Nem a tea az ok: valójában ezért van vízforraló minden brit tankban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan biztosra veszik, hogy a brit tankokban csakis azért helyeznek el vízforralót, hogy a katonák teájukat akkor is elkészíthessék, ha épp a csatatéren éri őket a délután öt óra. Ez tévedés – de persze valami köze azért van a dolognak a teafőzéshez is.

Annyi abszolút tény és való, hogy minden brit tankban található vízforraló berendezés, és az is igaz, hogy a brit katonák sok teát fogyasztanak. Ennek fényképes bizonyítékai is vannak, ugyanakkor túlzó egyszerűsítés azt állítani, hogy a tea miatt került a forraló a tankokba. Nem az elkényeztetett katonák kiszolgálásának igénye miatt kerülnek ezek az eszközök a páncélozott járművekbe, hanem egy nagyon is logikus okból.

Ez az ok áll az egész mögött

A tankokban található melegítőegység telepítése egy olyan problémát old meg, amely gyakorlatilag a tankok létezése óta fennáll. Erre utal az a tény is, hogy nem csak brit páncélozott járművekbe tesznek vízforralót – vagyis tulajdonképpen hibás már ez a megnevezés is, ugyanis nem vízforralót, hanem a porciók felmelegítésére is alkalmas ételmelegítő berendezést építenek be.

Ennek az oka prózai: a katonák a tank belsejében vannak nagy biztonságban, hogyha itt tudnak ételt melegíteni és fogyasztani, akkor kisebb az esélyük arra, hogy találat, sérülés érje őket, vagy akár meghaljanak.

Erre utal az is, hogy a legmodernebb tankokat már nemcsak ételmelegítővel képesek felszerelni, hanem akár WC és mosdó, zuhanyzó, sőt, még légkondi is kerülhet a legmodernebb harci járművekbe.

Egy atom-tengeralattjárón is kell a teaszünet – de a tankok vízforralói nem csak erre a funkcióra alkalmasak
Fotó: Wood / Getty Images Hungary

A meleg víz a teán túl sok mindenhez kell

Mielőtt a hasonló berendezések használata általánossá vált volna, a katonák – köztük persze a britek is – rögtönzött melegítőállomásokat használtak az étel és az ital megmelegítésére: időnként az is előfordult, hogy a tank forró kipufogógázát hasznosították. Meleg vízre pedig közel sem csak azért volt szükségek, mert akartak készíteni egy jó teát, és nem is csak ételt melegítettek. A meleg víz elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megmosakodjanak, vagy kimossák elszennyeződött ruházatukat.

Idézőjel ikon

Ehhez azonban el kellett, hogy hagyják a tankot, ami nem kis veszélyt hordozott magában.

A második világháborúval kapcsolatos kutatások megállapították, hogy egy katona esélye arra, hogy meghaljon, jelentősen nagyobb volt a tankon kívül, mint azon belül. Aggasztóan sokan vesztették életüket járművükön kívül, ez ellen pedig tenni kellett valamit.

Pihenő, és egy kis frissítő
Fotó: Fox Photos / Getty Images Hungary

A tankban vannak biztonságban

Hogy miért terjedhetett el az a tévhit, miszerint a brit katonáknak csakis a tea miatt kell vízforraló a tankba? Mindössze a sztereotípiák működése az, amit megfigyelhetünk ebben a mítoszban. A brit katonák természetesen nem teázgattak tankjukban, miközben aktívan harcoltak, mint ahogyan nem melegítenek ételt sem maguknak azok, akik épp ilyesmit tesznek. 

A mosdás, mosás, evés és ivás ideje mindig a nyugodt pillanatokban volt – és ahogyan azt mindenki tudja, aki valaha aktív katonai szolgálatot teljesített olyan területen, ahol fegyveres konfliktus zajlott, a katona élete nagyrészt a várakozásból áll.

Ezekben a percekben, órákban pedig bőven van idő akár arra is, hogy valaki elkortyolgasson egy bögrényi forró teát.

Egy konkrét eset is van, amelyet az emlékezés kicsit elferdítve igyekszik a teaelmélet szolgálatába állítani: Michael Wittmann Tigris tankjával teázó angolokon ütött rajta, a sztorit pedig úgy adták el később, mintha a botor britek csak ültek és teázgattak volna nem sokkal a D-nap után. A valóságban a mélyen francia területre behatolt egységeknek megparancsolták, hogy várjanak, míg a sereg további része is utoléri őket. Nem azért tudtak velük végezni, mert a katonák majd meghaltak egy jó teáért, hanem mert épp vártak – és ezt nem biztonságban tették.

Egy Centurion tank, itt izraeli szolgálatban
Fotó: Harry Dempster / Getty Images Hungary

A második világháború hozta a megoldást

Az ilyen tapasztalatok hatására döntöttek úgy a tankok tervezői, hogy meghagyják a lehetőséget evésre-ivásra, de inkább úgy, hogy azt biztonságban tehessék meg. 

Az evés, ivás amellett, hogy a fizikai szükségletek kielégítését jelentik, hozzájárulnak az egészség és a jó morál megtartásához is.

Amíg nyílt tűz mellett kellett melegíteni vagy forralni a vizet, fel sem merülhetett, hogy ez a tankon belül történjen, de a modern ételmelegítők megjelenésével ez a gond kiküszöbölhető volt.

Az első tankmodell, amely megkapta ezt a berendezést is, a második világháború után született Centurion volt: ebben már napokat lehetett eltölteni anélkül, hogy elhagyták volna a biztonságos belső területet. Az ételmelegítők teteje hermetikusan lezárható – így a forró víz nem tud kijutni azokból menet közben –, külsejük hideg marad, és akár hat órán át megőrzik a hőt, így valóban komfortot jelentenek, ha napokig nem lehet kilépni a tankból. Egy csap is található rajtuk, így nemcsak melegíteni lehet bennük, hanem forró vizet engedni tálakba vagy bögrékbe – és nem csak teához.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.