Három éve vagyok otthon a gyerekekkel. Élvezem, bár vannak kemény időszakok. És mivel soha nem voltam semminek a függője, most mégis fura, hogy egyre többször gondolok arra: de meginnék egy /több jó pohár bort. Vagy Baileys-t.
Olvasónk, Maramaris története következik.
1. Készülődés a nagyihoz: várok az ajtóban
Harminc perce állok az ajtóban a rúgkapáló R-rel. Ki-be, ki-be, akarok menni -nem akarok menni. Tipikus dackorszakos hároméves. Éppen semmi sem jó neki. Megpróbálom kivárni. még jó, hogy nem járok fodrászhoz, soha nem érnék oda, de a nagyi is unhatja már nagyon, hogy ránk vár, mert hogy hozzá igyekszünk éppen. Vagyis igyekeznénk, ha R. nem lenne ennyire kezelhetetlen. Eszembe jut: akár meg is ihatnék egy pohár bort, amíg kihisztizi magát.
2. Szállunk be az autóba: nála kitör a Vezúv
Az autóba nem lehet ám csak úgy beszállni. Ha nem mehet az általa kitalált útvonalon (ebben már benne van, hogy kétszer rálép a táskámra, jó esetben nem a kisöccse kezére), jön a hiszti. Nem is értem, min múlik. Ha jobban belegondolok, valószínűéeg semmi máson nem múlik, csak azon a pici kapcsolón ott bent az agyában, ami bármikor, teljesen váratlanul átbillenhet, és akkor kitör a Vezúv. Megpróbálom végül a negyven fokban beleráncigálni az ülésébe, miközben az dereng fel bennem, ahogyan a hűtőben lévő Baileys-ből kitöltök egy pohárral.
3. Végre töltök
Végre alszanak. Ekkor ér haza D, aki ma is sokáig robotolt. Egy pohár bor biztos jól fog esni neki. Úgyhogy kitöltöm.
Ne ítéljetek el, jobb volt így mindkettőnknek
Zorka története is hasonlóan tanulságos. „Lili dackorszaka eléggé megviselt. Az addig tündéri kislányom egy jó fél évre Honthy Hanna-paródiává változott. Ha nem azt a ruhát készítettem ki neki a játszótérre, amit fel akart venni, hisztizett, ha azt, amit ki akart hisztizni, mosásban volt, a hiszti négyzetre emelkedett. Órákig elhúzódott a készülődés, én meg sokszor éreztem, hogy nem bírom idegekkel.
Legyél türelmes, ha a gyerek azt látja, hogy te rendületlen nyugalommal állsz az események kereszttüzében, ő is nyugodtabb lesz - javasolták a gyakorlottabb barátaim. Buddha vajon mindig nyugodt gyerek volt, vagy anyukája tudna mesélni a mester dackorszakáról?
Lényeg a lényeg, bevallom, sokszor egy jó feles pálinka segített abban, hogy Buddha mama legyek. Néha már a készülődéskor éreztem, most muszáj leküldenem egyet, néha inkább játszótér után, néha meg a hetente többször esedékes esti hiszti után, ahogy Lilit lefektettem. Ne ítéljetek el, jobb volt ez így mindkettőnknek, tényleg türelmesebb voltam, jobban álltam a sarat. Most már négyéves is elmúlt a lányom, és irtó büszke vagyok rá, hogy milyen együttműködő kislány, már inni is csak akkor iszom, ha ünneplünk valamit.”
Maramaris vagyok, és nem vagyok alkoholista
Vagy legalábbis így gondolom, hogy nem vagyok alkoholista. Hiszen most hagytam abba a szoptatást, ha nem szabadott innom, hogyan is lennék az? Otthon vagyok a két gyerekkel, rohangálok egész nap előttük és utánuk, időm sem lenne alkoholistának lenni. De azért csak fel-felmerül bennem, hogy ott áll az az üveg a hűtőben. Nem is csak este, hanem a nap bármely szakában képes vagyok ezt bevizionálni. De inni tényleg csak ritkán iszom. Vagy már a gondolat is számít?!
Az alvásidő az új Happy Hour
De a dolog nagyon zavar. Hogy nem tudom úgy kinyitni a hűtőt, hogy ne jutna az eszembe legalább 4-5 alkalommal minden nap, hogy inni kéne valamit. Bort, mondjuk. Olyankor a legnagyobb a késztetés arra, hogy ne csináljak semmit, csak töltsek ki magamnak egy pohárral és lábfeltéve lelazuljak, amikor alszanak a gyerekek, és én elvileg megpróbálom rendbetenni a lakást és magamat. Párszor kipróbáltam, és bár nem volt meg a dologban az a fíling, amit elképzeltem magamnak, másnap attól még ugyanúgy jött a késztetés.
Arra gondoltam, akkor ebből eredhet: stresszes vagyok. Van is benne valami, tipikus olasz családként se csönd nincs szinte soha, se ürejsárat. Így diagnosztizálva magam nekiálltam B-vitamint szedni (még jó, hogy van itthon egy rakat, mert a terhesség alatt nem szedtem rendszeresen), hátha az jót tesz. Egyelőre nem érzem a hatást.
Persze, igyon csak egy pohárral!
Utánaolvastam. A Momlogic.com oldalon találtam egy történetet, amely - bár én, ismétlem, soha nem voltam drog- vagy alkoholfüggő, de még kávéfüggő sem - nagyon megrázott, mert úgy éreztem: rám illik.
A blog írója egészen máshonnan indul: volt már elvonón mind a drog, mind az alkohol miatt, és volt, hogy hosszú-hosszú éveken keresztül nem ivott egy kortyot sem. Olyannyira nem, hogy egy terepautája egyenesen azt javasolta neki: igyon meg nyugodtan egy pohár bort. Rossz ötlet volt.
Soha nem bántotta a gyerekeit
A rákövetkező éveket a józanságért vívott küzdelem tette ki, alaptézisként olyan elgondolásokkal, miszerint "nem iszom, amíg a gyerekek ébren vannak", majd nem ivott 6-ig, 5-ig, 4-ig... meddő küzdelem volt. Az egészben a legrosszabb – és ami miatt én is magamra ismertem –, hogy azt gondolta: az alkohol segít jobb anyának lennie. Hiszen ha ivott, kedvesebb volt, jobban bírta a gyűrődést, és általában véve is boldogabb volt. Soha nem bántotta a gyerekeket, jónak nevelte őket, vitte minden nap a parkba sétálni, és utána otthon készített nekik biovacsorát a legfinomabb dolgokból. Nem volt hiba. Csak az ital.
Mikor megindul velem a világ, én is úgy érzem, az alkohol segítene jobb anyának lennem. Letompítja a sarkakat, és kibírom majd még azt az öt percet, amíg R. végre tényleg rászánja magát arra, hogy kilépjen az ajtón, vagy hogy beüljön az autósülésébe.
Azt hiszem, szakemberhez kellene fordulnom. Csak azt nem tudom, mit mondok neki? Pszeudoalkoholista vagyok. Azt hiszem.
Maramaris
