Így szedjen gyógyszert, ha szoptat

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Viszonylag kevés az olyan gyógyszer, amit szoptatás alatt tilos szedni, viszont ne az internet random népét, vagy a szomszéd Sárit kérdezzük erről!

Barátnőnk jelenleg négy hónapos babáját szoptatja. emellett migrénes. Nem a baba, az anyuka. A migrénre többféle fájdalomcsillapító gyógyszert szokott bevenni, amelyek közül ugyan a legtöbb nem mulasztja el a fájdalmat, de legalább csökkenti. Már a terhesség alatt kiderült, hogy a régi jól bevált fejfájáscsillapítói közül nem mindegyik szedhető, de a legnagyobb nehézség a szoptatáskor jött: gyakorlatilag minden gyógyszerének leírásában szerepel, hogy szoptatás alatt kerülendő.

Így aztán Andi, biztos, ami biztos, nem vesz be semmit: a négy hónap alatt még "csak" egyszer volt migrénes rohama, akkor feküdt az elsötétített szobában, és nagyjából arra volt képes, hogy pár óránként megszoptassa a segítőkész nagymama által behozott csecsemőt. Felmerült az is, hogy elválassza a babát, hiszen a szoptatás legtöbb és legfontosabb előnyei az első egy-két élethónaphoz kötődnek, és azon már túl van, de Andi szeretne akár a gyerek két éves koráig is szoptatni. Akkor most addig nem vehet be semmit a fejfájására? Tényleg nem szabad gyógyszert szedni szoptatás alatt? És ha az anya sehogyan sem kerülheti el a gyógyszerszedést, akkor el kell választani a babát? Nem biztos.

A közhiedelemmel ellentétben viszonylag kevés az olyan gyógyszer, amit szoptatás alatt tilos szedni, azonban sajnos kevesen veszik a fáradtságot a pontos információk felkutatására. Nem mindegy ugyanis, hogy hol nézünk utána a gyógyszer alkalmazhatóságának, hiszen gyakran találunk téves információkat erre nézve. Vagyis semmiképp nem szeretnénk azt sugallni, hogy szedjen csak bátran mindenféle tablettát a szoptatás alatt - ehelyett azt az üzenetet szeretnénk átadni, hogy minden esetben alaposan informálódjon! Könnyen lehet ugyanis, hogy a releváns adatok ismeretében már megengedőbben lehet viszonyulni az adott szerhez.

Mitől függ, hogy lehet-e szedni?

1. Mennyi jut át a tejbe? Szinte minden, az anya által szedett gyógyszer átmegy az anyatejbe, tehát ha csupán ezt vennénk alapul, akkor tényleg kizárhatnánk a legtöbbet. Ugyanakkor fontos, hogy az egyes gyógyszerek nagyon eltérő mennyiségben jelennek meg a tejben: van, amelyik csak nyomokban, és van, amelyik nagyobb dózisban.

2. Meddig van a gyógyszer az anya szervezetében? A gyógyszerek különböznek abból a szempontból, hogy bevételt követően mikorra ürülnek ki a szervezetünkből. Vannak rövid hatású gyógyszerek, amik néhány óra után már nem mutathatóak ki sem az anya vérkeringésében, sem az anyatejben. Vagyis ha néhány óra eltelik két szoptatás között, akkor elképzelhető, hogy egyiket sem kell kihagyni - ezt minden esetben gondosan ki kell számolni. Természetesen nagyon gyakran vagy teljesen rendszertelenül szopó babák esetén nehéz vagy lehetetlen lehet a számolgatás, de egy öt-hat óránként szopizó nyolchónaposnál már sima ügy. Ugyanakkor vannak gyógyszerek, amik 12-24 órán keresztül is a szervezetünkben vannak, vagyis a bevételt követően még másnap reggel is kimutathatóak. Ezeknél értelemszerűen nagyobb óvatosságra van szükség.

3. Mekkora a baba? A koraszülöttek és az újszülöttek kis testsúlya és éretlenebb emésztő- és kiválasztó rendszere miatt esetükben nagyobb óvatosságra van szükség. Magyarul, azt a gyógyszert, amit a baba egyhónapos korában még nem vehet be a szoptató anyuka, a baba nyolc hónapos korában már elképzelhető, hogy bátran beszedheti.

4. Mennyit szopik? Értelemszerűen több gyógyszer jut át a háromóránként vagy igény szerint kizárólagosan szoptatott babába, mint a már hozzátáplált, vagy a szoptatás mellett tápszer-kiegészítést is kapó csecsemőbe.

Gondolkodjunk előre!

Sok olyan betegség van, amire a szoptatás egész időtartama alatt gyógyszert kell szedni, vagy legalábbis fennáll ennek a lehetősége - cukorbetegség, pajzsmirigy problémák, immunológiai kórképek stb, de ide sorolhatjuk a migrént is. Ezekről az állapotokról a legtöbb esetben már a terhesség alatt tudni lehet, vagyis van idő arra, hogy a szóba jövő gyógyszereknek alaposan utánanézzen a kezelőorvos. Ugyanakkor az anyát kezelő immunológus, belgyógyász vagy pszichiáter egyáltalán nem biztos, hogy tájékozott a gyógyszerek és a szoptatás kapcsolatát illetően - hiszen ez egy nem régóta fejlődő, kis terület. Ezért előfordulhat, hogy az orvos könnyebbnek tartja egyszerűen azt mondani, hogy egyen a baba tápszert és kész. Ilyen esetekben a leendő anyuka feladata, hogy ha szeretne szoptatni, akkor kérje orvosától, hogy alaposabban járják körül a témát.

Az egyik leggyakoribb, szülés után kialakuló és sokszor gyógyszeres kezelést igénylő probléma a szülés utáni depresszió. Erre sokszor antidepresszáns gyógyszert javasol a pszichiáter, és azt tanácsolja, hogy a gyógyszerszedés érdekében válasszák el a babát és kapjon tápszert. Természetesen súlyos depresszió esetén megkerülhetetlen a gyógyszerelés, ugyanakkor fontos tudni, hogy enyhe vagy közepes depresszió esetén a pszichoterápia a gyógyszerhez hasonló hatékonysággal bír. Nem beszélve arról, hogy a felszabaduló hormonoknak és a stressztengelyre gyakorolt hatásuknak köszönhetően a szoptatás maga is antidepresszív hatású. És vannak pszichiátriai gyógyszerek, köztük antidepresszánsok is, amelyek nem teljesen tiltottak szoptatás alatt - vagyis ha gyógyszerre van szükség, akkor azt gondosan érdemes kiválasztani a fenti szempontok mérlegelésével.

Honnan informálódjunk?

Innen ne:

Gyógyszerbiztonságról, gyógyszerek és szoptatás kapcsolatáról szóló információkat ne keresgéljünk csak úgy a neten, ne kérdezzük a szomszédasszonyt, ne alapozzunk kismamafórumokra. Bár remek ötletnek tartjuk a kérdésfeltevő oldalakat, ne itt kérdezzük meg az internet random népét arról, bevehetünk-e igény szerinti kizárólagos szoptatás mellett egy algopyrint. Ne vegyük be azért, mert a hordozós klubban a Saci is bevette és nem lett semmi baja. Ne vegyük be vagy dobjuk el azért, mert anyánk barátnője, aki nyugdíj előtt műtősnő volt, azt mondta. Ebben a kérdésben ne hallgassunk laikusokra.

Ez eddig mindenki sejtette. A nem kielégítő információforrások közé tartozik azonban a gyógyszerek betegtájékoztatója is, vagyis a gyógyszeres dobozban lévő, illetve neten is gyakran fellelhető leírás a mellékhatásokról, adagolásról. Ezen ugyanis nem szerepel az az információ, hogy hány órát tölt a gyógyszer a szervezetben, hány százaléka kerül át az anyatejbe, a gyógyszerbevételt követően hány óra hosszat nem szabad szoptatni, mennyi idős csecsemőt szabad vagy nem szabad mellette szoptatni, illetve az anyatejbe átjutó gyógyszer milyen hatással van a babára - a legtöbb betegtájékoztatón az egész ügyet elintézik annyival, hogy szoptatás alatt jobb kerülni az adott szert, hiszen az a biztos. Vagyis ez a dokumentum nem elég részletes ahhoz, hogy felelősségteljesen megítélhető legyen belőle az adott gyógyszer és a szoptatás pontos kapcsolata.

Innen igen:

Az interneten több olyan, megbízható portál is fellelhető, ami tartalmazza a gyógyszerek szoptatással kapcsolatos adatait. Ezekkel két probléma van: az egyik, hogy kizárólag angol nyelvű ilyen oldalról tudunk, a másik pedig, hogy a kapott információk laikusok számára nem mindig értelmezhetőek - hiszen a gyógyszer hasznosulási adataiból nem egyértelműen lehet kiszámolni, mikor és mennyi jut át a tejbe. Mindenesetre, tájékozódás céljából, angolul tudóknak ajánljuk az E-lactanctia oldalt és a LactMed adatbázist. Mindkettő ingyenes és naprakész, részletes információkat tartalmaz sok gyógyszer és a szoptatás kapcsolatáról - ha kezelőorvosunk nem ismeri őket, érdemes neki is megmutatni.

A legbiztosabb, ha problémánkkal nemzetközi IBCLC vizsgát tett laktációs tanácsadóhoz fordulunk. Az IBCLC-t ne tévesszük össze a "szokványos" szoptatási tanácsadóval: utóbbiak is általában eléggé tájékozottak a kérdésben, de az IBCLC vizsga garanciát is ad arra, hogy a témában jártas szakemberrel van dolgunk. A laktációs tanácsadók több olyan adatbázishoz is hozzáférnek, ahol a gyógyszerek anyatejbe való kiválasztása és hatásai megtalálhatóak, valamint a kapott adatok értelmezésében is otthonosabban mozognak a laikusnál.

Az IBCLC vizsgával rendelkezők névsorát itt találhatjuk meg. Szintén szakmailag megalapozott tanácsot kaphatunk szoptatási kérdésekben, a gyógyszerszedést is beleértve, a Bethesda kórház Szoptatás ambulanciáján - ennek igénybevétele érvényes társadalombiztosítással ingyenes, az ambulancián pedig három IBCLC vizsgával is rendelkező orvos rendel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.