Amerika a demokrácia hazájaként ismert, az 1930-as években azonban – ha sikerült volna néhány befolyásos üzletember terve – akár fasiszta diktatúrává is válhatott volna. A vagyonos Wall Street-i bankárok saját üzleti érdekeiket féltve szerveztek összeesküvést Franklin D. Roosevelt elnök ellen.
Attól féltek, berobban a kommunizmus Amerikába
A nagy gazdasági világválság kirobbanása amerikaiak millióit érintette hátrányosan, az 1933 januárjában hivatalba lépett demokrata párti elnök, Franklin Delano Roosevelt ezért minden erejével azon volt, hogy felszámolja a válság hatásait, és kihúzza országát a bajból. Két hónappal a Fehér Ház elfoglalása után Roosevelt kihirdette a New Deal politikáját, mely egy sor szociális intézkedést foganatosított, többek között munkanélküli-segélyt, a mezőgazdaság ártámogatását, állami munkahelyteremtő programot vezetett be, és újraszervezte a magánkézben lévő ipart (jobb munkakörülményeket, a bérek színvonalának emelését és a verseny csökkentését igyekezett elérni).
A gazdag üzletemberek és bankárok természetesen kétkedéssel vegyes félelemmel fogadták Roosevelt intézkedéseit, egyesek már attól tartottak, hogy a New Deal elhozza a rettegett szocializmust az Egyesült Államokba, és a kormányzat amolyan Robin Hoodként az ő vagyonuk elkobzásával és újraelosztásával kívánja majd orvosolni a szegénységet. Szintén félelemre adott okot, hogy az elnök leválasztotta az amerikai dollárt az aranystandardról, vagyis a pénz árfolyama ezentúl már nem volt az arany árához rögzítve – a bankárok az intézkedéstől az infláció elszabadulását és pénzük elértéktelenedését várták.
Miközben az Államokban a roosevelti szociálpolitika eresztett gyökeret, az óceán túlpartján fénykorukat élték a szélsőjobboldali diktatúrák, Olaszországban Benito Mussolini, Németországban Adolf Hitler hozott létre tekintélyuralmi rendszert, melyeknek fontos alapját képezte a helyi üzleti körökkel való szoros együttműködés. Gerald C. MacGuire connecticuti születésű bróker, a Wall Street befolyásos figurája és első világháborús veterán úgy gondolta, Amerikában is hasonló berendezkedésre lenne szükség, és tanulmányozni kezdte az európai jobboldali diktatúrák működését.
Meg akarták rohamozni Washingtont
Az Amerikai Légió elnevezésű veteránokat tömörítő szervezet egyik vezetőjeként MacGuire arról is meg volt győződve, hogy a kormány segélyező politikájával elégedetlen világháborús veteránokat könnyen fel lehetne lázítani, és segítségükkel megdönteni Roosevelt hatalmát. A bankár összefogott a Singer varrógépgyár örökösével, a szintén katonai múlttal rendelkező, „milliomos hadnagynak” becézett Robert Sterling Clarkkal, majd körutazást tett Európában, ellátogatott Németországba és Olaszországba, Franciaországban pedig – mivel úgy gondolta, az amerikai veteránok nem lennének elegen – meggyőzött egy helyi veteránszervezetet, a Croix de Feu-t, vagyis Tűzkeresztet, hogy csatlakozzon az ügyhöz.
Amerikába hazatérve MacGuire vagyonos üzletembereket keresett meg a tervvel, hogy kalapozzanak össze 300 millió dollárt, melyből egy 1934 őszére tervezett Roosevelt-ellenes puccsot finanszíroznának. A Mussolinit hatalomra juttató marcia su Roma által ihletett terv szerint 500 ezer veterán vonulna be Washingtonba, elfoglalnák a Fehér Házat és a fontosabb kormányzati épületeket, majd az elnök egészségi állapotára és az alkotmányra hivatkozva leváltanák Rooseveltet a hatalomból. Az elnök helyére egy újonnan létrehozott titulussal bíró, szinte teljhatalommal rendelkező kormányzót ültetnének; Roosevelt, ha hajlandó lenne együttműködni az új vezetéssel, az olasz Viktor Emánuel királyhoz hasonlóan egy ceremoniális, de tényleges hatalommal nem bíró tisztben maradhatna, ha nem, teljesen száműznék őt a politikából.
Az összeesküvés kifundálói komoly vagyonnal és névvel bíró személyeket nyertek meg ügyüknek, az állítólagos anyagi támogatók között volt például ifjabb J. P. Morgan bankár, nagytőkés, Irénée du Pont, a DuPont vegyipari vállalat és tröszt tulajdonosa, a General Motors vezérigazgatói, illetve a Remington fegyvergyár résztulajdonosa is.
Egy népszerű katonatisztet akartak puccsal hatalomra juttatni
MacGuire-nek és Clarknak természetesen szüksége volt valakire, aki elvállalná az ország vezetését, a posztra a korszak egyik legnépszerűbb, legtöbbször kitüntetett katonatisztjét, Smedley Butler tengerészgyalogos dandártábornokot szemelték ki. A nyugalmazott Butler az egyik legnépszerűbb figurának számított a veteránok körében, folyamatosan járta az országot, előadásokat tartott és tüntetéseken vett részt, az egyik legnagyobb szószólója volt a leszerelt világháborús katonák méltányos anyagi támogatásának. Ugyan republikánusnak tartotta magát, amikor Herbert Hoover elnök nem teljesítette a veteránok követeléseit, sőt, még rosszabb körülményeket teremtett számukra, riválisa, a demokrata Roosevelt támogatására szólította fel híveit.
Ennek ellenére MacGuire-ék ideális jelöltnek gondolták Butlert, azonban alaposan melléfogtak: a tábornok a demokratikus értékek védelmére tette fel az életét, és ódzkodott a gondolattól, hogy egy fasiszta diktatúra épüljön ki az országban. Miután néhányszor megbeszélést folytatott az összeesküvés vezetőivel, felkereste az FBI-t, és részletesen beszámolt nekik arról, mit is terveznek az elnök ellen a Wall Street-i üzleti körök. A hatóságok komolyan vették a hihetetlennek tűnő sztorit, összeült egy kongresszusi vizsgálóbizottság, a beidézettek – akiket Butler nevezett meg – azonban egytől egyig tagadták, hogy létezne bármilyen összeesküvés.
Nem tudni, mennyire volt valós az összeesküvés
MacGuire, aki szintén a kihallgatott személyek között volt, a többiekhez hasonlóan tagadta a vádakat, majd nem sokkal később, 1935 márciusában – egyesek szerint rejtélyes módon – tüdőgyulladás következtében elhunyt, mindössze 38 évesen. Mivel a bizottság semmilyen konkrét bizonyítékot nem tudott bemutatni, senkit sem vádoltak meg és a vizsgálat teljes eredménytelenséggel végződött; sokan úgy vélték, csupán átverésről vagy Butler kitalációjáról lehetett szó. A történészek máig vitatkoznak, mennyire volt valós a dandártábornok által előadott történet; sokak szerint tényleg létezett bankár-összeesküvés, azonban kétséges, hogy mennyire jutott közel a megvalósuláshoz, vagy egyáltalán lehetett bármi komolyabb esélye egy hasonló puccsnak.
Egyesek úgy tartják, a Roosevelt-kormányzat azért tussolta el az ügyet, mert az elnöknek szüksége volt a nagytőkéskörök támogatására politikai intézkedései végrehajtásához és hatalma megtartásához, illetve később a második világháborús erőfeszítéseknek, melyeknek köszönhetően az Egyesült Államok és szövetségesei végül győzedelmeskedtek Németország és az európai szélsőjobboldali erők felett.
