Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Telefon, tablet, okosóra, elektromos vagy analóg ébresztők – akkor is rikoltanak, ha még órákig szívesen húznánk a lóbőrt. Persze megoldás létezik: benyomjuk a szundit, kirántjuk a konnektorból a makacsan zenélő órát, vagy csak szimplán a falhoz vágjuk, bízva abban, hogy nem találjuk el vele egyik családtagunkat sem. Évszázadokkal ezelőtt azonban, amikor ezek az eszközök még nem léteztek, az emberek egészen más módszereket használtak arra, hogy időben felkeljenek.
Ezek közül sok ma már furcsának hat, akár meg is mosolyogjuk, mégis, igen hatékonyan működtek, amikor szükség volt rájuk, és nem volt kéznél a kakas, hogy a kukorékolásával jelezze a napfelkeltét.
Ezek voltak az ősi ébresztők
Noha az ember alvási ciklusa a nap járásához igazodott régen, mégis voltak alkalmak, amikor ennél pontosabban kellett mérni az időt, akár már az ókorban is. Kínában például léteztek olyan gyertyák, amelyeken jelölések mutatták az idő múlását, és ha leégett addig a gyertya, egy tű hullott ki belőle egy tálcába.
Használtak tömjén füstölőket is hasonló módon: ez úgy működött, hogy a pálcára vékony fonálra fűzött apró gömböket tettek, és amikor a füstölő leégett addig, a gömb leesett és zajt csapott, és erre ébredtek az emberek.
Az ókori Görögországban vízzel működő időmérő eszközöket, klepszidrákat használtak. Állítólag az első, ébresztőként működő prototípust nem más, mint Platón készítette.
Az első mechanikus órák a 13-14. század fordulóján készültek, ezek már dallamot is játszottak – déli harangszó mintájára, a 15. század végére pedig a házi faliórákban is megjelentek az ébresztők.
Foglalkozássá vált az emberek ébresztése
Az ipari forradalom kezdetével egyre nagyobb hangsúlyt kapott, hogy a dolgozók időre járjanak munkába, hiszen, ha valaki később ért oda a futószalaghoz, az lelassította a termelést, és egyetlen ember késése komolyan befolyásolhatta egy rendelés elkészültét. Ekkor vált szükségessé a knocker upperek, vagyis a felkoppintók, felkopogtatók munkája.
Kezdetben olyan iparvárosokban jelentek meg a felkopogtatók, mint Leeds, Manchester, Sheffield vagy Kelet-London. Ezek az emberek akár egész éjjel is ébren voltak, és már hajnali háromkor kezdték ébreszteni a munkásokat. Annyit tettek, hogy egy hosszú bot segítségével addig kocogtatták az ablakot, amíg valaki ki nem nyitotta: így mentek biztosra, hogy az illető valóban felkelt-e.
A felkopogtatók egy része bambuszból készült botot használt, mert az könnyebb volt, és arra is kisebb volt az esély, hogy erőteljesebb mozdulattal véletlenül betörjék az ablakot. Aztán akadtak olyanok is, akik cső segítségével borsószemeket lőttek ki az ablakokra, és ezzel ébresztették a lakókat.
A szolgáltatás ára igen olcsó volt, viszont a felkopogtatók akár egész városrészeket is bejártak, hogy minden ügyfelük időben odaérjen a munkába. Az 1920-as évekre a szakma teljesen eltűnt, mivel az ébresztőórák addigra már széles körben elterjedtek, és megfizethetővé váltak.
Ha a középkori alvási szokásokról is szívesen olvasnál, ezt a cikkünket ajánljuk.
