Éppen csak feltalálták az autót, máris megtörtént az első baleset

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ első autóbalesetéről viszonylag kevés információnk van, mert azt igyekeztek titokban tartani. Csak annyi látszik biztosnak, hogy a világ első autójával történhetett az Egyesült Államokban.

Sajnos a mindennapjaink része, hogy balesetek történnek az utakon. 2024-ben augusztus végéig 9775 személyi sérüléssel járó balesetet regisztráltak Magyarországon, ezekben 315-en hunytak el. Bár feltalálásuk óta az autók sokat változtak, vezetésükhöz továbbra is hosszas tanulás, és nagy odafigyelés szükséges.

Az első autó, amivel balesetet is okoztak
Fotó: Picasa

Az első autó rögtön balesetet szenvedett

Persze, mint mindenből, autóbalesetből is volt egy első, ez pedig nem sokkal azután történt, hogy feltalálták az első autót. Ekkoriban még nem léteztek a mai szigorú szabályok, még a technológiák fejlesztése és tesztelése is egészen máshogy működött.

1885-ben Carl Benz tette közzé a világ első benzinmotorjának szabadalmát, ami az első autó megalkotásához vezetett. Más feltalálók és mérnökök fantáziát láttak ebben, ezért elkezdtek dolgozni azon a járművön, amit ekkoriban még autónak neveztek.

A Lambert az első amerikai autóként vált ismertté, de nem sokan emlékeznek a márkára vagy annak megalkotójára, mivel a Ford a 20. század elején hatalmas sikert aratott a T-modellel, így az előbbi autómárka a háttérbe szorult.

Az első amerikai autó megalkotója John William Lambert volt, a jármű saját, 1887-es benzinmotor szabadalmán alapult. Lambert 1860. január 29-én született Champaignben, Ohio államban. Apjával együtt saját céget alapított J. W. Lambert and Company néven, amely mindenféle mezőgazdasági szerszámokat és kellékeket gyártott. Azonban Lambertet nagyon vonzották a benzinmotorok, ezért úgy döntött, megalkotja saját autóját.

Az első koncepciója úgy nézett ki, mint egy lovaskocsi, csak ló nélkül. Első autója végül egy háromkerekű kocsi lett, motorral. Ezt a három kerékből az elsővel lehetett kormányozni.

Idézőjel ikon

Az első prototípust nagy titokban tartották, és csak éjszakai tesztvezetésekre vitték ki.

Így történt meg az első baleset is. A nagy titkolózás miatt a balesetről sincs túl sok információ, ahogyan arról sem, hogy pontosan milyen típusúautóval történt, de azt biztosan tudjuk, hogy egy Lambert volt, mivel maga John Lambert ült a volánnál, aki nem vezetett volna mást. A baleset évét tekintve valószínűleg az első modell lehetett.

John William Lambert az első autó feltalálója
Fotó: Wikimedia Commons

A körülményekről mindössze annyit lehet tudni, hogy a világ első autóbalesete 1891-ben, Ohio Cityben történt. A sofőr John Lambert mellett az autóban James Swoveland ült. Lambert elvesztette uralmát az autó felett, egy fa gyökerének ütközött, és nekicsapódott egy vonóhorognak. A balesetet mindketten könnyű sérülésekkel úszták meg, mivel ennek a járműnek még korlátozott volt a sebessége.  

Megváltoztatta az autóipart

A baleset nagy hatással volt Lambertre, aki úgy döntött, hogy biztonságosabbá kellene tenni az autót, például ajtókat kellene szerelni rá, ugyanis az első verzión még azok sem voltak. Nem sokkal a baleset után megpróbálta eladni első „ló nélküli kocsiját”, de nem járt sikerrel.

Idézőjel ikon

Egyetlen autóját sem vették meg.

Ezután eladta üzleteit Ohio Cityben, és az ohiói Union Citybe költözött. 1892-ben megalapította a Buckeye Manufacturing Companyt és a Lambert Gas and Benzinmotor Vállalatot, amelyek helyhez kötött benzinmotorokat és mezőgazdasági gépeket gyártottak. 1893-ban aztán Union Cityből az indianai Andersonba tette át székhelyét, ahol megalapította az Union Automobile Companyt, és sikerre vitte az autógyártást. Az 1900-as évek elején már évi 2000 autót készítettek. Élete során több mint 600 újítást szabadalmaztatott az autóiparban. A márka, bár klasszikusnak számított, és 1905-ben Amerika legjobbjának választották, sajnos a Ford árnyékában maradt.

Az autók mára státuszszimbólumok lettek, és nagyon sokat árulnak el gazdájukról. Alábbi cikkünkben arról olvashatsz, hogy mit mesél rólad az autód. 

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.