Ez a világ legérintetlenebb szellemvárosa, egykor az aranyra épült

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Léteznek olyan helyek, amelyek nélkül kevesebb lenne a világ. Ilyen a bolygónk legjobban megőrzött szellemvárosa is, amelyben a helyieknek szó szerint aranyéletük volt. Egy ideig. Aztán történt valami, ami végleg megpecsételte a mára legkísértetiesebb hellyé vált települést.

Az egyesült államokbeli Nevada határán fekvő, kaliforniai Bodie-ra mondhatnánk, hogy már csak árnyéka önmagának, de ez csak féligazság: bár nyolcvankét éve valóban már egy lélek sem lakja, attól még ugyanúgy, ugyanott áll, és őrzi a múltját, mintha csak jégbe fagyott volna. Jég persze már csak az éghajlatánál fogva sincs arrafelé, de az idő éppúgy tartósította, mint ha a zord időjárás tartotta volna a bolygón.  

Bodey, az ásványkincsek után kutató felfedező

Az észak-amerikai kísértetváros története azzal a William S. Bodey-val kezdődött, aki, csakúgy mint a többi kutató akkoriban, az ásványkincsekről szóló pletykák után indult aranyat keresni. 1859-ben így bukkant a Föld egyik legdrágább kincsére a Sierra Nevada-hegységtől keletre fekvő területen, amely az ő neve után kapta a Bodie nevet. De ez egy másik történet, amire később visszatérünk. Bodey azt tervezte, hogy majd a családjával együtt termeli ki az aranyat, ezért nem is habozott sokáig, elindult értük, de már sosem ért haza, az odafelé úton ugyanis egy óriási hóviharban életét vesztette.

Az amerikai Bodie egy Bodey nevű kutató után kapta a nevét
Fotó: John Elk / Getty Images Hungary

Így született meg Bodie Amerikában

Noha W. S. Bodey sosem lehetett részese a település kivirágzásának, a családja gondoskodott az „örökségről”: megalapította Bodie városát, amelynek egyes feltételezések szerint csak azért nem a Bodey nevet adták, mert el akarták kerülni, hogy véletlenségből Bodyként – magyarul: emberi test – emlegessék az emberek. Más források szerint viszont egy festőnek köszönhető a település elnevezése, aki a legközelebbi városban egy „Bodie Stables” – Bodie-istállók – feliratával lopta be a helyiek szívébe magát, akik úgy gondolták, hogy ez sokkal jobban néz ki, mint más hangzásbeli változatok.

1862-re így Bodie lett az újonnan felfedezett terület neve.

Máig nem tisztázott, hogy az aranylelő helyet végül ki keresztelte Bodie-ra
Fotó: Doug Meek / Getty Images Hungary

Aranyban úszott a település

A név már megvolt, így 1861-ben hozzá is láthattak az arany kitermeléséhez. Az aranybánya nemcsak ásványkincset termelt, hanem nagy-nagy profitot is. Jól látszik ez abból is, hogy

Idézőjel ikon

a 20 bányásszal indult Bodie-nak alig húsz év múlva már 10 ezer lakosa volt.

A kaliforniai település ebben a két évtizedben élte a fénykorát, miközben messze földön az egyik leghírhedtebb címet is megszerezte magának. Bodie ugyanis az egyik legveszélyesebb, törvények nélküli településsé vált, ahol nemcsak az arany csillogott, hanem a férfiak szeme is:

tucatszám jöttek létre ugyanis a prostituáltakkal teli bordély- és „rossz hírű” házak.

Ezek mellett megannyi játékterem és ópiumbarlang települt Bodie-ba, a családok mellett pedig rablóktól, fegyveresektől, bolttulajdonosoktól és a világ minden országából érkező emberektől nyüzsgött a város.

Micsoda titkokat őrizhetnek a biliárdasztalt körülölelő falak!
Fotó: Alicia Mariah Elfving / Getty Images Hungary

Elkopott a lakosság

Bodie-ban lenni nemcsak merő életveszély, de buli is volt, az aranyéletnek azonban lassacskán vége szakadt. Az 1880-as éveket követő évtizedekben, miután a bánya már nem hozott annyi profitot, egyre kevésbé számított vonzó helynek a település.

Idézőjel ikon

A lakosság száma így kezdett fokozatosan csökkenni, ami már megállíthatatlan lett.

1930-ban már egy teremtett lélek sem élt Bodie-ban, noha a szomszédos települések munkásainak hála, a bánya még működött egy ideig. 

Bodie még ma is áll, 1962-ben állami történeti park lett
Fotó: Alberto Mazza / Getty Images Hungary

Miután végleg megállt az élet

Bodie sorsa az 1960-as években pecsételődött meg, 1962-ben végleg megállt az élet. Ennek ellenére azonban ma is látható az akkori állapotában, az állam ugyanis emlékparkká nyilvánította: 170 épület még ugyanúgy áll, mint akkor, köztük az iskola, a templom és a bank maradványai. Az, hogy a település a világ legjobban megőrzött szellemvárosává vált, a térség kivételes klímájának és az alacsony páratartalomnak köszönhető.

Ha szeretnél még több titokzatos helyet felfedezni, egy korábbi cikkünkből megismerhetsz öt igazán elhagyatottat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.