Hiába próbáltak végezni vele, újabb könyvet írt a világhírű író

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Salman Rushdie Booker-díjas író először adott televíziós interjút, mióta 2022-ben egy irodalmi fesztiválon egy késes támadó megpróbálta megölni. A merénylet nem sikerült, de az indiai származású Rushdie heteken keresztül élet-halál között lebegett, és elveszítette egyik szeme világát. Április végén jelenik meg legújabb regénye, a Kés, amelyben az ellene elkövetett merényletet és az azt követő felépülést dolgozza föl.

Salman Rushdie élete jelentős részét fenyegetésben élte. Miután 1988-ban megjelent A sátáni versek című regénye, amelynek egyik karakterét Mohamed próféta után mintázta, és az iszlám szent könyve, a Korán is megjelenik benne, elszabadult számára a pokol. Először a brit muszlim közösségek vezetői nyilvánították istenkáromlónak a művét, majd Ruholláh Muszavi Homeini iráni vallási vezető nyilvánosan elítélte a könyvet, és fatvát hirdetett, amelyben halálra ítélte az írót. A regény japán fordítóját megölték, olasz fordítóját megverték, a norvég kiadó vezetőjére háza előtt rálőttek. Rushdie az elkövetkező 10 évet rendőrségi védelem alatt, bujkálva töltötte egészen addig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti diplomáciai tárgyalások hatására a közel-keleti állam visszahívta bérgyilkosait. Ettől kezdve Rushdie élete visszatérhetett a normális kerékvágásba. Legalábbis úgy tűnt, egészen 2022. augusztus 12-ig.

„Mintha a régmúltból lépett volna elő valami, hogy visszarángasson az időben”

Miután az író újra biztonságban érezhette magát, és New Yorkba költözött, semmi oka nem volt arra, hogy visszautasítsa a felkérést egy irodalmi fesztiválon való részvételre. A New York államban található Chautauquában kellett beszédet mondania a száműzetésbe kényszerült írókról. Épp a színpadon állt, amikor egy fekete ruhás férfi megtámadta, és 15 sebet ejtett testén.

Idézőjel ikon

„Úgy éreztem, mintha a régmúltból lépett volna elő valami, hogy visszarángasson az időben, és megöljön… Az első gondolatom, amikor megláttam a gyilkos alakot felém rohanni, ez volt: »Szóval itt vagy, megérkeztél«”

– mondta az író a CBS Newsnak adott interjújában. Merénylője egy 24 éves férfi volt, aki később azt mondta, csak néhány oldalt olvasott A sátáni versekből, és megnézett néhány YouTube-videót az íróról, aki nem volt neki szimpatikus, mert szerinte Rushdie az iszlámot támadta. „Ha az egyik könyvem karakterének ilyen sekélyes lenne a motivációja az elkövetni kívánt gyilkosságra, a kiadóm visszadobná azzal, hogy nem elég kidolgozott az indítéka, nem elég hihető” – mondta az író.

Rushdie tavaly megkapta a német könyvszakma békedíját
Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary

„Ha valakit meg akarok sérteni, gyorsabban is meg tudom tenni”

Persze korábban sem kellett sok a vallási fanatikusoknak ahhoz, hogy megpróbálják Rushdie-t megölni. Elmondása szerint az alatt a 10 év alatt, amikor több milliós vérdíjjal a fején, állandó rendőri védelem alatt élte mindennapjait, legalább hat alkalommal próbálták megölni. A sátáni versek megírásakor sem gondolta volna, hogy műve ekkora felzúdulást fog kiváltani, ahogy azt sem, hogy olyanok fogják megtámadni, akik el sem olvasták a könyvét.

Idézőjel ikon

„Sokszor mondták nekem, hogy szándékosan sértettem meg az embereket. Azt gondolom, ha valakit meg akarok sérteni, gyorsabban is meg tudom tenni. Nem kell öt évet áldoznom rá az életemből, 600 oldalt teleírva.”

Egy héttel a támadás után szolidaritásból az utcára vonultak az emberek New Yorkban
Fotó: Michael M. Santiago / Getty Images Hungary

A 2022 augusztusában 75 éves Rushdie élete nem sokon múlt. Támadója tizenöt sebet ejtett rajta, a többi között a nyakán, az arcán, a kezén, a mellkasán és a hasán. Az író rengeteg vért vesztett. „Azok közül a sebészek közül, akik megmentették az életemet, az egyik azt mondta nekem: »egyszerre voltál nagyon szerencsétlen és szerencsés is«. »Mi volt ebben szerencsés?« – kérdeztem. Így válaszolt: »Az, hogy a támadódnak fogalma sem volt arról, hogyan kell egy embert késsel megölni«.” Ennek ellenére Rushdie életéért 8 órán keresztül küzdöttek a műtőben az orvosok, és 18 napot töltött kórházban. Miután kitolták a műtőből, kérdéses volt, hogy a szemét ért szúrás elérte és megsértette-e az agyát. Mivel lélegeztetőgépen volt, nem tudott beszélni, feleségével a lábujjai mozgatásával kommunikált.

Az író nem hisz sem istenben, sem a természetfölöttiben. Ennek ellenére elismeri, hogy csodával határos módon élte túl a támadást.

Idézőjel ikon

„Ez egy nagy ellentmondás. Hogyan magyarázza meg valaki, aki nem hisz a természetfölöttiben, hogy valami olyan történt vele, ami csodának tűnik?”

„Egyáltalán nem érzem úgy, hogy lenyúlt egy kéz a magasból, és megvédelmezett. Ugyanakkor azt gondolom, hogy valami olyan esett meg, aminek nem kellett volna megtörténnie. És nincs rá magyarázatom.

A Kés Rushdie 22. könyve
Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

„Nincs semmilyen más fegyverem”

A Kés Rushdie 22. könyve, amit az író eleinte egyáltalán nem akart megírni, mert nem akarta, hogy ismét egy ilyen szörnyű esemény határozza meg. „A sátáni versek megjelenése után az egyetlen dolog, amit mindenki tudott rólam, a halálos fenyegetések voltak” – mondta.

„De hamar kiderült számomra, hogy semmi másról nem írhatok. A nyelv képes rá, hogy felnyissa a világot. Nekem nincs semmilyen más fegyverem, ám ezt az eszközt elég régóta használom. Szóval azt gondolom, hogy ez volt a módszerem arra, hogy feldolgozzam a történteket” – nyilatkozta a könyv megírásáról a szerző. Rushdie egy közel 25 évvel ezelőtti interjúban így fogalmazott: „Véget akarok vetni ennek a történetnek. Ez az egyetlen történet, amelynek véget kell vetnem.” Amikor a folyamatos fenyegetettség és a rendőri őrizet elmúlt, úgy tűnhetett, ez sikerült is.

Idézőjel ikon

„Aztán kiderült, hogy mégsem. Remélem, hogy ez volt az utolsó csavar a történetben.”

Olvasd el, mi is pontosan az a fatva, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.