A kölyökkori kortárs zaklatást egyre komolyabban kell venni: nem intézhetjük el annyival, hogy ugyan, ne figyelj oda rá. Ha a kölyköt a kortársai kiközösítik, gúnyolják, megverik, elveszik a tízóraiját vagy éppen online bántják, annak számos következménye van a gyerekkori depressziótól és kamaszkori öngyilkossági kockázaton át a felnőttkori hangulatzavarokig.
Jó hír ugyanakkor, hogy egy friss kutatás olyan életmódbeli tényezőt azonosított, amely meglepő hatékonysággal „gyógyítja” a zaklatás okozta lelki sebeket. Úgy tűnik, a rendszeres sport kiváló ellenszere a zaklatás okozta depressziónak és öngyilkossági gondolatoknak.
Rendszeres mozgás = kevesebb sírás
Az USÁ-ban több mint 13 ezer tinédzser bevonásával készült a vizsgálat, amelynek során kiderült, hogy a heti 4-5-ször sportoló gyerekek lényegesen ritkábban szomorúak, lehangoltak, és körükben az öngyilkossági gondolat is jóval kevesebb, mint a heti egyszer vagy kevesebbszer sportolóknál.
Ebben valójában semmi meglepő nincsen: a rendszeres sport hangulatjavító, szorongásoldó és önbizalomerősítő hatását évtizedek ismeri a tudomány – sajnos köztudatba, neadjisten a mindennapi gyakorlatba való átültetése ennél sokkal nehezebb. Pedig a rendszeres fizikai aktivitás hangulatjavító és szorongásoldó hatása független az életkortól, a nemtől és a fittségi állapottól is, azaz mindenki saját ritmusától és képességeitől függően futhat ultramaratont vagy körbejárhatja a háztömböt, a lényeg a rendszeresség. Az összefüggés egyébként annyira univerzális, hogy még állatkísérletekben is kimutatható: a depressziós egerek is meggyógyulnak, ha rendszeresen megfuttatják őket.
Zaklatás, trauma, depresszió
A rendszeres mozgás preventív, azaz megelőző hatású, de a már kialakult pszichés kórállapotokat is javítja, mi több, egyes esetekben még a pszichoterápiánál és a gyógyszeres kezelésnél is hatékonyabb lehet, ha a szorongó páciens rendszeres sportba kezd. A mozgás főként a hangulatzavarokra (depresszió) és a szorongásos kórképekre (pánikzavar, szociális fóbia, poszttraumás stressz zavar) van jó hatással – és pontosan ezek azok a kórképek, amik gyakran kialakulnak a gyermek- vagy kamaszkori kortárs zaklatás miatt.
Az idézett kutatásban középiskolás diákok szokásait és hangulatát mérték fel. Azok a diákok, akiket kortársaik bántottak, kétszer olyan gyakran voltak tartósan lehangoltak és háromszor annyit gondoltak az öngyilkosságra, mint nem zaklatott társaik. A szekálás áldozatainak körében az öngyilkossági kísérletek és az önbántalmazás is gyakoribb volt.
A kutatók eredményei szerint a rendszeresen sportoló gyerekek kevesebbszer voltak depressziósak a nem sportolókhoz képest. A különbség akkor is megvolt, ha csak a kortárs bántalmazásnak kitett kölyköket hasonlították össze: az áldozatok körében csupán a rendszeres mozgás 23 százalékkal csökkentette az öngyilkossági gondolatok gyakoriságát. A sportoló gyerekek körében a zaklatással összefüggő öngyilkossági kísérletek is jóval ritkábbak voltak.
De mi a rendszeres?
A rendszeres mozgás ebben a kutatásban heti 4-5 alkalmat jelentett, vagyis azokat a gyerekeket sorolták a sportoló csoportba, akik legalább négyszer megmozdultak egy héten. Az amerikai iskolákban az utóbbi időben inkább csökkent a testnevelésórák aránya, így a kutatás ennek fontosságára is figyelmeztet.
Hazánkban épp ellentétes a tendencia, a tornaórák száma nőtt, ugyanakkor szülőként nem érdemes abba a hitbe ringatni magunkat, hogy akkor ezzel meg is van a gyerek heti 4-5-szöri mozgása. Az iskolai testnevelésórák iskolánként és tanáronként igen különbözőek lehetnek a szupertől a szánalmasig, ráadásul sok gyerek kap felmentést a tesiórák alól. A szekálásnak kitett gyerekek sokszor (bár nem mindig) a tesiórán ügyetlen, esetleg túl vékony vagy túlsúlyos kölykök közül kerülnek ki, akik számára az iskolai testnevelésóra gyakran csak a megszégyenülés egy újabb színtere - vagy eleve fel vannak mentve.
A probléma ördögi körhöz vezet, hiszen a sportot utáló gyerek, ha csak teheti, kerüli a mozgást, így nem ügyesedik, így még többet csúfolják, ráadásul a mozgás hangulatjavító, szorongásoldó hatását sem tudja kihasználni.
Ha remek iskolai infrastruktúrával és profi tesitanárral áldott meg a sors, akkor örüljünk a szerencsének – ellenkező esetben a szülő dolga, hogy segítsen megkeresni a kölyöknek leginkább megfelelő sportot.
Lehet, hogy gyűlöli a labdajátékokat, de szívesen túrázna, nem hajlandó futni, de evezni imád, esetleg rosszul van a szekrényugrástól, de a jógaórákat kifejezetten élvezné, vagy nem jön be neki az úszás, de a karate annál inkább. Az is gyakran előfordul, sőt, személyes példánk is van rá, hogy az iskola keretei között ügyetlenkedő, tornaórán a sarokban síró kislány egy másik környezetben, az osztálytársai gúnyolódásától távol vígan stepaerobikozik; vagy épp kifejezetten szeret otthon tornázni adott youtube-csatornára vagy dvd-re.
