Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
1870. június 9-én meghal minden idők egyik legnagyobb írója, Charles Dickens. Napra pontosan öt évvel korábban már megérintette a halál szele; egy tragikus tömegbaleset részese volt.
A Staplehurst vonatbalesetként elhíresült szerencsétlenség tíz ember életét követelte, és több mint negyvenen sérültek meg. A túlélők között ott volt a kor irodalmi zsenije, Charles Dickens is, aki két hölggyel utazott. Egyikük sem a felesége volt, akivel néhány évvel korábban szétköltöztek, és akit egy időben minden valódi orvosi indok nélkül elmegyógyintézetbe akart küldeni. Dickens balesete azonban örök nyomot hagyott az író lelkében.
Folyómederbe zuhantak a vasúti kocsik
1865. június 9-én, délután 15 óra 13 perckor az 53 éves Charles Dickens élete örökre megváltozik. Párizsból utazik haza, a Londonba tartó vonaton ül titkos szeretőjével, Ellen (Nelly) Ternan színésznővel és annak édesanyjával, Frances-szel. Az író nyolc évvel korábban találkozott az akkor 18 éves Nellyvel, és hamar kölcsönös vonzalom alakult ki köztük.
Dickens szenvedélyes utazó volt, bevételei nagy része pedig éppen előadókörútjaiból származott. Egyik ilyen alkalommal épp egy viadukton keltek át, a sín viszont hiányzott egy pályaszakaszon. Bár úgy 500 méterre kitettek a pályamunkások egy piros zászlót, hogy figyelmeztessék a vonatvezetőt a veszélyre, ám hivatalosan ezt közel kétszer ilyen távolságra kell elhelyezni. A mozdonyt nem tudták idejében lefékezni, nagyjából 50 kilométer per órás sebességgel érkezett az érintett szakaszra, és kisiklott. A baleset során 7 vasúti kocsi megsemmisült, a szinte teljesen száraz folyómederbe zuhantak.
Dickens a balesete után hetekre megnémult
Dickensék első osztályú kocsija meredek szögben lógott le a hídról. Az író az ablakon keresztül mászott ki, kimentette a hölgyeket, majd a sérültek segítségére sietett. Felkapott a kocsiban egy brandysüveget, kalapját vízzel töltötte meg, és próbálta enyhíteni a sérültek szenvedéseit.
A korabeli beszámolók szörnyű állapotokról tanúskodnak. A baleset előtt óriási rázkódást éreztek, majd sötét lett és káosz. Többen csapdába estek a roncsok között, nyögéseket, hörgést lehetett hallani. Voltak, akik eszüket vesztve sikoltoztak, a gyerekek sírtak, és az anyjukat hívták.
Dickens látott egy férfit, aki a vonatkocsi alá szorult, de még életben volt; nem tudták kimenteni. Egy hölgynek, aki eljutott egy közeli fáig, egy korty italt adott, ám amikor legközelebb arra ment, a nő már nem élt. Az író három órán át próbált segíteni a káoszban – közben többen is meghaltak, amíg velük volt –, amikor végre megérkeztek a mentőcsapatok. Miközben a helyszínt evakuálták, Dickens visszamászott a sérült kocsiba, amiben utaztak, hogy még kihozza regénye kéziratát, amelyen éppen dolgozott. Ez volt a Közös barátunk. Majd felszállt a mentesítő vonatra a többi túlélővel, és végül elért Londonba. Olyan sokk érte abban a néhány órában, hogy két hétre elveszítette a hangját.
Furcsa egybeesés, vagy a sors keze?
Bár többen felismerték a híres írót, ő a baleset után nem jelentkezett a vasúttársaságnál. Valószínűleg azért, mert nem akarta, hogy napvilágra kerüljön, hogy a vonaton Ellen Ternannal utazott. Ennek ellenére egy értékes ajándékot küldött neki a társaság igazgatója, hogy megköszönje helytállását a balesetet követően.
Az év augusztusában jelenik meg a Közös barátunk, amelynek utószavában Dickens elismeri, hogy ott volt a vonaton, és leírja, miképp szerezte vissza a kéziratot. Később az író fia beszélt arról, hogyan változtatta meg Charles Dickens életét a baleset; mindig ideges volt, ha vasúton kellett utaznia, illetve a későbbiekben mindig igyekezett valamilyen alternatív közlekedési módot választani. Szerettei szerint soha nem tudta kiheverni, amit akkor és ott látott. 1870. június 8-án az írót szélütés érte otthonában, miután egész nap legújabb regényén dolgozott. Elveszítette az eszmélet, és többé nem tért magához. A sors furcsa egybeesése, hogy másnap, pontosan 5 évvel azután, hogy a balesetben megmenekült, itt hagyja ezt a földi életet az író, akinek többek között a Karácsonyi éneket, a Szép reményeket vagy éppen a Twist Olivért köszönhetjük.
