Offline cikkek
Ilyen volt az élet a tüdőszanatóriumokban: csak a gazdagok kaptak esélyt az életre
Az antibiotikumok és a BCG-oltás feltalálása előtt hegyvidéki levegővel, sok fekvéssel és bőséges étkezésekkel kezelték a rettegett betegséget, a tuberkulózist. A fehér halál legbőségesebben a szegények között aratott, a költséges – ám gyakran hatástalan – kezelések rengeteg pénzbe kerültek.
Alapkvíz nyelvtanból: vas-u-tas vagy va-su-tas?
A digitális világban már ritkán kell magunknak elvégezni a szavak elválasztását – elvégzik ezt helyettünk a szövegszerkesztők. Ennek ellenére az iskolában mindenki megtanulja a magyar nyelvtan erre vonatkozó szabályait. Emlékszel még rájuk?
Ezen a fejtörőn vitatkoznak a magyarok is – te hány háromszöget látsz a képen?
A logikai és vizuális feladványok azért olyan népszerűek, mert játékos formában mozgatják meg az agyat, fejlesztik a figyelmet és a problémamegoldó készséget, miközben szórakoztatnak is. Most egy új háromszögszámláló kihívás hódít a közösségi médiában, amely még a legnagyobb géniuszokat is kihívás elé állítja.
A Kékestetőnél is magasabb a világ legnagyobb sziklafala: olyan meredek, hogy hátrafelé dől
Hiába Kanada egyik legeldugottabb hegye, mégis világrekorder a Thor, itt található ugyanis a földkerekség legnagyobb függőleges sziklafala. Hajmeresztő látványa ellenére a sziklamászók kedvelt célpontja, noha meghódítása már életet is követelt.
Gyomnak hiszed, pedig aranyat ér: vese- és májtisztító hatása rendkívüli
Sokan észre sem vesszük, de a kertben, sőt a járdarepedésekben vagy a parkban is a lábunk előtt hever egy igazi kincs.
Milyen autóval járt a detektív? – Nagy Columbo-kvíz
A rendszerváltás előtt, de még utána is rengetegen nézték, ahogy Columbo újabb és újabb eseteket old meg. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire emlékszel még a detektív különös szokásaira, tárgyaira, húzásaira.
Ez az egyik legismertebb fejtörő, sokan mégsem tudják azonnal a választ
A következő fejtörő nem bonyolult, sokaknak mégis lassan esik le a tantusz. Te gyorsan kapcsolsz?
Megy még az iskolai matek? 9 pont kötelező
Matematikai alapfogalmakból állítottunk össze egy kérdéssort. Olyan témákat és feladványokat válogattunk, amelyekre mindenkinek illik tudnia a válaszokat – sok szerencsét!
Egymásba szerettek, de egy régi fotó felfedte a döbbenetes igazságot a múltjukról
Gyerekként egy törökországi nyaraláson találkoztak, kézen fogva játszottak a parton – majd elfelejtették egymást. Később az egyetemen újra összehozta őket a sors, de csak egy régi fotó bizonyította, hogy a szerelmük valójában fiatalon kezdődött.
Ki nem találnád: ő a világ leggazdagabb színésznője
Egykor a nyolcvanas évek legmenőbb tinifilmjeinek állandó szereplője volt, mára viszont szinte teljesen eltűnt a reflektorfényből. Ennek ellenére a világ leggazdagabb színésznője. De ki lehet ő?
Ez a fejtörő garantáltan kifog rajtad: te tudod hová lett a hal?
A következő fejtörő apákról, fiaikról és eltűnt halakról szól. A kérdés csak az, hogy hová lett a pikkelyes.
Ez most igazán fogas kérdés: tudod, merre forognak a kerekek?
Következzen egy igazán fogas kérdés, amit csak a legélesebb eszűek tudnak megfejteni. Te köztük vagy?
Így nézett ki a Hősök tere régen: megdöbbentő a különbség
Valaha tóparti közpark, majd ivókút állt azon a területen, ahol ma a Hősök tere található. A főváros talán legfontosabb tere csak a századforduló után nyerte el nagyjából végleges formáját.
Ez volt az ország első benzinkútja: most újra kinyithat
Hosszú szünet után újra kinyithat a 120 éves benzinkút, mely az első töltőállomásként létesült Magyarországon.
Ez a fejtörő még a legélesebb eszűeken is kifog: te tudod, ki a lókötő?
A következő logikai feladat rendkívüli koncentrációt igényel, ami ebben a rekkenő hőségben most még nehezebb. Te rájössz, melyik fiú a hazug lókötő? Tedd próbára az eszed!
Újraírhatja Noé bárkájának történetét a felfedezés: sokkal régebbi lehet az özönvíztörténet
26 méterrel a vízfelszín alatt, a törökországi Van-tó mélyén egy titokzatos kőváros rejtőzik. A felfedezés nemcsak a régészeket hozta lázba, egyesek szerint akár a Biblia egyik legismertebb történetét is új megvilágításba helyezheti. Szeptemberben indul egy búvárcsapat a helyszínre.
Nehéz földrajzkvíz – felismered az országokat alakjukról?
Nem lesz egyszerű a feladatod: mindössze az alakjuk alapján kell felismerned az országokat – kicsit olyan lesz ez a feladvány, mint az iskolában a vaktérképes dolgozatok. Felkészültél?
Egzaltált, dilettáns, apodiktikus – tudod, mit jelentenek ezek az idegen szavak?
Nap mint nap használunk idegen eredetű szavakat, akár írásban, akár szóban. Némelyik furcsán hat, mintha tudományos lenne, másokat viszont már annyira megszoktuk, hogy úgy érezzük, teljesen beépültek a szókincsünkbe. Ebben a kvízünkben azt tesztelheted, hogy ismered-e ezeknek a szavaknak a jelentését: a kérdések között van egyszerűbb és van trükkösebb is.
Stephen Hawking jóslata látszik beteljesülni: földönkívüliek pusztítják majd el az emberiséget
Stephen Hawking, a világ egyik legismertebb tudósa több alkalommal is figyelmeztetett bennünket arra, hogy nem lenne jó ötlet felvenni a kapcsolatot idegen civilizációkkal.
Nagytőke, Rinyaújnép, Makkoshotyka – léteznek ezek a települések?
Akadnak Magyarországon egészen különleges nevű települések is. Nem mindig könnyű megállapítani, hogy valóban létező helységről vagy pedig kitalált névről van-e szó. Neked menni fog?
Döbbenetes dolog történt ezzel a magyar folyóval: óvatosságra intenek a szakemberek
Az aszályos időjárás jelentősen lecsökkentette a 48 kilométernyi magyar szakasszal rendelkező Maros folyó vízszintjét, így az helyenként csak bokáig ér.
Így takarékoskodtunk gyerekként a szocializmusban
Magyarországon a pénzügyi nevelés ma is gyerekcipőben jár, de ez az írás nem a magyar oktatási rendszer bírálata, sokkal inkább egy nosztalgikus jegyzet valakinek a billentyűzetéből, aki kisiskolás korában takarékbélyeg-gyűjtőlapra gyűjtötte a bélyegeket a zsebpénzéből, de ma már neobankoknál van számlája. Hiába, változó világban élünk.
Rejtélyes lelet hozta lázba a régészeket a Húsvét-szigeteken: újabb titkokat rejthet a lagúna
A Húsvét-sziget vulkáni kráterében, egy kiszáradt lagúnában váratlan felfedezésre bukkantak a kutatók: egy eddig ismeretlen moai-szobor emelkedett ki az iszapból. A lelet nemcsak a tudományos világot, hanem a helyieket is izgalomba hozta.
Ő az angol királyi család legújabb stílusikonja: még Katalint is lehagyja
Bár csak most csatlakozott az angol királyi családhoz, Peter Phillips friss menyasszonya, Harriet Sperling máris egyre több figyelmet kap – nemcsak a románc, hanem a stílusa miatt is. Brit márkákra építő ruhatára szinte egyik napról a másikra vált a királyi divatrajongók kedvencévé.
Elképesztően szép ez a pesti lépcsőház, múzeumnak is beillene
Szerencsések vagyunk: ahogy az ország, úgy fővárosunk számos utcája is tele van rejtett kincsekkel. Ha betévedünk egy-egy régi bérházi lépcsőházba, sok történetet rejtő, különös világ tárul elénk. A Spitzer-ház például igazi "amerikai álom"-otthon, olyan köntösbe csomagolva, mintha múzeumban járnánk.