Duci kislány voltam, ma úgy mondanánk, túlsúlyos. Amikor alsósként megkérdeztem a barátnőmet, hogy szép vagyok-e, azt mondta, aranyos.
Szerencsére mégsem lettem lelki sérült, mert tudtam, nem rosszindulatból fejezte ki magát így. Persze a másik válasznak jobban örültem volna, mint a legtöbb lány. Még kicsi voltam, de reméltem, hogy a testem még sokat fog változni, és bíztam abban, hogy magas és karcsú nő válik majd belőlem. A magas nem jött be. Ma viszont már nem is nagyon hiszi el senki az ismerőseim közül, hogy nem vékonynak indultam.
Ugyan, csak egyszer kaptam meg, hogy kövér vagyok, azért akkor sem esett jól. Szerencsémre a kamaszkor kezdetén megnyúltam, és utána a vékony lányok táborába kerültem át. A családom is odafigyelt rám, és szóltak, ha éppen többet ettem a kelleténél (néha akkor is, amikor nem, ezt később Anyun „gyakoroltam” magam is). Ehhez társult a heti kétszeri uszodalátogatás is, majd az egyre erősödő női hiúság: kezdtem jobban odafigyelni, hogy mit és mennyit eszem. Ezek így együtt segítettek a „sikerhez”, amit mások fogyásként láttak és élénken érdeklődtek a receptért.
Sajnos, sok kövér kisgyerek sorsa pecsételődik meg az óvodai, iskolai csúfolások és a negatív diszkrimináció miatt. Ráadásul ma már világszerte, így hazánkban is, egyre több a túlsúlyos, elhízott gyerek. Erről hamar meggyőződhetünk magunk is, elég, ha csak kitesszük a lábunkat az utcára, elmegyünk egy oviba, iskolába, bevásárlóközpontba. A helyzet sajnos egyre rosszabb. Okolható érte a civilizáció, a mozgásszegény életmód, a túlzott tévénézés, számítógépezés, a helytelen (a rossz minőségű és túlzott mennyiségű) táplálkozás, a rossz szülői példa és még számos tényező. De ezek együtt és külön is éppen elég fejtörést okoznak a szülőknek. Már ha észreveszik, hogy a gyerekük teltebb a kelleténél.
Ha a szülők maguk is túlsúlyosak, elhízottak, kevésbé valószínű, hogy feltűnik nekik, esetleg a gyerekük is fogyásra szorul. Egy ideig még aranyos, jópofa, ha egy kisgyerek pufók, duci, de ez a folyamat odáig is vezethet akár, hogy a kamaszkorig szépen elkerekedik a család szeme fénye. De miért kellene ezt megvárni? Nem törvényszerű, hogy a kövér szülők gyereke is XXL-es ruhákat hordjon. Nemcsak a géneken múlik, az életmód is hozzájárul ahhoz, hogyan alakul a testtömeg. Ebbe a családi példa, szokások is jócskán beleszámítanak.
Ha nem lehet otthon addig felkelni az asztaltól, amíg ki nem ürült a tányér, ha bevett szokás a repetázás, az esti vagy tévé és / vagy számítógép előtti / melletti nassolás, ha a jutalmazás étellel történik, ha mindig akad otthon édesség, és a legfőbb társas szórakozás az evés, ivás, akkor előre borítékolható, hogy a gyerek is elhízik, és ő is ezt a mintát viszi tovább felnőttként.
Fontos, hogy az átlag feletti méretei ellenére is a gyerek ugyanannyi szeretetet és odafigyelést kapjon, mint esetleg a soványabb testvére(i), ne a kilók száma szabja meg a gondoskodás mértékét. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell, hogy az elhízás nem csak esztétikai probléma, hanem számos egészségügyi probléma, betegség alapja, okozója, ezért nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Persze hiába papolunk a sportról és a salátáról, ha mi magunk nem élünk ezekkel.
Joggal merül fel a kérdés, hogy kell-e a kövér gyereket fogyókúráztatni? A válasz egyértelmű nem. Nem ideig-óráig tartó eredmény a cél, hanem a tartós életmódváltás, éppen ezért nem elég egy-két hétig megvonni a csokit és beíratni a gyereket valamelyik közeli sportklubba.
Olyan megoldást kell választani, amit rendszeresen és örömmel tud végezni. Mozgás szempontjából ez lehet valami nagyon egyszerű dolog: kezdetnek akár csak a napi séta a család (vagy a szomszéd) kutyájával, hétvégi kirándulás a családdal, barátokkal. Ha közel van az iskola és már érett hozzá a gyerek, akkor járhat oda biciklivel. Ha biztonságos a környék és már egyedül jár-kel, leszállhat egy megállóval korábban a buszról, villamosról hazafelé jövet. Eljárhat tánciskolába a barátaival (ez jót tesz a mozgáskoordinációjának és az önbizalmának is). A lényeg, hogy ne erőltessünk rá olyan sportágat, amit nem szeret. Első körben válasszon ő. Persze lehet, hogy többfélét kell megismernie ahhoz, hogy valamelyik mellett letegye a voksát, de megéri a fáradságot.
A rendszeres mozgás mellett bíráljuk felül gyermekünk táplálkozási szokásait. Az alapvető, hogy biztosítsunk számára rendszeresen étkezést. Ne zsebpénzt adjunk a tízóraira, uzsonnára, hanem csomagoljunk neki reggel (vagy akár előző este), és ezt mindenképpen vigye is magával, ha már iskolás. A reggeli soha ne maradjon le, inkább keltsük fel előbb, de igyon, egyen pár falatot, így napközben bizonyítottan jobban teljesít. Kérdezzünk rá, hogy megette-e az elemózsiát, az óvodai, iskolai menüt, ha nem, miért nem (nem ízlett, elcserélte, elvesztette...) és mit evett helyette.
Nézzük meg mi magunk is, hogy milyen az iskolai büfé, étel-, italautomata kínálata és beszéljük meg vele, hogy ha éhes maradt, mit válasszon. Jobb, ha mi magunk adunk heti egyszer-kétszer csokoládét, édes nassolnivalót a szendvics és gyümölcs mellé, mintha ő maga venné meg egyedül. Jelöljünk ki egy napot (ezt érdemesebb hétvégére időzíteni), amikor azt eheti, amit szeretne. Időnként így beleférhet a gyorsétterem és a cukrászda is, hiszen tiltással nem sokra megyünk, mert így előbb-utóbb úgyis kijátszik bennünket, és nem az a cél, hogy hazudni tanítsuk.
A lényeg az, hogy nincsen tiltott falat, csak a mértéket kell tartania. Ha többet mozog, többet is ehet. Idővel, ahogy eltűnik az úszógumi és nő az önbizalma is, saját maga jön majd rá, hogy a karcsúbb alakjába befektetett energiát kár lenne esti nassolással tönkretennie. Persze arra is vigyáznunk kell, nehogy átbillenjen a ló túloldalára és túlzott diétázásba kezdjen, ami már az anorexia határát súrolná. Nem könnyű feladat, felnőttként sem, de az egészségért meghozott áldozat mindig megtérül.
