Ezt vedd a gyereknek karácsonyra!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevés pénzért remek komplex társasjátékokat találtunk, köztük két magyart. Játékteszt.

Olyan játékokat igyekeztem összeválogatni a társasjátékláz szellemében, amikről feltételeztem, hogy értelmesek, kreatívak, és biztosítják, hogy a gyerekek önállóan is játszhassanak. Fontos szempontként jelentkezett az idei válogatásban az ár-érték arány. Mindennek a karácsonyi vásárlás adott lendületet: ami a gyerekeimnél beválik (3,5 éves Gréta, 9 éves Bálint és 11 éves Domonkos), azt másoknak is szívesen ajándékozom.

Szóval leegyszerűsítettem a szelekciós elveket: jót és olcsót, meg persze praktikusat és gyorsat! Megnyugtatok előre mindenkit: vannak ilyenek. Ráadásul két ismertebb, idén megjelent magyar fejlesztésű játékot is sikerült tesztelni. Jó pontszámok születtek, mert hosszas válogatás után eleve a jónak tűnő játékokat szereztem be.

Árnyalta a pontozást a kipakolás, a játék, a végeredmény kiszámításának nettó és bruttó ideje, továbbá olyan melléktényező, hogy be tud-e csatlakozni az összes gyerek, milyen szerepe lesz a szülőnek az egészben: játékos, moderátor, szabályfüzet-olvasó, villámhárító, békebíró, győztes, győztesen vesztes, porig alázva vesztes. Most ez utóbbi is előfordult.

Sárkánytojás

Galéria ikon

8

Galéria: Társas karácsony

Még a társasjáték-olimpián próbáltuk ki a magyar gyártású Sárkánytojást: a fatojás és a rajzolt sárkányok hívták fel rá a figyelmünket. Itt a fiaim örömére maga a fejlesztő, Hegedűs Csaba játszott velünk bemutatójátékot. Persze otthonra is kellett egy példány.

"Ez egy logikai absztrakt sakk - mondta a fejlesztő, aki fél év alatt juttatta el a játékot az ötlettől a polcig. - Logikailag hasonlóképpen működik, mint egy sakk, előre kell feltérképezni, és absztrakt, mert nem egy adott pályán játszódik." Hegedűs Csaba egyébként fejlesztő pedagógiával foglalkozik társasjátékok segítségével. (Tehetségpontban dolgozik, a Hubay Jenő Alapfokú művészeti iskolában).

A játék pár tucat lapkából áll, melyek egytől tízig a számokat mutatják, meg egy fa sárkánytojásból. A feladat minél több sárkánytojás (zöld), pozitív értékű és minél kevesebb sárkány (piros), negatív értékű lapka begyűjtése, illetve hogy az ellenfél minél rosszabb helyzetbe kerüljön. Hét sorban és hét oszlopban helyezzük az asztalra a lapkákat, a startlapka helyére tesszük sárkánytojást és elindulunk. Az adott sorból kiválasztunk és megszerzünk egy lapkát. A következő játékos ehhez képest merőlegesen mozog, és ugyanígy kiválaszt egyet.

A második-harmadik játékra kiderül, hogy ez kőkemény stratégiai játék. Egészen másképp kell játszani, ha ketten, hárman, négyen vagy többen kezdünk neki. Nálunk a négyes felállás a legnépszerűbb. Ebben az esetben párok küzdenek egymás ellen, és teljesítményük összeadódik. Nagyon kell figyelni arra, milyen helyzetbe hozzuk az utánunk következő ellenfelünket, illetve milyen pozícióba juttatjuk az azt követő társunkat.

Mivel érthető, könnyen elmagyarázható játékról van szó, ami praktikus, szállítóbarát kiszerelésben kapható, a srácok bevitték a suliba, és bejött az osztálytársaknak is.

Ár: 4490 forint, gyártó: Gémklub
Játékosok száma: 1-12 fő
Hány éves kortól: 5+ (de már 3-4 éves kortól is élvezhető)
Játékidő: maximum 10-60 perc
Nehézség: 2/5
Dizájn: 4/5
Újrajátszhatóság: bármikor
Magyar szabálykönyv: a dobozhoz mellékelve,

Értékelés: 9/10

Dobble kártyajáték

Galéria ikon

8

Galéria: Társas karácsony

Ezzel a játékkal nagy meglepetésre a 3,5 éves Gréta egyedül is tudott játszani: két órára is lekötötte a figyelmét a Pécs-Budapest vonatúton, és így bátyjai is levegőhöz jutottak. (Aki már utazott vonaton egy vagy akár több gyerekkel, tudja mekkora dolog ez.)

A Dobble joggal hirdeti magáról, hogy „A megfigyelés és a gyors reflexek játéka”. Egy 55 lapos kártyapakliról van szó, minden lapján 8 szimbólummal. A szimbólumok igyekeznek az egyes korosztályokhoz alkalmazkodni – a dinótól a halálfejen át a violinkulcsig. A lapokon több mint 50 különböző alakzat található, és bármelyik két lapon pontosan és kizárólag egy szimbólum azonos (színben és formában, de nem méretben). A feladat ennek a párnak minél gyorsabb megtalálása.

Különböző verziókat játszhatunk (a játékszabály-füzet öt különbözőt ismertet), attól függően hányan ülünk össze. 

Végletekig egyszerű játék, ugyanakkor szórakoztató. Ugyanúgy működik nagyobb társaságoknál, mint két-három embernél. Bonyolult társasoktól ódzkodó nagyszülők is sikerélményként élhetik meg a játékot, hisz öt másodperc alatt megismerhetik a szabályokat, ha nem veszi el a kedvüket, hogy szemfülesebb, gyorsabban reagáló unokáik könnyen lepipálják őket. Sőt, egyedül is szívesen játszanak vele a gyerekek. Gréta például többször is előkapja, és pakolgatja magának, büszkén közvetítve felénk a megtalált párokat.

Ár: 3490 forint
Játékosok száma: 2-8 fő
Hány éves kortól: 6+ (de a jelek szerint 3-4 éves kortól is élvezhető, érthető)
Játékidő: maximum 5-8 perc
Nehézség: 2/5
Dizájn: 4/5
Újrajátszhatóság: bármikor
Magyar szabálykönyv: a dobozhoz mellékelve,

Értékelés: 7/10 

Abalone Offboard

Galéria ikon

8

Galéria: Társas karácsony

Egy újabb játék, amiben fiaim folyamatosan tudatosíthatják magukban, hogy stratégiában simán lenyomnak engem. Ehhez az is kell, hogy gyakran ültek le az Offboardhoz, és az így szerzett rutinjukkal képesek porig rombolni. A tapasztalat az, hogy a gyakori játék ellenére valójában egyik alkalom sem egyforma, egyelőre nem is látok esélyt állandó taktikai repertoár kialakítására.

Az Offboard – hasonlóan az alapját adó Abalone-hoz – kétszemélyes stratégiai játék. Úgy kell golyókat mozgatni a pályán, hogy az ellenfélét letoljuk a tábla szélén lévő, különböző pontértékű (1, 2 vagy 3 pont) célterületekre. A játékot az nyeri, aki előbb összegyűjt hat pontot. Azért is jó, hogy megszabták ezt a határt, mert így nincs hosszú agonizálás a végjátékkal („az 50. lépésnél döntetlen” - opció). A golyók mozgatásának szigorú és egyértelmű szabályai vannak, amelyeket éppen úgy alakítottak ki, hogy a játék változatos és izgalmas legyen.

Kemény meccseket lehet játszani, előfordul, hogy le tudod rohanni az ellenfelet, de az is, hogy viszonylag hosszabb taktikai csaták dúlnak. Az amőba-hajlamú játékosok nagy előnyt éveznek. „Itt aztán végig figyelni kell” – panaszkodik a kisebbik (Bálint), miközben büszke magára, hogy kontroll alatt tartja a játékot.

Ár: 5990 forint 
Játékosok száma: 2 fő
Hány éves kortól: 7+ 
Játékidő: maximum 10-20 perc
Nehézség: 2/5
Dizájn: 4/5
Újrajátszhatóság: bármikor
Magyar szabálykönyv: a dobozhoz mellékelve

Értékelés: 8,5/10

Színvilág

Galéria ikon

8

Galéria: Társas karácsony

Több szempontból is univerzális játék a Színvilág. A Dobble-hez hasonlóan ezt is játszhatja akár egy, akár több gyerek (kicsitől a nagyig). Volt bennem egy prekoncepció, hogy a lányok jobban élvezik, és az ideális játékos-kombináció az anya-lánya, de a fiaim is odajönnek, ha előkerül.

Nem bonyolult a játék: azonos színű oldalaikkal kell összeilleszteni a színes lapkákat (a doboz 120-at tartalmaz), a cél pedig az, hogy minél szebb, szimmetrikusabb alakzatokat alakítsanak ki. A két kisebbik gyerekem az egyszemélyes feladványokat élvezi: képesek hosszasan elbíbelődni velük, hogy színek szerint a csillagtól a tevéig bármilyen formát kirakjanak. Én maradtam az egyszerűbb kígyónál.

Ez a másik idei magyar fejlesztésű játék: a Sárkánytojás matekos irányával ellentétben inkább a művészet felé tolódott. Az alkotó, Horváth Gábor játékos formában kívánja megismertetni a színekben rejlő lehetőségeket, a színek közti összefüggéseket, az árnyalatok harmóniáit. Az ötletet - ha jól értem a leírást - a Gémklub vezetője, Aczél Zoltán segített játékká formázni. Igényesen szórakoztató készségfejlesztő eszköz lett.

Összesen 8 féle társasjáték-változat és 42 fokozatosan nehezedő egyszemélyes feladvány található a dobozban, amihez szabály- és feladatfüzet, valamint egy, a színekkel foglalkozó ismeretterjesztő füzet nyújt segítséget.

Ár: 5990 forint, gyártó: Gémklub
Játékosok száma: 1-6 fő
Hány éves kortól: 5+ (de 3-4 éves kortól is élvezhető)
Játékidő: maximum 10-60 perc
Nehézség: 2/5
Dizájn: 4/5
Újrajátszhatóság: bármikor
Magyar szabálykönyv: a dobozhoz mellékelve,

Értékelés: 9/10 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.