Ki lesz tiltva a cigi a játszókról is?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Aluljárókból és játszóterekről is kitiltják a dohányosokat az Egészségügyi Minisztérium tervezete szerint.

Aluljárókból és játszóterekről is kitiltják a dohányosokat az Egészségügyi Minisztérium tervezete szerint. A jövőben akár a közterület-felügyelők is büntethetik a törvényszegőket, adta hírül az MTI.

Tovább szigorodik a dohányzási tilalom ugyanis: az Egészségügyi Minisztérium tervezete szerint a nyilvános, zárt területekről júliustól kiebrudalnák a dohányosokat, de az aluljárókban és a játszótereken is tilos lenne rágyújtani - közölték a szaktárca sajtóosztályán.

Persze minket nem az aluljárók érdekelnek, bár ott sem mindegy, hogy milyen levegőt pippantunk be. Nincs is annál gusztustalanabb, mint amikor az előttünk menetelő frissen kifújt füstjét harapjuk mélyre. Ennél azonban érdekesebb az, hogy a játszótéren sem lehet majd dohányozni. Hurrá! Nem lesz több csikk, sőt a szimpatikus anyuka sem tudja távirányításosan nevelni a gyerekét, miközben elszívja a cigit.

A törvény betartását jelenleg is az ÁNTSZ ellenőrzi, ezután is így lesz, de azt tervezik, hogy a közterület-felügyelőket is bevonják a tiltott helyen dohányzók üldözésébe, írja az MTI.

Minket már csak az érdekel, hogy valóban láthatunk majd settenkedő ÁNTSZ ellenőröket a homokozó körül kommandózni, vagy továbbra is a mi állampolgári kötelességünk (és belső késztetésünk) lesz a dohányzó emberek jobb útra térítése, kezünkben homoklapáttal.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.