruzát. Hát ő az, akin biztosan nem spórolok. Háromszögletes (könnyebb fogni mint a hagyományosat, most tanul írni ez az én dilim, mint minden anyának én is neki a legjobbat), ez 1500 ft egy csomaggal.
Viszont én dolgozom. És már megint nincs egy nyomorult nylon harisnyám. Elfogy. Kiszakad. Na ebből 1 doboz tesco gazdaságos krepp 2000 ft, 6 db van benne, ez elég általában 2 hétre.
Kell narancs és banán. Meg alma. Sokba kerül.
Nem folytatom tovább. Nagyjából ebből is látszik minden.
Az az igazság, hogy mi jól élünk. Azt hiszem, mi vagyunk a középosztály. Mi vagyunk az az átlagos család, akikből egyre kevesebb van. A barátaink is hasonlóan élnek. Nem csak hétvégén eszünk húst, de van zöldség, van gyümölcs az asztalon mindig. Mi vagyunk azok, akik MÉG nem nyomorognak. Mi még meg tudjuk húzni a nadrágszíjat. DE! Ez MÉG így egy elfogadható élet. Bár már nem telik nyaralásra.
Bérből és fizetésből 10 éve el tudtunk menni egy 1 hetes nyaralásra nyáron. De mi 8 éve nem voltunk nyaralni. A barátaim nagy része megunta ezt a sakkozást amit én csinálok minden hónapban. Megunták a számlákkal való hadakozást. Megunták azt, hogy vagy a gázszámlát fizetik be időben, vagy hét közben nincs hús.
Most 2 havi gáz nincs befizetve, de akkor is fogok venni narancsot, és nem fog érdekelni, ha egyszerre tömi magába a gyerek az egészet. 10-e után majd be lesz fizetve az elmaradt 2 havi, és majd jön a víz vagy a villany számla tologatása.
A barátaink nem óhajtottak teljesen lecsúszni. Egyik napról a másikra összecsomagoltak, hátrahagytak mindent, és most a szélrózsa minden irányában vannak. Boldogan és nyugodtan. Ugyanúgy élnek mint mi 10 éve. Vagy mint ahogy mi most. A különbség az hogy nekem gyomorfekélyem van az idegességtől, gyűlölöm, hogy a számlákkal sakkozunk.
Ha netán novemberben a gyerek meglát egy doboz epret a zöldségesnél csak rápillant, és már a szemét azonnal veszi le róla.
Gyűlölöm az érzést, hogy nem tudom neki megvenni. Okos gyerek, elmehetek vele bárhová, ő sosem fog megnyikkanni, hogy szeretne ezt vagy azt. Ezt az epres jelenetet is véletlenül kaptam el. És nem azért, mert rossz anya vagyok. Nem azért, mert nem dolgozom és szarul keresek (bőven a minimálbér fölött keresek!) És nem azért, mert rosszul osztom be a pénzt. Hanem azért, mert valami el van cseszve ebbe az országban. Valami nagyon félresiklott.
Én nem tudom, hogy melyik politikus, melyik gazdasági szakember volt az, amelyik kitalálta hogy 47.000-ből meg lehet élni. Vagy azt hogy 28.000-ből meg lehet élni. Ez egy elmebaj.
Nem lehet ennyi pénzből megélni
Lehetetlen. Nem tudom mi alapján számolták ezt ki. De aki kiszámolta, és ezt jóvá is hagyta az egy tömeggyilkos. Mi lesz azzal az emberrel, aki most így él? Aki nem eszik zöldséget, gyümölcsöt, húst? Mi lesz azzal a gyerekkel, aki vitaminhiányosan, alultápláltan nő fel?
Jaaa, tudom, azért valamit mégis eszik, mert az anyukája meg az apukája kreatívan megoldja.
De ez nem élet, ez vegetálás és nyomor. Egy indurka pindurkát ha gondolkodnának. Mennyi betegség lesz ebből? Mennyi mindennek az oka a rossz táplálkozás? Ki fogja azokat a beteg embereket eltartani? Mert bizony ők nagyon nem fognak tudni dolgozni fizikai munkát 12 órát egy műszakban.
És akkor tételezzük fel csak egy pillanatra, hogy egyáltalán lenne munka.
Én már kipanaszkodtam hogy mennyire drága egy iskolakezdés. Persze lehet nekem azzal jönni, hogy nem kell külön a gyerekszobába a gyereknek íróasztal. DE KELL! Mert ez a normális, hogy a gyerekszobában van a gyereknek íróasztala! Egy másodpercre se felejtse el senki. Ez a NORMÁLIS! Az, hogy van íróasztal, és az hogy van a gyereknek külön szobája! És nem az, hogy egy szobában fűtünk az egész házban, ahol eleve csak 14 fok van!
Elfelejtettük milyen a minőségi normális élet...
Pár éve az volt a munkám, hogy családokhoz jártam ki. Beengedtek az otthonukba, egészen mély, komoly és őszinte beszélgetéseket folytattam velük. Ott ültem náluk a 70-80-90 és 2000-es években épült csodálatos családi házaikban, ahol majdnem minden kapura ki volt téve az eladó tábla. Tényleg szép, igényesen berendezett házak voltak. Tisztaság, rend mindenhol. Az egyetlen baj az volt, hogy kabátban ültünk. Az egyetlen befűtött szobában jegyzetelés közben majd lefagyott a kezem.
Feladtam, mert nem bírtam a nyomort hallgatni. Nem egyedi eset volt, hanem az volt számukra a normális. Munka sehol, pénz semmi, maradt a nyomor és a nélkülözés. Nyomor. Mert sem 47000-ből, sem 28000-ből nem lehet megélni. Jó esetben családi összefogással lehet nyomorogni, vegetálni, szépen csendben elsorvadni és meghalni. Egytől egyig jóravaló emberek.
Az előbb mentem oda lekapcsolni a fűtést, hisz egyedül vagyok itthon, majd felveszek még egy kardigánt, miattam nem kell hogy menjen. Majd ha a gyerekkel hazajövök, akkor bekapcsolom újra, és feltekerem 20 fokra.
Pontosan tudom, miről beszélek. Nem csak azért szeretnek átjönni a fiam barátai hétvégén, mert a fiam annyira jó fej. Ők 7-8-9 éves fejjel pontosan érzékelik, hogy itt sok a játék, meleg van, hús lesz ebédre, és van gyümölcs. Három éve még kiakadtam azon, amikor ittalvós bulit rendeztünk a gyerekeknek, és az egyik kislány hajat mosott, mert itt nagy sarokkád van, és nem kell vigyázni a meleg vízre, és majdnem sírva fakadt, hogy nekünk van hajszárítónk, amit használni is lehetett...
És most felnevelünk egy olyan generációt, ahol a meleg, a zöldség és a gyümölcs luxus, ahol mindenki remek ételeket főz hús nélkül, ahol éhesen fekszenek le aludni.
A középosztály fuldoklik. Fojtogató szorítás alatt van.
Akik lecsúsztak, azokkal már elbánt a rendszer, velük már nincs gond, halálra vannak ítélve. Lassú, keserves, sorvasztó, fájdalmas halálra. Most jössz te, és én. Most minket zsigerelnek ki. Elveszik a gyerekemtől a narancsot, a paradicsomot, a meleget, a szép tiszta ruhát, a villanyt, a meleg vizet.
Anya vagyok. Nem fogom hagyni! Ahogy anyák milliói nem hagyják!
Szerző: Maja Gabriella Mia
Forrás: Kendő Ereje
