40 éve készült a számítógépes program, melyet tömegek utálnak máig

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van, aki utálja, akad, aki az életét sem tudná elképzelni nélküle: könyvelők, marketingesek, sales vagy pénzügyi területen dolgozók, hiszen bármerre tekintünk, számok vesznek körül minket valamilyen formában, olyan tömegben, hogy azokat muszáj kategorizálni, osztályozni, másképp feldolgozhatatlanok. Ma közel 1,5 milliárd ember használja az Excel programot, amely megváltoztatta, hogy hogyan rendszerezzük és elemezzük az adatokat.

Ennek a maga idejében forradalmi újításnak számító programnak az első verzióját 1985-ben, negyven évvel ezelőtt mutatták be. A fejlesztést egy kis létszámú, IT-szakemberekből álló csoport végezte, még magyar származású munkatárs is volt a projektmenedzsmentben. Így indult útjára a Microsoft Excel, amit eredetileg nem is így hívtak, legalábbis a belső körökben.

Ezek voltak az Excel program ősei

Talán meglepően hangzik ma már, de az Excelt nem PC-kre (personal computer), vagyis személyi számítógépekre tervezték, mert a 80-as évek közepén azokon még jobbára a DOS-alapú rendszer futott. Biztosan sokan emlékeznek még rá: nem grafikus ikonok jelentek meg a képernyőn, amelyekre ma már csak rákattintunk, hanem kódszerű utasításokat kellett beírni még ahhoz is, hogy egy egyszerű játékot elindítsunk a számítógépen. 

Az Excel programot eredetileg Apple gépekre fejlesztették
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

A Microsoft Excelt eredetileg az Apple Macintosh gépére fejlesztették, az ugyanis nem DOS-on futott, és a fejlesztők célja éppen az volt, hogy felhasználóbaráttá tegyék a táblázatok, és a bennük lévő adatok kezelését. 

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem az Excel volt az első ilyen program: a VisiCalc nevű alkalmazást 1979-ben dobták piacra, ez szintén Apple gépekre készült. Ted Nelson amerikai IT-szakember és szociológus szerint az volt a fantasztikus a VisiCalc-ban, hogy míg a konvencionális programozás lépések sorozatából áll,

ha ebbena programban megváltoztatunk valamit, akkor az mindenhol automatikusan és azonnal változást idéz elő.

 A VisiCalc-ból 700 ezer példányt adtak el hat év alatt, majd amikor a Lotus 1-2-3-at, a táblázatkezelők fejlettebb verzióját elkészítették 1983-ban, a VisiCalc megrendelései leálltak, és a Lotus Developement vette meg a céget. 

Magyar származású férfi is részt vett az Excel fejlesztésében

Ezután debütlált az Excel, amit belső körökben csak Mr. Spreadsheetnek és Number Buddynak neveztek, végül az angol “excel”, magyarul kiemelkedik, jeleskedik ige lett a végleges márkanév. A programot egy kis csapat fejlesztette, köztük volt Mike Koss is, aki 1983-ban diplomázott a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT), és nem sokkal később a Microsoftnál kezdett dolgozni, ahol azzal bízták meg őt és a kollégáit, hogy fejlessze le a világ legjobb táblázatkezelő programját

Charles Simonyi, a magyar származású szoftverfejlesztő, amint visszatér az űrutazásból
Fotó: Bill Ingalls/NASA / Getty Images Hungary

Kollégáival – többek között Doug Klunderrel, Jabe Blumenthallal, Jon DeVaannall, Jeff Harbers-szel, Bob Matthews-zal és John Hopperrel – közösen hozták létre az Excel 1.0-t.

A projektben Charles Simonyi magyar származású szoftverfejlesztő és üzletember is részt vett, illetve hozzájárult a Microsoft Office programok megalkotásához is. A férfi neve több okból is ismerős lehet: ükapja, Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnökként írta alá a trianoni békeszerződést, illetve Simonyi volt az egyik első űrturista a Nemzetközi Űrállomáson

Ha arra is kíváncsi vagy, hogyan jött létre az Airbnb, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

450 ezer forint a bírság minimális összege: ha van kutyád, erre figyelj

Már a 450 ezres minimum is sok pénz, azonban egyes esetekben ennél magasabb összegű büntetéssel is járhat egy-egy szabálysértés, hiszen az állatvédelmi bírságok felszorzódhatnak egyes esetekben. Még akkor is, ha látszólag olyan ártatlannak tűnő dologról van szó, mint egy egyszerű szökés.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.