Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szülés után az anyukák döntő többsége súlyproblémával küzd.
Szülés után az anyukák döntő többsége súlyproblémával küzd. A szerencsésebbek szoptatás alatt fogynak, a mérleg akár a kiinduló súlyuknál is kevesebbet mutat néhány hónap múlva. A többség azonban nem elégedett azzal, amit a tükörben lát. Gyerekek mellett ugyan nem könnyű megszabadulni a plusz kilóktól, de érdemes megpróbálni. Egyik írónkkal: Hannával, olvirunkkal (olvasó író): Katicával és egy lelkes leendő apuka-kollégával: Janókával elhatároztuk, hogy együtt szabadulunk meg a fölöslegtől, versenyünkről hetente beszámolunk itt, a Porontyon. Fogyni vágyó anyukák, apukák, lehet csatlakozni! Hátha együtt könnyebb.
Tünde
167 cm, 59,3 kg, derék: 70 cm, csípő: 100 cm.
Noha a bmi indexem nem támasztja alá azt, hogy kövér vagyok, sőt, a normális tartománynak éppen a közepén található az értékem, én mégis jobban érezném magam néhány kilóval könnyebben. A férjem már egy ideje kedvesen Jabbának hív, a plusz kilókat érzem is, amikor öt emeletet mászom felfelé a két gyerekkel és mire felérek, fújtatok, mint egy gőzölős vasaló. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a hétvégén visszahallottam magamról egy szót: masszív. Rólam, akit a gimiben hízókúrára ítéltek (akkor még a töltött galamb típus volt a nyerő), mert zörögtek a csontjaim.
Két gyerek után persze nem az a cél, hogy ismét 48 kiló legyek, de azért a közel hatvan egy picit sok. A felsőtestemmel nincs semmi gond, szerencsére a hasamon nem látszik, hogy szültem: lapos, és úszógumim sincs. A darázsderék mellé viszont hatalmas potrohot növesztettem, és ez az elefántlábakkal kiegészülve borzalmas kontrasztos látványt nyújt. Rendkívül amorf. Lassan pedig itt a nyár, nem lehet a narancsbőrt elrejteni a hosszú nadrág alá.
Úgy döntöttem tehát, hogy megszabadulok 6 kilótól, lehetőleg deréktól lefelé. Még nem tudom, milyen módszert fogok alkalmazni, egyelőre elhagyom a cukrot, kevesebbet fogok enni, a vacsoráimból száműzöm a fehér kenyeret és naponta legalább 2 liter folyadékot iszom. Továbbá ismét mozogni fogok: mától hetente kétszer kangoozni járok. És persze visszafogom magam és nem eszem meg a gyerekek maradékait, mégoly csábító is a dohányzóasztalon felejtett, félig megcsócsált marcipános puszedliszív.
Már látom is magam lelki szemeimmel, ahogy nyár elejére újra formás lábaim lesznek, és ismét beleférek a csinos vászon térdnadrágjaimba, a kedvenc nyári ruháimról és szoknyáimról nem is beszélve. Talán még a miniszoknyák is előkerülnek a szekrény mélyéről. Muszáj ezt a képet elképzelnem, mert sajnos nem a kitartásomról vagyok híres. De ha elképzelem az elismerő tekinteteket és azt az érzést, hogy ismét tetszem magamnak, az talán kellőképpen motiváló lesz.
Katica
166 cm, 61 kg, derék: 80 cm, csípő: 94 cm.
Habár némely kapcsolatom maga a katasztrófa, és aki velem találkozik, javarészt szorong tőlem, és a hét nagyobb részén mint egy nyitott borotva, úgy járok-kelek ezen a szegény planétán, egyszóval van mentálhigiénés bajom-dolgom magammal éppen elég, mégis, az lesz a legjobb, ha nem hajnali lelkigyakorlatokkal, meditációval, hanem egy jó kis tisztítókúrával fogok hozzá ügyeim rendbehozatalának! (Nnna. Mit érdemel az a bűnös, aki ilyen hosszú mondattal kezd? Hat hét csokimegvonást legalább.)
Tekintve, hogy minden mindennel összefügg, lehet, ha ledobom – lekínlódom, lesalátázom- magamról ezt a felesleges hét kilót, jobb ember is leszek, elképzelhető. Muszáj valamiféle ezoterikus hangulatba kerülnöm, hiszen tisztítókúrám, melyhez ennyi sok reményt fűzök, egy hús, tej, tojás, finomított liszt, élesztő, alkohol, cukor, kávé/fekete tea mentes, zöldség és gabona alapú negyven napos megvilágosodási kísérlet, természetgyógyász által összeállítva. (A megvilágosodást én remélem, ő erről mit se szólt.) Tehát: ökopiacra fogok járni gyapjúruhában, megértőn nézek az elviselhetetlen egyedekre is, derűt és valami megfoghatatlan tisztaságot fogok magamból árasztani, konfliktushelyzetben nem emelem a hangom egy bizonyos éles, agresszív regiszterbe, mint tettem eddig, és igen, kedves naplóm fogyok hét kilót másfél hónap alatt. (Elixír magazint nem veszek, nem, az már nekem is sok lenne.)
Mindezt két kisgyerek – 4 hónapos és 4,5 éves-, és egy velem együtt tisztuló pasi (apjuk) mellett próbálom meg… Egyszerű biztos nem lesz, hiszen a picifiam még csak anyatejet kap, a nagylányom meg bármitől ami zöld és/vagy rostos konkrétan öklendezik, sajnos. (A mi hibánk, tudjuk.) Ő tehát menzán, párizsin, tésztán, vajas-szalámis kenyeren, grízgaluskás húslevesen él, klasszik ovis, neki majd kell csinálnom meleg ételt, kalácsot, legalább azt egye a szentem. A kicsikét meg áprilisig továbbra is csak anyatejjel etetném. Magunknak meg hámoznom, sütnöm, párolnom kell a zöldségeket, kavarnom a kását, gyúrni a kenyeret. Szóval négyen háromfelé fogunk kajálni, te jó ég!
Janóka
187 cm, 112 kg
Nem vagyok kövér, csak erős csontozatú – ahogy Eric Cartman, éveken át nagyjából én is így védekeztem, amikor a súlyomról volt szó. És tényleg nem is éreztem magam elhízottnak, legfeljebb erősnek, teltnek, vaskosnak, sűrűnek, masszívnak. Jó-jó, azt éreztem, hogy a hatodik-hetedik lépcsőfok után már kicsit nehezebben lélegzem, de ezt bátran ráfogtam a magaslati levegőhiányra, még ha homályos földrajzi ismereteimből rémlett is, hogy az egy picit jelentősebb magasságoknál jelentkezik.
Aztán néhány hete egy orvosi szűrővizsgálaton, szerencsére még nem vizitdíjért, egy egészségtelenül sovány doki vágta a szemembe – vagyis vetette oda a jegyzetelő asszisztensének –, hogy elhízott. Mármint nem az asszisztens, hanem én. Jó, jó, a 184 centihez tényleg sok volt egy kicsit a 112 kiló, de azért az, hogy „elhízott” – ez fájt.
A fogyókúrára viszont ennek ellenére sem szántam volna el magamat, ha ezt nem írja elő az orvos. De előírta, mert nemcsak elhízott (pfuj) vagyok, hanem a vérnyomásom is kiakasztotta a vérnyomásmérőt – de tényleg, a 24 órás monitor másfél óra után elromlott rajtam, és addig is 190/140 körüli eredményeket mért, szerintem rosszul –, a koleszterinszintemet látva meg nem is értettem, hol fér el az ereimben a vér.
Jöhet tehát a fogyókúra, szigorúan – mondta az orvos, és ekkor minden bizonnyal 200/150-nál jártam. Majd elővett két füzetet a felső fiókjában tárolt szocializmusból, mindkettőt az OENI, az Országos Egészségnevelési Intézet adta ki (az intézményt már 15 éve nem így hívják), a nyomdatechnika alapján valamikor a XII. pártkongresszus idején, amikor Kádár János büszkén jelentette be: „mi nem menekülünk a szükséges változtatások elől, mi nem csak beszélünk róluk, mint Edward Gierek, mi végrehajtjuk azokat”. Nos, hát ha Kádár végrehajtotta azokat büszkén, én sem menekülhetek a szükséges változások elől, gondoltam, igyekezve elfelejteni, hogy járt ő szűk egy évtized múlva. Elkezdtem lapozgatni a füzeteket – az egyiket a koleszterinszint miatt kaptam, a másikat a vérnyomásra –, hogy mit lehet enni, vagyis inkább, hogy mit nem. A harmadik oldalaknál jártam körülbelül, amikor valószínűleg elértem a 220/160-as vérnyomásszintet, miután amit az egyik füzetben nem tiltottak, azt a másikban igen.
De ha már előírták, hát fogyjunk. Nincsenek esztétikai céljaim, nem akarok manöken lenni, sem férfimodell vagy sportoló – focista akár ilyen alkattal is lehetnék, a többi meg nem érdekel –, de ha már belevágtam, jó lenn kipróbálni, milyen, amikor ismét két karakterrel le tudom írni a testsúlyomat; erre emlékeim szerint utoljára az érettségi körül volt módom.
A fogyókúra valójában egy szigorú só- és zsírszegény diéta lesz, heti egyszeri szabadnappal, legalábbis most így tervezem. Sok gyümölccsel, só nélkül főzött főzelékkel és levessel, párolt húsokkal, sovány felvágottakkal, vaj helyett margarinnal, a legkisebb nátriumtartalmú ásványvízzel, tea, kávé, üdítők, tészták, zsíros és vörös húsok nélkül.
Hanna
166 cm, 60 kg, derék: 73 cm, csípő: 94 cm
Nem érzem magam daginak. Kivéve, ha véletlenül lepillantok a hasamra, vagy megpróbálom begombolni a nadrágomat (nem azt a kettőt, ami jó rám). Olyankor nem értem, hogy történhetett ez velem? Hogy ugrott oda az a világosbarna csíkos párna a hasamra, és miért nem költözött el? A terhességem utolsó hónapjában részletes tervet készítettem, hogyan fogok lefogyni. Aztán kiderült, hogy egy kisgyerek mellett az utolsó dolog, amire odafigyelek, hogy mit eszem, hogy fejlett csokifüggőségemet nehéz lesz pont akkor megregulázni, amikor egy-egy fárasztó, sok körös altatás után muszáj a fotelbe rogyva valami vigaszt találni. Mindig a következő hónapra tologattam az életmód-programot. De lassan nyár lesz, és még tavaly nyáron, amikor valami fesztiválon ültem a Millenáris parkban, gondoltam rá, a lánykákat nézegetve, hogy én tényleg soha többet nem leszek ilyen fiatal? És az én kedves férjem azt mondta, hogy de, mert ő vékony, vagány, hosszú hajú anyukát szeretne. A hajam nő magától, de a vékonyságra lassan rá kéne kicsit segíteni.
Az a hat kiló, amitől meg kéne szabadulni, nagyjából egyenletesen oszlik el rajtam, úgyhogy tulajdonképpen mindenhonnan le kéne adni egy kicsit, de legfőképpen a konzisztenciával van baj, ahogy az egyik poronty-olvasó megjegyezte. Meg aztán úgyse a soványnak kéne lenni igaziból, hanem izmosnak.
Mivel a legtöbb fogyókúra arról szól, hogy együnk sok-sok sovány húst, és legyen üres a hasunk én meg hetente egyszer szoktam húst enni, és nem is kívánok többször, viszont utálom, ha üres a hasam, ezért inkább csak személyre szabott kis célokat tűzök ki: a csoki napi maximum egy túró rudi, semmi cukros gyümölcsjoghurt, meg nassolás, nem beszélve a konzerv kajákról. Minden este összeszámolom, hogy mit ettem. Ez kellően el szokott rettenteni ahhoz, hogy odafigyeljek egy kicsit.
Hetente háromszor pedig mozogni kéne valamit, és ebbe beszámít a séta is, mert ha szép idő van, akkor amúgy is 2-3 órákat gyalogolgatok Leával. De tornázni is fogok. Komolyan. Nem jövő hónaptól. Minden második délelőtt. Csak akkor mikor fogom a Porontyot olvasgatni?
