A porszívót is kitakarítják, hipót öntenek a lefolyóba ezek a nők – itt a „zsidó húsvét”, a pészah

A Passover Seder plate with Charoset, Maror or Bitter Herbs,  Karpas, Zeroah or Lamb Shank, Beitza or Roasted Egg, and Matzoh
Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pészahra sokszor zsidó húsvétként hivatkoznak, pedig egészen mást ünnepelnek ilyenkor, mint a keresztények húsvét idején.

Pészah az Egyiptomból való kivonulás ünnepe, egy nép identitásának megszületése: rabokból szabaddá válnak a zsidók, hamarosan megkapják a Tórát, önálló néppé válnak. Az ünnep az identitástörténet elbeszélése újra meg újra, minden évben – attól függetlenül, hogy ki milyen mélységben ismeri azt.

Érdekesség, hogy ahogyan 2026-ban a ramadán, az iszlám vallás böjtje is részben fedte a keresztények nagyböjtjét, úgy a zsidók mozgó ünnepe, a pészah is összeér húsvéttal. Április elsején, azaz ma este kezdődik, és egészen április 9-ig tart – az időszakot megelőzi egy rituális takarítás, mely során fel kell készíteni a zsidó családok otthonait a két pészahi vacsorára, a széderre.

Pészahkor elűzik a kovászt az otthonokból

Nagyon fontos ugyanis ilyenkor az, hogy semmi, ami kovásztartalmú, ne maradhasson a háztartásban – a zsidók pészah idején kovásztalan kenyeret, maceszt fogyasztanak, mégpedig azért, hogy megemlékezzenek az Egyiptomból való menekülés sietős mivoltára.

pészahra letakarított mosogató konyhában
A pészahra való felkészülés része a rituális takarítás a konyhában is
Fotó: Batsheva Oberlander

A kovásznak idő kell, mire megkeleszti a kenyeret, ezért nem volt idő kovászos étel fogyasztására a kivonulásra készülve, így most sem lehet helye ennek zsidó család birtokában. Ez első blikkre talán nem olyan komoly feladat, azonban rengeteg bajlódással jár a gyakorlatban: kenyérmorzsa gyakorlatilag akárhova kerülhet, a zsidó nők az autókat is kitakarítják, általában a teljes lakást átnézik, hogy még véletlenül se maradhasson otthon ilyesmi.

A takarításnak vannak trükkjei

Persze vannak modern megoldások is arra, hogy a kovásztalanítás ne csapjon át pazarlásba: a kovásztartalmú élelmiszereket alaposan lezárt dobozba helyezve szimbolikusan eladják másnak a családok, így nem kell kidobniuk azt, amit nem tarthatnak otthonukban.

Pészah végeztével ezeket az élelmiszereket aztán visszavásárolják, így megfelelnek a szabálynak, ugyanakkor nem okoznak maguknak lelkifurdalást sem.

Arra ugyanakkor, hogy milyen egyéb módokon könnyítse meg ezt a nagytakarítást, minden család más szabályokat hoz. Három nő történetén keresztül tekintünk be most abba, milyen meglepő teendőkkel is jár a pészahi nagytakarítás.

A lefolyóban sem maradhat morzsa

Oberlander Batsheva rebecen (rabbifeleség, sokszor spirituális vezető is – a szerk.) háztartásában például könyv sosem lehet az asztalon.

„A férjemnek nagyjából tízezer kötetes könyvtára van, ezzel a szabállyal megelőzzük, hogy ezt is ki kelljen takarítani peszáchra. Inkább egész évben vigyázunk rájuk” – fogalmaz. Két olyan dologra hívja fel a figyelmet a pészahi nagytakarításokkor emellett, ami fölött sokak figyelme elsiklik: az egyik az autó alapos tisztítása, a másik pedig az, hogy a lefolyóba is érdemes hipót önteni azért, hogy

Idézőjel ikon

az abban található ételdarabok teljesen fogyaszthatatlanná váljanak.

A dolgát könnyíti, hogy van egy külön pészahi konyhája, ott tart mindent jól elzárva, ami az ünnepre kell – ezekről tudja, hogy biztosan szennyeződéstől mentesek.

A porszívót is kiporszívózza

Myers Tzívia rebecen komoly tervvel vág bele ebbe az időszakba, mivel otthonán túl zsinagógát, kávézót, galériát is kell kovászmentesítenie. A feladat könnyítése, hogy hálószobában és kanapén sosem esznek, de ez nem annyira az ünnep miatti szabály. A rebecennek szintén van saját, kisebb pészahi konyhája – a nagy konyhát az utolsó pillanatban lezárják, ott tárolják az „eladott” kovászos élelmet is.

A kifelejtett tárgyak sorában a gyerekek játéktárolói mellett a porszívót említi: ezzel gyűjti össze mindenki a morzsákat, így vagy nagyon ki kell takarítani, vagy kell egy külön porszívó pészahra. A kanapé zugai is sok kis morzsát tudnak megőrizni véleménye szerint. „Sokszor az ember csak kívülről takarítja le, de a kanapé réseibe rengeteg dolog beesik, ezért szerintem fontos, hogy azt alaposan ki is takarítsuk.”

macesz gyúrása
A macesz, azaz a kovásztalan lepény az ünnep fontos része
Fotó: EMIH

A gyerekek zsebét is ki kell takarítani

Steiner Zsófia nem nagyon rajong a pészahi takarításért, az ünnepért magáért viszont annál inkább. Fontosnak tartja, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mi a minimum, amit a vallás előír számára – hogy ezen felül cserél-e függönyt vagy súrol-e lámpabúrát, az már az ő döntése.

Az edényeket az ünnepre ki kell kóserolni, azaz a vallási előírásoknak megfelelően meg kell tisztítani a kovászos élelmiszerekkel való találkozás után – Steiner Zsófia inkább komplett szettet tart mindenből, ami pészahkor szükséges lehet. A titkos kovászrejtekek közt a társasjátékokat és a gyerekzsebeket említi: ott bizony rengeteg morzsa bújhat meg…

Kapcsolódó: a kikóserolás is olyan komoly feladat, mint a hámecolás.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.