Az érzékeny bababőrre bioruha való

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bioételek mellet egyre szélesebb körben kezdenek elterjedni a bioruhák is.

A bioételek mellett egyre szélesebb körben kezdenek elterjedni a bioruhák is, bár első hallásra nem nagyon érthető, miért is jók ezek. A bio jelzőről egyébként elsősorban azt érdemes megjegyezni, hogy nem feltétlenül csak nekünk jó, hanem a környezetnek is. Így van ez a biopamuttal is, ami jó a környezetnek, hiszen a gyapot termesztése során nem használnak műtrágyát, növényvédő és rovarirtó szereket, emellett nagyon jó nekük is, hiszen mindezen veszélyes anyagok a pamutban felhalmozódhatnak. Ez főleg a gyerekek érzékeny bőrére lehet veszélyes, nem véletlen, hogy minden nagyobb cég először a gyerekruhák ökosításába kezd bele. Mint példáu a svéd H&M ahol pár éve kaphatóak az organikus pamutból előállított termékek, ráadásul teljesen megfizethető áron. A mindenféle színekben pompázó bodyk és nadrágok ára 1290 Ft.

Persze fontos, hogy ne csak a pamut legyen bio, hanem utána se használjanak a ruha készítése során olyan vegyszereket és festékeket, amelyek károsak a környezetre. Az igazi bioruha tehát ilyen, és készítése során még arra is figyelnek, hogy ne műszálas cérnával varrják a ruhát. A ruhában fellelhető vegyszermaradmányok akár a ruha súlyának harmadát is kitehetik, így bármilyen ruhaneműt vásárolunk, - főleg gyerekeknek, - nem árt előtte alaposan kimosni a ruhát.

A bio gyerekruhák, ha nem is széles választékban, de már itthon is kaphatók, és vannak gyártók, aki kifejezetten a bioruhákra szakosodtak. Mint például a Green Cotton márkanevű gyerekruhákat forgalmazó cég (ez egyébként az egyik legrégebbi biopamutból készült ruhamárka.) Amellett, hogy biopamutból készülnek a ruháik, nagyon csinosak, színesek is. 56-os mérettől egészen 128-asig találunk ruhákat, a lányoknak készült kollekciójuk egészen zseniális, egyedi és divatos.

A Mollys az első olyan áruház itthon, amely kizárólag bio dolgokat forgalmaz, itt szinte mindent megkapunk, ami a háztartáshoz szükséges. Náluk felnőtt bioruhákat is találunk, akár bio alsóneműt is. Több gyártó termékeit is forgalmazzák, indiai, német, ausztrál biopamutból és gyapjúból előállított ruhákat, bár inkább az egyszerűbb dizájn hívei. Bioruha választékukból tetőtől talpig fel tudjuk öltöztetni a gyereket, de kevés nálunk a színes, mintás ruha. Áraik elfogadhatóak, gyerekpólót már 1400 Ft-ért is kapunk, de egy színes, biopamut, kapucnis pulcsiért akár 9000 Ft-ot is elkérnek.

Ha igazán vidám bioruhákat szeretnénk vásárolni, akkor a Hudebabát ajánljuk: ők skandináv gyerekruhákat forgalmaznak. A skandinávok, mint sok másban, a bioruhák előállításában is élen járnak. Ruháik nem olcsók, de megfizethetők, és mindig találunk akciósan megvásárolható darabokat. Body-választékuk hatalmas.

És érdemes még megemlíteni a kifejezetten csecsemőknek készült Popolini márkát, amely az egyszerű, letisztult dizájnnal az abszolút tisztaság érzetét sugallja. Főleg alsóneműket, bodykat, ingeket és hálózsákot forgalmaznak. Sajnos ezeket a szép, puha dolgokat a babák hamar kinövik, de életük első pár hónapjában különösen érdemes lehet nekik vegyszermentes, ökológiai gazdálkodással előállított ruhákat vásárolni. (Bodyk: 2490- 4990 Ft, hálózsák: 4790-8500 Fft).

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.