Vérbeli kommunista volt a magyar Drakula: Lugosi Béla Amerikában politikai hatalomra tört

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lugosi Bélát, az Amerikába emigrált magyar színészt ma leginkább legendás filmszerepe, a Drakula nyomán ismerjük. Lugosi azonban aktívan politizált, választott hazájában is politikai babérokra tört.

Erdélyi származású, többször nevet váltott színpadi és filmszínész, amerikai emigráns. A Tanácsköztársaság idején a kommunista ideológiák szószólója, Károlyi Mihály és Roosevelt támogatója. Lelkes politikusból amerikai filmszínész, majd színészből ismét politikus lett Lugosi Béla. 

Lugosi Béla Blaskó Béla néven született egy bankigazgató fiaként Lugoson, alig 80 kilométerre a Drakulaként is ismert III. Vlad kastélyától. Apja korai halálát követően otthagyta tanulmányait, és a temesvári színházban vállalt állást. Kiemelkedő tehetségű színésznek bizonyult, később Debrecenben és Szegeden is nagy sikerrel játszott, a Nemzeti Színház tagjává választották. Majd jött az első világháború. 

Lugosi Béla több magyar színházban is dolgozott színszként
Fotó: United Archives / Getty Images Hungary

Lugosi Béla már 1919-ben is kommunista volt

Az első világháború során Lugosit is besorozták az osztrák-magyar hadseregbe, hadnagyi rangot kapott és a 43. síjárőr hadosztály tagja lett. A szolgálata leteltével visszatért a színészkedéshez. Már korábban is éledező politikai érzékenysége lángra kapott a bolsevizmus hazai terjedésével.

Idézőjel ikon

Csatlakozott a vörösökhöz.

A munkásmozgalmak csábítóak voltak számára, hiszen ebben az időszakban a művészek is éppen olyan kiszolgáltatottak voltak, mint a kétkezi munkások. A trianoni határok meghúzása következtében létrejött gazdasági recesszió a színészeket is sújtotta. Támogatta az 1918-ban megalakult Magyar Kommunista Pártot, és részt vett a Kun Béla kormányát támogató színészdelegáció munkájában is. Kulcsszerepet játszott a Színházi Alkalmazottak Szabad Szervezetének megalapításában is. Ekkoriban több cikke is megjelent a Színészek Lapjában, egyikben így írt:

 „A korábbi uralkodó osztály tudatlanságban tartotta a színészek közösségét számos hazugság által, morálisan és anyagilag is korrumpálta őket, és végül ócsárolta és becsmérelte őket. A színész, aki éhbéren tengődött és demoralizálódott, gyakran hajlott rá – bár vonakodva -, hogy az uralkodó osztály rendelkezésére bocsássa magát. A mártírság volt a színészetért való rajongás ára.”

Amerikában is sztár lett Lugosi Béla

A Tanácsköztársaság felszámolását követő megtorlás elől Bécsbe szökött, majd onnan 1920-ban az Egyesült Államokba emigrált. New Orleans-ból New York-ba ment, megtanult angolul és folytatta a színészkedést. 1927-ben kapta meg a Broadway-en Drakula gróf szerepét Bram Stoker regényének színpadi verziójában.

Idézőjel ikon

1931-ben ugyanezt játszotta a filmadaptációban, ami nemzetközi sztárrá tette.

Az 1929-es nagy világválság idején itt is politikai szerepet vállalt, a Filmszínészek Szövetségében (SAG) szakszervezeti tanácsot szervezett a korábbi magyar minta alapján, majd egyfajta árnyékkormányként, válaszul a magyar-német háborús szövetségre, Magyar-Amerikai Tanács a Demokráciáért nevet viselő antifasiszta szervezetet 1943-ban. Céljuk a szétszórtan él magyarok egybefogása volt, illetve a Magyar Nemzetiségi Függetlenségi Front támogatása. Az amerikai szervezet tagja volt Lugosi Béla mellett például Moholy-Nagy László is. 

A politika is meghatározta életét, Amerikában és Magyarországon egyaránt
Fotó: Ron Case / Getty Images Hungary

Bár politikai szerepvállalásától nagyobb ismertséget remélt, a politikai munkássága még inkább elszigetelte a filmes szerepektől. Mindeközben komoly morfinfüggőség is kialakult nála

A politika és a morfium jelentette karrierje végét

Négy sikertelen házassága — az egyik mindössze tíz napig tartott —, korábbi háborús sérülése, szakmai sikertelensége a drogok karjaiba taszította. Hiába akart, nem tudott kilépni a Drakula- és más, hasonló horror szerepek által felállított ketrecből, pedig zombi- és horror paródiákban is kipróbálta magát. Az ötvenes évekre már csak a B-kategóriás szerepek jutottak neki. A sérülésére felírt morfium hamar függőséget okozott, kórházba is került miatta.

Kezelésére nem volt pénze, azt Frank Sinatra fizette neki. Annak ellenére, hogy első vámpírszerepéhez hasonló sikert többé nem tudott elérni, Los Angelesben egy csillag emlékezik meg munkásságáról. Élete utolsó évében ötödik alkalommal is oltár elé állt, egy nála 37 évvel fiatalabb rajongóját vette feleségül. Ekkorra már árnyéka volt egykori önmagának. Utolsó házassága első évében szívroham végzett vele. 

Ha mindig is érdekelt, hogyan élt egykor az igazi Drakula, és miért szőtték köré vérengző kegyetlenségéről szóló legendákat, ide kattintva érdemes tovább olvasnod

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.