Hétvégi programok: könnyű és komoly zenék

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A héten folytatódik és lezárul a farsangi szezon.

A héten folytatódik és lezárul a farsangi szezon. Minden csupa zene és tánc: hol komolyabb, hol könnyedebb, kinek-kinek ízlése szerint.

Szombaton 11-kor a komolyzenét szerető gyerekeknek és szülőknek a Zeneakadémia kínál összetett programot: a Ránki-család ifjúsági hangversenyén Bach, Haydn, Ravel és Satie műveit hallgathatják meg (gyerekjegy 1000, felnőtt 2000 Ft). A koncertre minden gyerek vihet egy megunt, de még jó játékot, könyvet, amelyet gyermekotthonok lakói kapnak meg. A koncert után a koncertjegyekkel pedig ingyen mehet a család az Állatkertbe.

A Millenárison a szokásos babusgatón és kézműves-műhelyen kívül vasárnap 11-kor Saint-Saëns Az állatok farsangja című verses-táncos zeneműve lesz látható. A békától a nyúlon keresztül, a teknősig és a rókáig mindenki valamilyen produkcióval szeretné elérni, hogy ő legyen a farsang uralkodója. A végén pedig a nézők szavazhatnak, melyik produkció tetszett a legjobban. Utána Berg Judit jön Ruminivel, majd négytől a Brass in the Five: Méhes Csaba pantomim művész és a zenekar elővarázsolja a cirkuszvilág felejthetetlen figuráit: bűvészt, illuzionistát, bohócot, állatidomárt, kötéltáncost, cirkuszi lovakat, félelmetes tigrist. Egy órányi vidám játék, élő rézfúvós muzsikával.

A Művészetek Palotájában Lázár Ervin Bogármeséjét balettozzák el a Magyar Nemzeti Balett és a Madách Musical Tánciskola tagjai. Egyszer, amikor a páncélfejű gonosz grafitbogarak uralkodtak az erdőben, egy reggelre gyönyörű, gyógyító erejű virág nőtt a rét közepén, és a varázsvirág visszakergette a szürkebogarakat a föld alá. Ám egy napon hatalmas vihar támadt, és letörte a varázsvirágot. Vajon sikerül-e a Csillagszemű Bogárkának még időben újra összeraknia a varázsvirágot, hogy a szürkebogarak ismét visszabújjanak a föld alá? Vasárnap háromkor és hatkor.

Ugyanitt délelőtt Minimax farsang: a zene egyre komolytalanabb, de ez nem megy a minőség rovására. 10:45-kor az Alma együttes koncertjén rophatják a délelőtti bulizók, délben pihenésképp a zeneakademisták muzsikálnak nekik, hogy új erőre kapva fél kettőkor a Kolompos farsangi zenéjére mehessen, aki csak akar. Mindeközben farsangi jelmezkiegészítők, kreppbohóc, világító papírváros, farsangi fakanálbáb készítés, zöldségszobrászat, textilfestés, arcfestés.

Még könnyebb vizekre evezve jutunk el a Disney által népszerűvé tett Pocahontashoz. A bátor indián lány a peace and love jegyében kibékíti az indiánokat és a hódítókat, és persze beleszeret a jófej angol hódító fickóba. A sztorit mesemusical formájában a Szabad Ötletek Színháza viszi színre, szombaton négykor a BMK családi délutánján. A színház utáni kézműves foglalkozáson Valentin-napi kedves apróságok, tölcsérbáb és szárazvirág falidísz is készíthető.

A Fonóban egzotikus népzenét hallgathatnak a különös mesére és különös zenére vágyó kisgyerekek. Az Évkerék Társulat különböző népek meséinek, ünnepi szokásainak dramatikus feldolgozására invitálja a nézőket – ez alkalommal A madár, aki a világ legszebb énekét énekelte című pigmeus mese van soron. Az afrikai őserdő vadásznépének életét felidéző legendamese szereplői óriásbábok, és élő muzsika kíséri ténykedésüket, melynek során együtt keresik a hangot, melynél nincsen szebb e földön.

Kivételesen hozzácsapunk a hétvégéhez egy keddi programot is: a Jövő Házában filmkészítő műhely lesz közepes és kicsit nagyobb gyerekeknek. Fél tíztől délig az ovisok fakanálból bábokat készíthetnek a Három selyp leány című népmeséhez. A bábokkal a gyerekek eljátsszák a rövid mesét, egy zenetanár segítségével pedig megzenésítik az előadást. A produkciót 3 kamerával rögzítik, és bábfilmet készítenek belőle, de a bábok helyett a gyerekek is szerepelhetnek. A következő alkalommal DVD-n megkapják a megvágott anyagot. Egytől fél négyig pedig a kisiskolások Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című könyvéből rövid forgatókönyvek készíthetnek. A gyerekek által eljátszott, megzenésített, rövid epizódokat 3 kamerával rögzítik. Egész nap mindenkinek nyitva áll a kreatív műterem.  Itt újságot készíthetünk, képregényt, diafilmet rajzolhatunk. A kész képsorozatot pedig „belevarázsolhatjuk” a számítógépbe. A nap végén mindenki hazaviheti saját alkotását.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.