Az időszak, amikor a terhesség leginkább a környezetünknek terhes. A hormonok támadása gyakran hisztissé teszi a várandósokat.
21. hét, harc a bennünk dúló hormonokkal... Az egyetlen, ami halálosan idegesít saját magam vagyok. Olyan érzelmi hullámvasúton ülök, hogy sokszor én sem értem, miért hisztizem, de nem bírom abbahagyni.
Bogyóval, a 21 hetes pocaklakóval annyira egyszerű az élet, hogy néha már-már elszégyellem magam. Mindenki mondja, hogy biztos nagyon nehéz most nekem, mert nő a hasam, elnehezül a testem, kevesebb az energiám, közben egy örökmozgó másfél éves is magának követel. De nem. Illetve a másfél éves persze magának követel, a nagyszülők szerint túlságosan is anyás, hiszen ha ott vagyunk, vagy az apjához vagy hozzám húz elsősorban. Szerintem nincs ezzel baj, szerintük van. S kimondva, kimondatlanul reménykednek abban, hogy majd Bogyóka más lesz, jobban ,,bitorolhatják", idomíthatják. Hiszen a nagyot már úgyis elrontottam, mivel nem igazán beszél, még pelenkás, nem sorolja fel a színeket és még számolni sem tud. Ellenben szépen, magabiztosan jár, mindenhova felmászik, lenyűgöző a logikája és a memóriája és gyönyörűen eszik egyre önállóbban kanállal és villával egyaránt.
Hogy Bogyó mennyire lesz más vagy éppen hasonló, nem tudom. Egyelőre elképzelni sem merem, hogyan hangolom majd össze a napirendjüket, mit kezdek a két gyerekkel, amikor esténként egyedül kell fürdetnem, fektetnem, mert az apjuk alszik. De más is megoldotta, én is meg fogom. Sőt, több ismerősöm három gyerekkel lavírozik. A másik ,,véglet' az egy gyerek, a két csemetés szülők valahogy ritkaságszámba mennek.
Bogyóval tehát nagyon egyszerű. A hasam egyelőre nem vészesen nagy, bár az utóbbi napokban rengeteget nőtt az eddigiekhez képest, Bogyó meg illedelmesen meghúzódik napközben, inkább éjszaka szórakoztat a rúgásaival. Nappal általában csak akkor jut eszembe, hogy várandós vagyok, amikor a kiscsaj ráfekszik a hólyagomra. Ilyet a nagyobbik nem csinált, nem is értettem, milyen pisilési ingerről beszélnek a nők. Meg inkontinenciáról. Ott még szerencsére nem tartunk, még akkor sem, ha ez igen gyakori. Megmaradt viszont a folyás, amivel a nőgyógyász szerint nem kell foglalkozni egyelőre.
Az egyetlen, ami halálosan idegesít saját magam vagyok. Olyan érzelmi hullámvasúton ülök, hogy sokszor én sem értem, miért hisztizem, de nem bírom abbahagyni. Aztán megszáll az angyali nyugalom és még azt sem bosszant fel, ha a lányom üvölt, mert kánikulában csizmát akar felvenni és a gonosz anyja nem hagyja. Aztán nagy nehezen kontrollálom csak a készülő dühkitörésemet. Elméletileg tudom, hogy ez is a hormonok játéka, de ez nem vigasztal. Gondolom, a páromat sem, aki még nem töltötte ki a HPK-ba (hisztis pi...k klubja) s beutalót, még csak azt dünnyögte eddig az orra alatt, hogy hisztis vagyok. A további jelzőket és a főnevet lenyelte, mert rendes. S az még jobban bosszant, hogy hivatalosan nem szabad idegeskedni, mert az koraszüléshez vezethet. Különben is, egy kismamától mindig azt várják, hogy legyen piros arcú, mosolygós, csupa derű ember. Hát mi gondja lehet?
Múltkor mondjuk nagyon jót nevettem, amikor egy nőtársam megkérdezte az interneten, hogy milyen érzés a terhesség alatt a hangulatingadozás. Tudniillik a férje nehezen tűri, ha ő ingerült, így fél a várandósságtól is. Mondanám, hogy csak humor kell az átvészeléshez, de nem igaz, mert amikor az ember hisztis, nincs humora. Törni-zúzni, odaszúrni nem túl kedves megjegyzésekkel annál inkább jólesik. Nálam egy dolog segít még: az édesség. Állítólag, ha leesik a vércukorszint, arra is ingerülten reagálunk, nekem is biztosan ezért kell ennem. Az csak rosszindulatú feltételezés, hogy azért kutatok a spájzban nassolnivaló után, mert alapvetően szeretem. Persze sokkal jobb lenne egészséges rágcsálnivalót, almát, mandulát, banánt enni, de az közel sem csillapítja le a dühömet, sírásra való hajlamomat.
De ez legyen a legnagyobb bajom. A kamaszpanasz,hu-n elolvastam a terhesség 30, nem túl kellemes velejáróját. Mivel én csak a felét tapasztalom, szerencsés vagyok. Mondtam én, hogy könnyű Bogyóval.
Íme a lista:
