Az ember lánya várandósan gyakorlatilag minden kedvenc ruhadarabjával megszünteti a diplomáciai kapcsolatokat. De vajon merre vannak az új lehetőségek?! És mit lehet pénzügyileg is átvészelni?
Az ember elveszti a szoknyáihoz való hozzáférést, mert megnő a hasa, a valaga... és egyúttal belépést nyer egy egészen új birodalomba: az anyaszolidarítási mozgalom bőséges ruhaellátást biztosít erre a röpke 9 hónapra. Ha van hozzá képünk.
Elég nagy marhaság 6 hónapra komplett ruhatárat vásárolni. Az első három hónapban még kisebb trükkökkel hordhatóak a régi ruhák; a szülés után, ha az ember hasa lement, akkor meg rá se bír majd nézni a zsákcuccokra, amik csak a nagy hasán álltak jól. Én máris alig várom a csípőfarmereket (pedig még élvezem a várandóscuccokat).
Ugyanez még sokkal igazabb lesz majd a csecsemőholmikra.
Alapvetések
A gyerekvárós ruhatár két alapvető problémája a nadrág, és télen a kabát. (És persze a melltartó. Meg a harisnya. Meg a bandázs.) A felsőkről nem szólok bővebben, mert ez egy könnyen megoldható ügy. Én mindössze annyit tettem, hogy a gardróbszekrény legtávolabbi csücskébe száműztem a derékig érő, szűk, cicin passzentos pólókat, és főhelyre emeltem a fenékig érő, nyúlós cuccokat.
A nyári terhességeknél a kabáton lehet kicsit spórolni, de vigasztaljon mindenkit, aki hóban-fagyban lesz dupla, hogy mi, akik nyáron szülünk, rengeteg fűtésdíjat spórolunk meg pusztán azáltal, hogy a csecsemőnknek a kritikus első időszakban nem a gázszolgáltató, hanem az időjárás biztosítja majd a szükséges meleget.
Mások ruhája: idegeneké
Boldogok mindazok, akiknek van idejük és erejük végigböngészni a hazai turkálók végeláthatatlan ruhahalmait. Siker koronázza majd fáradozásaikat, mert egy-két nyúlós derekú nadrág mindig akad a kínálatban. A legfontosabb, hogy időben kezdjenek el keresni, és a vásárlást ne halasszák utazás előtti utolsó napra (ahogy én), mert akkor kényszerdöntéseket kell majd hozniuk.
Nálam ez sajnos nem játszott, mert annyira szarul voltam az elején, hogy nem bírtam rendesen végignézni még az utcánk sarkán lévő turi készleteit se; mostanában meg annyit dolgozom, hogy a lemaradásaimat behozzam, hogy amellett még annyi idő se marad ruházkodásra. Pedig biztos vagyok benne, hogy kabátot így kellett volna vásárolnom.
Intermezzo: a kötelező beszerzések
Szert tettem néhány bandázsra: ezek a derékmelegítőnek is hívott egyszerű textilcsövek betakarják az ember törzsét, és most egyébként is divatosak. (Lehet, hogy mindekire rátört a vesemedence-gyulladás?) Különösen alkalmasak arra, hogy az ember lánya egy ideig még a régi nadrágjaiban járkáljon.
Íme anyai alhasam, amint épp nem fér bele
Én egy gumival rögzítettem a nadrágok sliccét és ráhúztam a bandázst, hogy ne látsszon, hogy már nem férek bele.
De a bandázs csodája is csak három napig tart. Ez a logikus megoldás sajnos iszonyú kényelmetlen, a nadrág folyton le akar esni és anyukának azt az érzést kölcsönzi, hogy az ő alakja bizony abnormális.
Elsőre senkinek se sikerül
Sokáig vártam, hogy majdcsak befutnak a terhesruha-szállítmányok, de csak nem jöttek. Végül rászántam magam és elmentem vásárolni.
Az első nadrág, amit vettem, kriminálisan pocsék választásnak bizonyult. Először nagy volt, és úgy vitorláztak rajtam a nadrágszárak, hogy egy nagyobb szél elvitt volna benne a keleti partra. Anyósom hősiesen átalakította, de addigra nőtt a fenekem (nehéz felismerés!), és akkor meg csípőben szűk lett - de még mindig török szultánnak éreztem magam. Pedig épp arra vágytam, hogy legyen egy biztos nadrágom, ami pont olyan, mint amilyen én épp vagyok, és így a normalitás érzését kelti bennem.
Ezt is anyós pajtás oldotta meg: elvitt vásárolni egy nagy ruhabolt mamarészlegére (normális emberek között válogathatok ruhát!), és itt beleszerettem egy farmerbe. Ez a legjobb barátom most, afféle késői beteljesülés: imádom a mélyen szabott csípőfarmereket, de eszem ágában sincs kilógó valaggal rohangálni. Ez a nadrág mindkettőt tudja: csinos is, csípő is, és egy magas, nyúlékony derékban végződik, ami épp eltakarja az egész hasamat.
Mások ruhája 2: a barátnőké
Ahogy meglett az alapdarab, megnőtt a pofám és a kedves anyabarátnőknek elkezdtem újságolni, milyen boldog vagyok az új ruhatárammal (azzal az egy darab nadrággal). Erre mindenki észbe kapott és hirtelen befutott egy csomó ruha, szebbnél-szebbek. A bőség zavarában azt se tudom, melyikhez nyúljak.
A legtalálékonyabb Juliska volt, aki a távoli Dajcslandból postán küldte el a legszebb darabokat, ráadásul egy rajzot is mellékelt biztatásul:
A tanulság: szégyenkezés nélkül azt kell mondani a mostanában szült csajoknak: adjál nekem nadrágot! Kifizetem. Erre mind azt fogják mondani, hogy ne hülyéskedj, kölcsönadom, csak add vissza, hogy a következőt kihordhassam benne.
