Piacképes pánik: Több világvégét túléltünk már

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előző részben Nostradamus idén novemberre ígért világháborús jóslatával, Charles T. Russel Armageddon-elméletével, illetve Michael Drosnin Biblia kódja c. bestsellerével foglalkoztunk.

A Biblia közkedvelt kutatási terület a jóslatvadászok körében, különösen a Jelenések könyve, amelyik alapvetően a jó és a gonosz küzdelmét írja le, ám mégsem kapcsolható kizárólagosan az emberiség bizonyos történelmi eseményeihez. A leírt események egyaránt értelmezhetők az emberiség életében bekövetkezett vagy bekövetkező eseményre. A szerző Jánosnak nevezi magát és azt állítja, hogy az általa megörökített élmények elragadtatásból származnak. Erős parabolákkal és költői képekkel, szimbólumrendszerrel dolgozik:

Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak

„Aztán láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte. Letaszította a mélységbe, bezárta, és lepecsételte, hogy ne vezesse félre többé a népeket, míg le nem jár az ezer esztendő. Akkor rövid időre szabadon engedik.
Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.

Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele. Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Felvonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost. És tűz szállt le az égből és elemésztette őket. A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké. Akkor hatalmas ragyogó trónt láttam, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől menekült a föld s az ég, de nem maradt számukra hely. Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint."

Y2K: az elmaradt rendszer-összeomlás

A szakértők már akkor is kinevették az elméletet, de azért bennük is felvetődött a„mi lesz, ha mégis" érzés. Az elmélet szerint a 2000. évre történő számítógépes átállás egyáltalán nem lesz zökkenőmentes, ugyanis egyes számítógépek nem fogják tudni értelmezni a 2000. év rövidített megjelenését, a „00"-át, és összekeverik az 1900-as év rövidítésével. Mindez a világ rendszereinek összeomlását okozta volna, repülőgépek potyogtak volna az égből és összeomlott volna a tőzsde. Ám ezek lennének a legkisebb problémák, mert a jobbára számítógépek által vezérelt elektromos hálózat is beadta volna a kulcsot, visszaküldve az emberiséget a középkorba. A jóslatok szerencsére nem jöttek be, és a számítástechnikai cégek jó előre felkészültek a probléma kivédésére, így az új évezredbe történő átlépés apokalipszis-mentes volt.

2012 - az újabb mumus

Ez az az év, amin már mindannyian szeretnénk túllenni. Lehetőleg élve. Utóbbi lehetőségre nagyobb esélyünk van, mert egyre többen hirdetik azt, hogy a 2012-es év elsősorban spirituális változást hoz, persze nem zökkenőmentesen: az átállást természeti katasztrófák kísérik, de közel sem világméretűek. Ha jobban belegondolunk, szinte minden napra jut egy hír, melyből hatalmas szökőárról vagy földrengésről értesülünk. Lehet, hogy 2012 már elkezdődött.

Az izgalmas jövendölés számos rendező fantáziáját megmozgatta, a témában készült legutóbbi sokkoló hollywoodi gigaprodukció sem volt túlságosan lelkesítő. Az általános érdeklődést kellő mértékben alátámasztja a Google 259.000.000 találata, a számos cikk, tévéműsor és a témában megjelent könyv. A dolognak újra van történelmi és tudományos alapja, mégpedig az a tény, hogy a maja naptár véget ér. Azonban nem beszél borzalmakról, vagy emberirtásról - egyszerűen véget ér. A maja kultúrával azért van szerencsénk, mert nyelvezetük a matematikára támaszkodott, így azt ma is könnyű értelmezni. A maja naptár i.e. 3114-ben indult, és körülbelül négyszáz éves periódusokban méri az időt. Ezek közül a 13. periódus ér véget 2012 decemberében, és mivel a 13-as szám nagy tiszteletnek örvendett a maják körében, sokan ezért várnak valami gyökeres változást. Az embernek mindig is erős volt a rávetítő képessége, és ezzel nincs is semmi baj - ilyen a természete.

A világvallások közül egyedül a zen buddhizmus nem foglal állást világvége kérdésben, ugyanis ez az irányzat befelé fordul, hátra hagyva a világi tapasztalásokat, egyfajta önfelszámoló tevékenységet gyakorolva. Úgy tartják, hogy a világ csak tudat, és akkor van vége, amikor meghalunk, mivel nincs több tapasztalás, és nincs aki tovább tapasztaljon.

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.