Mit adunk idén télen a gyerekre?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végigjártunk négy boltot és nem voltunk nagyon boldogok: a ruhák nem olcsók, és elég unalmasak is. A Next cuccok a legszebbek és a legdrágábbak.

Az idei téli gyerekruha-felhozatalban a szokásos Disney és Pixar figurák még mindig uralkodnak. Nagyon menő a: Csingiling, hercegnők és Dóra is, aztán nagyobbaknak jönnek a hús-vér celebek, mint Hannah Montana, Sonny és az Indul a risza kis tiniei, akiktől minket persze a hideg ráz, de ha a gyerek ezt akarja, ám legyen alapon megkapja. A fiúk megint egy kicsit rosszabb helyzetben vannak, a választék szűkösebb, bár mindenképpen könnyebb megoldani az ő ruhatárukat: gatya, póló, pulcsi és kabát.

Megnéztük, hol érdemes beszerezni a téli ruhatárat. Végigjártuk a Tesco-H&M-C&A-Next négyszöget, hogy kiderüljön, mennyibe is kerül egy teljes téli szett, na, meg, hogy még miket aggathat gyerekére.

H&M

A svéd üzletet baromira kedveljük, de már kicsit unjuk a Verdákat és Micimackót. Szerencsére idén olyan anyu-azonnal-vedd-meg ruhákkal rukkoltak elő, amit még mi is szívesen felvennénk. Persze kérdés, hogy minek gyártanak kicsiknek ilyen felnőttes ruhákat, de ha koravén fruskát csinálna a gyerekből, erre ezek tökéletesek. Így vagy úgy, nekünk eléggé bejöttek a fodros, masnin és rózsás tütük!

Galéria ikon

14

Galéria: Gyerekruha-ötletek télre
Fotó: h&m

A választék ahogyan az már lenni szokott nagy, és egyáltalán nem drága. Szerettük, hogy az alapszínek hasonlóak mint a felnőtt osztályon, így az egész család össze tud öltözni.

Fiúk: Sajnos korántsincs annyi minden, mint a csajoknál, van viszont: Angry birds, Pókember, Mickey Mouse, Hupikék Törpikék, Verdák, kockás és csíkos textilek. A legolcsóbb pulcsi 3990, gatya 3990, hosszú ujjú póló 1790, sál 1490, sapka 1290 forintba kerül. A kabátok nagyon klasszak, viszont nem is olcsók: 8-10 ezer forinttól vihetők a fiú és lány kabátok is.

Lányok: Idén sikerült meglepniük, valami számunkra teljesen megfejthetetlen, bár kedves masnis mackót (?) vagy mackóhoz hasonló figurát favorizáltak - és a helyzet az - hogy a legtöbb felsőn ott figyel ez az arc, sőt még a pizsamán is. Emiatt egy kicsit kínaias lett ez a téli kollekció, de aztán tovább kutattunk, és Minney és Hello Kitty is előbukkant a vállfákról. Az oké, hogy Minnie örök, de a kis macska már elég uncsi.

Ezt a kis mackós elcsúszást leszámítva, minden ruha ugyanolyan, mintha a felnőtt osztályon járna körbe, csak éppen hipózott változatban. Harisnya, ruci, hosszú ujjú poló, pulóver kombó, 9070 forintból megúszható, persze ehhez kell még a 8-10 ezer forintos kabát is.

C&A

Már elkezdődtek a leárazások, a kabátok 6-8000 forinttól vihetőek, trikók egy ezresért, szuper Hello Kittys 3500 forintba kerül. A Bécsi úti Stop Shopban lévő C&A üzletében beindult a karácsonyi forgatag. Elég sokan vannak, és a legtöbb cucc már leárazva beszerezhető.

A fiú részlegen a Jégkorszak 4 és a Pókember a sláger, na meg a szokásos csíkos-kockás összeállítás, és az ilyen-olyan figurák. Találtunk farmert 1990 forintért, Jégkorszakos pulcsit 4000, garbót 3590 forintért. Utóbbi hármas kiszerelésben kapható, fehér, csíkos és mintás darabok vannak egy csomagban. Sima egyszerű de nagyon jó anyagú pamutpoló van 1800 forintért, kesztyű/sapka/sál a H and M-hez képest kicsit drágán, 2500-3500 forintért kaphatóak.

Galéria ikon

14

Galéria: Gyerekruha-ötletek télre
Fotó: C&A

A csajsziknál valamivel olcsóbb a választék: két darab mesefigurás trikó 1990 forint, az ott shoppingoló kislányok szerint nagyon-nagyon szép Hello Kittys pulcsi 3500 forint. Aki tréningre vadászik gyermekének itt vegye, a plüss szabadidőruha 4500 forintért vihető, ha megbékélünk azzal, hogy erről sem hiányozhat az önelégült macska. Nadrágok 2700-2800 forint körül vannak, persze mi, a leárazott részt néztük meg.

Next

A legjobban az angol Next bolt ruhái tetszettek, de ezek sajnos drágábbak mint a többi. Mondjuk azért itt is elnyomták a fiúkat, persze ehhez jobb ha hozzászoknak, mert felnőtt korukban sem lesz sokkal rózsásabb a helyzet. De ennek van jó oldala is, sokkal könnyebb nekik felöltözni, míg persze a lányoknak „soha nincs egy rendes darabjuk” sem. Ami a legjobban tetszett, hogy nem csak már rég bevált motívumok vannak a ruhákon, hanem saját dizájn mintáik vannak. Ez jó!

A lányoknak itt rengeteg ruha van, és nehéz a döntés, hogy melyik is kerüljön a kosárba. A mi összeállításunkban a ruha 4500, harisnya (három darabos) 3490, kabát 10000 és a póló 1290 forintba Nagyon bejöttek a sál, kesztyű, sapka együttesek, amik ugyan nem olcsók, 4500-5500 forint, de ha mind a három kiegészítőt be kellene szerezni, akkor máshol is kábé hasonló összeget kellene kicsengetni értük.

Itt voltunk a legjobban megelégedve a fiú cuccokkal is. A kabátok itt is annyiba kerülnek mint a többi üzletben, de mindenképpen megéri megnézni őket, mert nagyon helyesek, és mentesek mindenfajta dizni és pikszár figuráktól. A hosszú ujjú póló 1790 forint körül van, farmer és pulóver már 4500 forint körül vihető.

F&F (Tesco)

Hiába mindenkiben az ellenszenv a teszkós saját márkás cuccokkal szemben, a ruhák simán vannak olyan jók, mint bármelyik plázában lévő boltban. Az árak kicsit lehetnének barátságosabbak is, mert azért mégis csak saját márkáról beszélünk... Szóval a választék nem a legnagyobb, ami a kabátokat illeti, de legalább van: 6900 forintért a fiúknak, kicsivel kevesebbért 6500 forintért pedig a lányoknak. Ha itt venné meg a téli cuccokat gyermekének siessen, mert méretből már most is elég gyér a felhozatal.

Fotó: Elena Elisseeva / Stockfresh

Ami viszont van: Hello Kitty, Hófehérke, Minnie Mouse, hercegnők és egy csomó cicás és kutyás figura. Hosszú ujjú póló már van 990 forintért, pulcsi 2590, gatya 1990 forintért. A fiúknak van Pókember és Verdák, bár nagyon-nagyon szűkös a kínálat. Gatya, póló, pulóver, azonos áron van mint a lányoké.

Érdemes körülnézni a Vaterán van az E-bayen, és a jobb használtruhásoknál is, ha kabátot szeretne venni, mert a boltokban lévőknek igencsak megkérik az árát és a gyerek meg egy tél alatt ki is növi. Szóval elég fölösleges tízezer forintot kiadni emiatt, és sokszor még ízlésesebbet is talál a neten mint a boltokban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.