Ezek lesznek ősszel a legmenőbb gyerekruhák

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Tesco-H&M-Vögele-C&A négyszöget jártuk végig, hogy kiderüljön, miben fognak ősszel virítani a gyerekek.

Végigjártuk a Tesco–H&M–Vögele–C&A-négyszöget, hogy kiderüljön, mennyibe is kerül egy teljes őszi szett (kabát és cipő nélkül), ami kombinálható, divatos, természetes anyagú, és még meg is fizethető.

Megpróbáltunk azonos típusú ruhadarabokat összeválogatni a különböző boltokban, ez fiúk esetében hosszú ujjú trikót, nadrágot (leginkább farmert) és pulóvert, a lányok esetében pedig kardigánt, nadrágot, és hosszú ujjú pólót jelent. Ezúttal a cipőre és kabátra nem fektettünk akkora hangsúlyt, mivel egyelőre lányoknak csak balerina-, fiúknak meg vászoncipő van, kabátot meg a baseballdzsekin kívül nem sokat láttunk a boltokban.

Teljesen új kínálattal álltak elő az üzletek, amire legalább három évet kellett várnunk, de megérte! Azt nem mondanánk, hogy eltűntek a már megszokott és a gyerekek által olyannyira kedvelt motívumok, de szerencsére idén ősszel már nemcsak a Hello Kittyt meg a Verdákat lehet kombinálni a többi ruhadarabbal. Sok cég még csak nem is ismert figurákat nyomatott a pólókra, hanem saját, egyedi tervezésű mintákkal bővítette a kínálatot. Ahogyan már említettük, idegeskedni azért nem kell, ha a gyerek H.K.-ért visít, megtalálja a polcokon, de ugyanígy van Monster High, Verda, Muppet Show (ami egyébként nagyon menő), valamint Donald kacsa és Mickey egér is.

H&M

A svéd cégtől már megszokhattuk, hogy jó minőségű árut kínál kedvező áron, na meg azt is, hogy a gyerekek is szívesen viselik a cuccaikat. Idén annyira jó az őszi felhozatal, hogy jobban teszi, ha egyedül megy el megvenni gyermekének a ruhákat, mert félő, ha magával viszi, a tervezettnek a kétszeresét költi majd. (Egyébként ez igaz a C&A áruválasztékára is.)

Galéria ikon

27

Galéria: A legjobb őszi gyerekruhák a H&M-ben
Fotó: Dívány

Nagyon jó volt látni, hogy a tipikus (sajnos a felnőtt osztályra már igencsak bekúszó) fakó, őszi színek helyett mintás, élénk, színes cuccokkal van tele a gyerekosztály. Végre valaki rájött: attól, hogy esős és szürke az idő, nem kell lehangoló színű ruhákban járni. Mondjuk, az kicsit fáj, hogy a felnőtt részlegen ezt a vonalat még nem követik.

Ebben a szezonban rengeteg a lovas és macskás minta, Mickey egér, szivecske, és van My little Pony mintás ruha is. Megnéztük, hogy mennyiből lehet kihozni a legolcsóbb szettet, és egy olyat is, amikor nem kell annyira figyelni a kiadásokra. Így is, úgy is jó cuccokban feszíthet a gyerek az első iskolanapon. Mármint ha nem kell köpenyt hordania.

A legolcsóbb lányszett 7000 forint körül van. Ebben van egy hosszúnadrág, egy hosszú ujjú póló és egy kardigán. A szettek, amiket a fotókon is láthat, 8270 és 14 970 forintból hozhatók ki. Szerintünk azért még így sem túl drága.

Galéria ikon

27

Galéria: A legjobb őszi gyerekruhák a H&M-ben
Fotó: Dívány

A fiúruhákból szegényesebb a választék. Sokféle kockás ing van, farmer és kordnadrág. A minták klasszak: zebra, Pókember, Szörny Rt. és focilabda. Nadrág inggel 6000 forintból kihozható.

A képgalériában rengeteg fotót talál a ruhákról (és árakról is tájékozódhat).

C&A

A C&A boltjában hatalmas a választék mind fiú-, mind lánygöncökből. A legtöbb mintát itt találtuk a srácoknak, a lányszekció viszont egy kicsit unalmas, és nem is annyira olcsó. Utóbbiban még mindig nem tudtak elszakadni a Hello Kittytől (amit mi már nagyon ununk), van ilyen esőkabát, tréning, póló, kabát, kardigán, cicagatya, bugyi, zokni, sapka, sál, szóval tetőtől talpig felöltöztetheti gyerekét rózsaszín macskás szettbe.

Galéria ikon

23

Galéria: A legjobb őszi gyerekruhák a C&A-ból
Fotó: Dívány

Lányoknak egy nadrág-hosszú ujjú póló kombó már 3390 forintból megúszható, fiúknak ugyanez 5000 forint.

Vögele

Sajnos a Vögele a tavalyi kollekció után nem igazán tudott újat felmutatni. Még mindig van a lila leopárdmintás(?) leggingsből és a hasonló mintás trikóból is. Lányoknál leginkább a pink és a zöld dominál, fiúknál a sötétkék és a piros. Egy sima cicás nyomott póló 1300 forint körül van; a kedvencünk, az iskolás lányokkal nyomott 1490 forintba kerül. A farmerek kicsit drágák, a legolcsóbbat 4490 forintért találtuk, kardigánt meg 3990 forintért láttunk.

Galéria ikon

28

Galéria: A legjobb őszi gyerekruhák a Vögele-ben
Fotó: Dívány

A fiúknak olcsóbb a nadrág (vajon miért?) – találtunk már 2490 forintért, hosszú ujjú pólót meg akár 1490 forintért is választhat hozzá. Persze itt is van kockás ing 2990 forintért, és az elmaradhatatlan baseballdzseki 4990 forintért.

Nincs túl sok minta, ami van, azt lefotóztuk. Nézze meg a galériát.

F&F, Tesco

Az angol hiper idén is összeállított egy külön gyerekeknek szóló katalógust az őszi trendekről, ami mindenképpen pozitív. Bár túl sok információ nincsen benne, szép nagy fotók viszont annál inkább. Egy kicsit lazábbra vették a figurát a tavalyi rockos és rapperes cuccok helyett, most a lányoknál a lovak, virágok és bármi, ami pink a divat, a srácoknál pedig a terepszín és a kutyák a menők.

Galéria ikon

22

Galéria: A legjobb őszi gyerekruhák a TESCO-ból
Fotó: Dívány

A lány- és a fiúszett is kihozható 6500 forintból.

Amiért külön bónuszpont jár a Tescónak, az az, hogy a Disney-s pólókért ezer forintnál alig kérnek többet, és az igazán csilli-villi pólók sem kerülnek többe 2000 forintnál.

Összegzés

A legjobb anyagokat a H&M-ben és a C&A-ban találtuk, de a Tesco cuccai között is akad 100%-os, minőségi pamutruha. A Vögele is kitett magáért, de talán mégis őket tennénk ebből a szempontból (is) az utolsó helyre.

A legjobb lányruhákat a H&M-ben, a fiúcuccokat a C&A-ban találtuk.

Az egész körkép alatt olyan érzésünk volt, mintha végre a gyerekek megint igazi gyerekek lehetnek, és nem kell összepréselt felnőttként kinézniük az igencsak nem nekik való felnőttes darabokban. Régóta vártunk már erre, és szerintünk idén nagyon divatba jön a „back to the childhood”-érzés, azaz vissza a gyerekkorba!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.