Parkoló alól került elő az angol király földi maradványa

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Leicester belvárosában, egy parkoló alatt végzett régészeti ásatás során azonosították III. Richárd, az utolsó plantagenet király földi maradványait. Vizsgálatok megerősítették, hogy valóban a hírhedt uralkodó maradványait találták meg, akinek halálával lezárult egy korszak az angol történelemben.

A történet azonban itt nem ért véget, mert a genetikai kutatások újabb meglepetéseket hoztak felszínre. A részleteket a The Guardian is feldolgozta.

III. Richárd földi maradványa szenzációnak számított

III. Richárd megtalálása önmagában is történelmi szenzációnak számított, mivel a király 1485-ben, a bosworthi csatában vesztette életét, majd a greyfriarsi kolostor területén helyezték örök nyugalomra. A kolostor a 16. században elpusztult, a sírhely pontos helye feledésbe merült, és a városszerkezet átalakulásával a területet évszázadokon át beépítették, végül parkolóként használták.

III. Richárd megtalálása önmagában is történelmi szenzációnak számított
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Amikor a Leicesteri Egyetem kutatói levéltári forrásokra és régi térképekre támaszkodva kijelölték az ásatás helyszínét, senki sem gondolta, hogy a keresett uralkodó csontvázára bukkannak. A vizsgálatok során a testtartás, a sérülések is megerősítették. A király személyazonosságát anyai ágon öröklődő DNS-vizsgálatokkal erősítették meg, ám

Idézőjel ikon

a további kutatások során az apai vonalon zavarok mutatkoztak.

A tudósok összevetették az Y-kromoszómát a király és olyan férfiak között, akik dokumentáltan III. Richárd felmenőjétől származnak. A várt egyezés azonban elmaradt, ami arra utal, hogy valahol a családfa mentén hűtlenség vagy tévesen feltételezett apaság törte meg a férfiági leszármazási vonalat.

Ez a felismerés nem csupán egy családi titok lehetőségét villantja fel, hanem felveti a kérdést: mennyire tekinthetők hitelesnek a Plantagenet-házból származó királyok uralkodói jogcímei? Bár a modern monarchiára nincs közvetlen hatása ennek az eredménynek, a történészek számára ez új értelmezési lehetőségeket nyit. A kutatók szerint az is elképzelhető, hogy több helyen is megszakadt az apai vonal, ami akár a York- és Lancaster-ház legitimitását is új megvilágításba helyezheti.

A parkoló alól előkerült csontváz tehát nem csupán egy elveszett király nyughelyét tárta fel, hanem új fejezetet nyitott a brit történelem értelmezésében.

Az a hír járja, hogy III. Károly angol uralkodó válogatós, nagyon nehéz a kedvében járni. Olvasd el a róla szóló következő cikkünket is.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.