Kicsi hős: a 12 éves plüssmackókészítő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megtanult varrni, hogy plüssállatokat készíthessen, amivel örömet szerezhet kórházban fekvő gyerekeknek. Mostanra 800 plüssön van túl.

Egy ausztrál kisfiú, az akkor 9 éves Campbell 2013 karácsonyán találta ki, hogy szeretné megajándékozni a kórházban lévő gyerekeknek. Arra hamar rájött, hogy annyi ajándékot nem lenne pénze megvásárolni, amennyi szeretne, így úgy döntött, hogy maga készíti el a meglepetéseket. Magától tanult meg varrni, azóta pedig tömegesen készíti a plüssmedvéket. A célja egészen pontosan az, hogy minden nap készítsen egyet, de ennél sokkal jobban teljesít, idén már 400 mackó fölött jár.

„A kezdet nem volt könnyű. Az első bénácska kis macit öt órába került megvarrni, de aztán egyre gyorsabban és jobban ment a dolog.” - meséli a ma már 12 éves Campbell, akinek nincs kis családja, mert kilencen vannak testvérek. Mostanra egy mackót egy óra alatt varr meg.

Ez persze nem ment simán, volt olyan, amikor az ujját konkrétan hozzávarrta a varrógéphez, ami mellől így aztán nem tudott felállni, de állítólag akkor is azért aggódott, hogy a mamája nehogy elájuljon - derül ki az édesanyja leírásából, amiben a kisfiúval kapcsolatos érdekességeket gyűjtötte össze. 

Az első plüssmedve a kisfiú édesapjának készült, akinél daganatos betegséget diagnosztizáltak. "Rémisztő volt, amikor kiderült apa betegsége. És megtudtuk, hogy az idegeskedés csak hátráltatja a gyógyulást, ezért készítettem neki egy mackót, hogy segítsen neki megnyugodni - meséli a kisfiú. Édesapja szerint "minden mackójában van egy picike varázslat. Campbellben viszont rengeteg varázslat van" - fogalmazott az apa.

A kisfiú mostanra nagyon szeret varrni, és mára már több, mint 800 játékállatot készített és osztott szét beteg gyerekek között. Mindegyik egyedi: méret, forma és anyag szempontjából is egészen széles a skála a hosszú szőrű lila óriástól a minimalista minimedvéig.

Campbell csütörtökönként látogat be a gyerekkórházba a macikkal, a célja egyszerűen annyi, hogy örömet okozzon.  A kisfiú példája sokakat ösztönzött arra, hogy ők is segítsenek. Többen adtak Campbellnek plüssmedvének szánt alapanyagot, és eszközöket a varráshoz.

„Az hogy kedves vagy valakivel és nem gonosz, nagyon sokat változtathat a világon” - magyarázza a videóban a kisfiú, aki a karácsony közeledtével egyre elfoglaltabb, mert készíti az újabb mackókat.

De nem csak ennyi ám, ugyanis a beteg gyerekeknek készülő plüssökön kívül Campbell gyárt olyanokat is, amiket elárverez például az ebay-en, és a befolyt összeget különféle jótékonysági szervezetek számára ajánlja fel. A legutóbbi mackó 630 ausztrál dollárért (kb 136 ezer forintért) kelt el, eddig összesen pedig 8241 dollárt gyűjtött össze jótékony célra, ami majdnem 1,8 millió forint.

És az utolsó morzsa: ha megnő, tűzoltó szeretne lenni. Mennyire csodálatos ez?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.