Ő vezette a Top Gun vadászgépét Tom Cruise helyett

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Scott Altman nevét kevesen ismerik ahhoz képest, hogy hányan csodálták meg lélegzetelállító manővereit Hollywood egyik legnagyobb kasszasikerében, a Top Gunban.

Tom Cruise karrierjének egyik ékköve a Top Gun: a film, melynek merész vadászpilótájaként rengeteg rajongót szerezhetett magának, nem sikerülhetett volna olyan jól, ha nincsenek tehetséges vadászpilóták, akik a színész helyett végrehajtják a rizikós manővereket.

Tom Cruise csak ugródeszka volt a pilóta számára

Egyikük, Scott Altman számára azonban ez még messze nem karriercsúcs volt, annak ellenére sem, hogy a férfi ikonikus jeleneteket repült le a hollywoodi színész helyett. Későbbi karrierje ugyanis szó szerint magasabbra, egészen a csillagok közé vezette őt – a NASA asztronautája lett a férfiból.

Scott Altman már nyugdíjas, de a NASA egykori pilótájának bőven van mire visszaemlékeznie
Fotó: Dario Cantatore / Getty Images Hungary

Altman 1959-ben született, diplomáját pedig 1981-ben szerezte meg repülőgép- és űrhajózási mérnöki szakon. Ezt követően belépett a hadseregbe, két év múlva pedig megszerezte repülési engedélyét. A frissen kiképzett vadászrepülőt San Diegóba helyezték, 

százada pedig épp akkor tért vissza egy hét és fél hónapos küldetésről, amikor a filmesek a Miramar légibázisra érkeztek, azért, hogy itt rögzítsék a vadászrepülős képsorokat.

Ekkor Scott Altman mellett három további társát választották még ki: egy korábbi interjújában a férfi elmondta, a cél az volt, hogy olyan pilótákat találjanak, akik elég érettek is a trükkök végrehajtására, és jó kapcsot jelentenek a filmesek és a vadászpilóták közt. Pontosabban fogalmazva meg tudják érteni, mi az, amire a stáb vágyna, velük pedig meg tudják értetni azt, hogy mi az, amire ők képesek, ami lehetséges, és mi az, ami nem.

Két híres trükköt is ő csinált meg

Az egyik ikonikus Top Gun-jelenetben Maverick és társa közvetlenül az irányítótorony mellett húznak át, ezzel kivívva feljebbvalóik rosszallását – ezt a képsort Altman képességeinek köszönheti a mozitörténelem, ő volt az, aki végrehajtotta a manővert, melyről azt is elárulta, hogy meglehetősen tiltott.

„Egy valódi vadászpilóta nem húzhat így át a torony mellett, vagy ha megteszi, akkor szögre is akaszthatja a szárnyait, mert nem fog többet repülni.

Idézőjel ikon

De ez Hollywood volt, ők akarták a jelenetet, szóval meg kellett csinálnom.

És mivel kilencszer vették fel, ezért kilencszer kellett megcsinálnom!” – árulta el Altman.

Nem ez az egyetlen látványos képsor ugyanakkor, amely a nevéhez fűződik. A film egy másik részében Maverick fejjel lefelé repül egy orosz pilóta fölött.

„Azt mondták, fordítsam fejjel lefelé a gépet, és mutogassak valamit. Szóval amikor a filmben látják Tom Cruise ujját, ahogyan a rosszfiúnak mutogat, akkor az valójában az én ujjam” – árulta el korábban a CNN-nek adott interjújában.

Altman a kép bal oldalán ül
Fotó: Space Frontiers / Getty Images Hungary

Nem kapott valami sok pénzt a munkáért

Altman visszaemlékezése szerint a színészek, különösen Tom Cruise nagyon közvetlenek voltak, és élvezték a forgatást – Cruise a Top Gunban szerzett tapasztalatait követően maga is megtanult repülni, így ő egészen biztosan élvezte a dolgot. Nem lehetett ez másként Altmanék esetében is, ami már csak azért is jó hír, mert nem kaptak valami busás fizetést a végrehajtott feladatért: 

mindössze napi 23 dollár ütötte a markukat.

A rendező Tony Scott másra költött sokat: óránként 7600 dollárért bérelte ki a repülőgépeket, amelyekben a színészekkel forgatott. Egy teljes hét után azonban arra jött rá, hogy a felvételek használhatatlanok, a színészek ugyanis meglehetősen zöld arccal szenvedték el a magasban végrehajtott manővereket…

A NASA kötelékében négyszer járt az űrben

Altman és társai sajnos épp kiküldetésben voltak, amikor a filmet bemutatták a mozik, így annak nemcsak a bemutatójára nem mehettek el, de nem is láthatták azt egy jó darabig. A férfi még egy ideig vadászpilótáskodott, Irakban is teljesített kiküldetést, ottani szolgálatáért kitüntetésben is részesítették, majd a NASA-hoz csatlakozott, és 1998–2009 között négy alkalommal is járt az űrben, összesen 51 napot eltöltve ott. Utolsó űrmissziója alkalmával a Hubble űrteleszkóp ötödik, végső javításában nyújtott segédkezet, a következő évben, 2010-ben pedig nyugdíjba ment a NASA-tól. Összesen 7000 órát töltött a levegőben különböző repülőalkalmatosságokat irányítva – nem kevesebb mint 40 különböző repülőgéptípust irányított karrierje során.

Ha érdekel, hogyan választja ki manapság asztronautáit a NASA, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.