Ez volt Dalí legbotrányosabb képe: kétszer is megrongálták

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Meglepő perspektívából és módon ábrázolja Jézus megfeszítését Salvador Dalí Keresztes Szent János Krisztusa című festménye. A szürrealista művész értelmezése nem mindenki tetszését nyerte el: a képet kétszer is megpróbálták megrongálni.

Salvador Dalít a legtöbben azokról a festményeiről ismerik, amelyek a valóságot egészen eltorzult, sajátos formában mutatják meg. Képeit sokáig valóban szürreális motívumok, elfolyó órák, lebegő tárgyak, lólábakon álló épületek, gömbökből felépülő arcok és szörnyalakok jellemezték. Jó példa erre Az emlékezet állandósága vagy a Szent Antal megkísértése. A későbbiekben azonban a művésznek születtek olyan alkotásai is, amelyek „szokványosabbak”, még ha így is épp elég furcsaságot vehet észre a figyelmes szemlélő. Jó példa erre a Keresztes Szent János Krisztusa című festmény, amely a művész egyik legellentmondásosabb képe – legalábbis egyesek szerint.

Dalí izmos, tökéletes Krisztust akart

Amikor Dalíban megfogalmazódott a gondolat, hogy Jézus Krisztus keresztre feszítéséről akar képet festeni, hamar eldöntötte, hogy egy izmos férfimodellre van szüksége. Kalifornia felé vette az irányt, a híres Santa Monica-i tengerpart, pontosabban a Muscle Beach felé, ahonnan az 1930-as években kiindult az amerikai testépítő-mozgalom. Itt találkozott Russell Saundersszel, a hollywoodi kaszkadőrrel és akrobatával, aki szívügyének tartotta, hogy minél több emberrel megismertesse és megszerettesse a tornát és a gimnasztikát.

Idézőjel ikon

Rendszeresen megtréfálta az arra sétálókat: hirtelen átszaltózott a fejük fölött, vagy úgy jelent meg, hogy egy-egy nőt vitt a vállán.

Egyesek botrányosnak találták, hogy fölülről ábrázolja a kép Jézust
Fotó: wikimedia commons

„Ez az egyetlen hely a világon, ahol valaki csak úgy ingyenes tornaoktatást kaphat profiktól” – mondta egyszer egy riporternek. Saunders nemcsak izmos és akrobatikus, de rendkívül jóképű is volt, így hamar feltűnt Dalínak, aki ideálisnak tartotta arra a szerepre, amit neki szánt.

Sajátos nézőpontból készült a kép

Nem sokkal később már mindketten a festő katalóniai otthonában voltak, a testépítő pedig a műterem plafonjáról lógott, hogy Dalí szemügyre vehesse, hogy festenek ilyen helyzetben az emberi izmok. A kész alkotás olyan perspektívából ábrázolja Jézust, ahogyan előtte még senki sem festette meg: fölülről tekint le Krisztusra. A megközelítés kétségkívül egyedi és különleges – egyesek szerint talán túlságosan is az.

Valószínűleg ezt gondolhatta az a két ember is, akik megpróbálták elpusztítani vagy legalábbis megrongálni az alkotást. 1961-ben egy 22 éves férfi előbb kővel megdobta a festményt, majd hosszan szét is szakította a vásznat. Noha a festményt sikerült összevarrni és a sérülést kijavítani, bizonyos szögből még ma is látszik a nyoma. Az eset után a kép elé plexi védőréteget tettek szerencsére, hiszen így a második támadó, aki 1981-ben becsempészett egy légpisztolyt, és rálőtt az alkotásra, csak a műanyagban tudott kárt tenni.

Álma hatására festette ilyenre Krisztust
Fotó: Daniel Farson / Getty Images Hungary

Ezért tarthatták botrányosnak

Mik lehettek vajon azok a felháborító megoldások, amelyeket látva a két férfi el akarta pusztítani a festményt? Teljes bizonyossággal persze a kérdést nem lehet megválaszolni, az azonban biztos, hogy Dalí Krisztus-ábrázolásában több olyan motívum is szerepel, amely eltér a megszokottól. Vegyük például a festő nézőpontját: fölülről ábrázolja Jézust, mintha az Atya tekintene le rá, mintegy Isten helyére téve a nézőt. Ráadásul

Dalí több megszokott elemet is elhagyott: nem ütik át szögek a Megváltó tenyerét, nincs vér, és töviskoszorú sincs a fején.

Az alkotó elmondása szerint ezeket azért nem festette meg, mert egy álma hatására az az elképzelés alakult ki benne, hogy beszennyeznék Krisztus isteni tökéletességét. Sőt, a Jézus feje fölé tűzött papír üres, nem szerepel rajta a megszokott I.N.R.I. (Názáreti Jézus, a zsidók királya) felirat. Azt is többen felvetették, hogy a kereszt alatt elterülő táj egyáltalán nem hasonlít Jeruzsálem környékére, sokkal inkább emlékeztet a katalóniai Port Lligat öblére, amely Dalí otthonától nem messze található.

Római templomban is kiállították a korábban botrányosnak tartott képet
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Hogy valóban ezek miatt a szokatlan motívumok miatt rongálták-e meg a festményt, valószínűleg sosem fog kiderülni. Az ugyanakkor biztos, hogy a katolikus egyház nem talál kivetnivalót Dalí Krisztus-ábrázolásában. Ezt mutatja az is, hogy idén májusban és júniusban a római San Marcello al Corso-templomban állították ki, kölcsönkérve a glasgow-i Kelvingrove Art Gallerytől, ahol egyébként megtekinthető. A kiállítás egyik érdekessége az volt, hogy együtt szerepelt a kiállításon a Dalí-képpel annak inspirációja, Keresztes Szent János rajza is. Maga a festő így beszélt erről az alkotásról: „Keresztes János egy vallásos eksztázis után készíthette a rajzot, mivel ez az egyetlen rajz, amelyet valaha alkotott. Lenyűgözött, amikor először láttam, és később Kaliforniában, egy álomban láttam Krisztust ugyanabban a helyzetben, de Port Lligat táján, és hangot hallottam:

Idézőjel ikon

Dalí, ezt a Krisztust meg kell festened. Másnap elkezdtem a festést.”

Olvass arról is, hogy hogyan tervezett Dalí rémálombeli jelenetet Hitchcock filmjéhez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.