Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A harmincas években az ország egyik legsikeresebb szerzője volt. Humoros, szórakoztató regényei ma már elképzelhetetlenül nagy példányszámban fogytak, színdarabjait telt házzal játszották, regényeinek megfilmesített változataiban a korszak legrangosabb színészei szerepeltek. Fiatalon lett népszerű, harmincéves korában azonban véget ért a karrierje – és az élete is.
1938. december 8-án, egy csütörtök este Aszlányi Károly alig harmincesztendős fiatal író egy színházi bemutatóról távozott sietve feleségével együtt. Még zúgott a szerzőnek szóló vastaps, amikor beszálltak a kocsiba: Aszlányinak Felvidékre kellett utaznia, hogy a Sporthírlap számára egy cikksorozatot készítsen. A végzet azonban közbeszólt: Dorog mellett, a 37-es kilométerkőnél Topolino autójával egy fának hajtott, és szörnyethalt. Másnap a bulvárlapok szenzációként adták közre a hírt: „Szörnyethalt a sportriporter! Automobil-szerencsétlenség érte a kiváló színpadi szerzőt! Katasztrófa az országúton! Meghalt a kitűnő író! Feleségét életveszélyes sérülésekkel ápolják!”
A Senki szigetén született
Aszlányi Károly, aki rövid élete során több mint húsz regényt adott közre, továbbá ifjúsági könyveket, filmforgatókönyveket és színdarabokat is írt, valamint fordított is, a dunai Ada Kaleh szigetén született 1908-ban. Ada Kaleh – amelynek 1972 után, a Vaskapu-vízerőmű gátjának duzzasztása után nyoma sem maradt – Jókai Az arany ember című regényéből lehet ismerős: erről a helyről mintázta az író a Senki szigetét. „Mely senkié sem; melynek nincs sem földesura, sem királya, sem hatósága, sem papja, mely nem tartozik semmi országhoz, semmi vármegyéhez (…). A török–szerb határon sok ilyen paradicsomi hely van, melyen nem szánt, nem kaszál, nem legeltet senki. Egyedül a vadvirágnak és a vadállatnak hazája. S ki tudja, még kinek?” – írta a szigetről Jókai.
Ada Kaleh az Aszlányi család otthonául is szolgált: a dohány-, szőlő- és rózsatermesztéssel, valamint csempészéssel foglalkozó, török származású lakosság mellett itt élt Aszlányi Dezső újságíró, filozófus, költő is feleségével és gyerekeivel. Fia, Aszlányi Károly gyermekkorát Nagybecskereken töltötte, majd Németországban, Bécsben és Dániában élt – sőt, egy interjújában azt állította, két évig Amerikában is tartózkodott. Szülei zenésznek szánták, Aszlányi azonban húszévesen, miután megnyerte a Nyugat folyóirat novellapályázatát, úgy döntött, inkább író szeretne lenni.
A leggyorsabban dolgozó magyar író
Első regénye megjelenésekor mindössze 21 éves volt, s a regény (Pénz a láthatáron) óriási sikert aratott. Karinthy „kedves fiatal tehetségnek” nevezte, és a közönség is imádta sajátos humorát, szatirikus nézőpontját, sziporkázó szófordulatait, vicces bemondásait.
„Ada Kaleh szigetén születtem, jól boxolok, három színdarabom van készen, egyiket sem írtam tovább, mint négy napig”
– mondta 1930-ban, 22 évesen a Színházi Életnek, és valóban megdöbbentően gyorsan dolgozott: színdarabjait mindössze hat nap alatt vetette papírra. Máskor önérzetesen nyilatkozott: „A leggyorsabban dolgozó magyar író vagyok. Tanukkal tudom bizonyítani, hogy Pénz a láthatáron című regényemet, amely tavaly jelent meg, hat nap alatt írtam.”
Nem tudott a pénzzel bánni
A sietségnek prózai oka volt: Aszlányi nem tudott a pénzzel bánni, állandó pénzszűkében élt. Ezt a kiadói ki is használták: potom pénzért megvették előre regényeinek kiadási jogait, így a fiatal író kénytelen volt állandó hajszában dolgozni, hogy „törlesszen”. A sietség egy idő után a kritikusok rosszallását vonta maga után. Regényeit laza, „összefércelt” szerkezetűnek mondták, a cselekményt kidolgozatlannak, a jellemábrázolást sekélyesnek. A közönséget mindez hidegen hagyta: színdarabjai óriási sikerrel futottak, regényei (például a Sok hűhó Emmiért) óriási példányszámban keltek el, és olyan kasszasikerfilmekhez írt forgatókönyvet, mint például A hölgy egy kissé bogaras. A szakma viszont a „nagy művet” várta tőle, nem a könnyed vígjátékot. Aszlányi megírta azt is: Özöngáz című, már címében is hátborzongató regénye 1936-ban, három évvel a második világháború kitörése előtt jelent meg – és egy elképzelt második világháborúról szól.
Az örökös rohanásban előfordult, hogy megfeledkezett erről-arról. Szórakozottsága már-már legendás volt: állítólag egy ízben társaságot invitált magukhoz bridzselni, amiről tökéletesen megfeledkezett. Amikor beállított a vendégsereg, Aszlányi nem tudta hová tenni őket: azt hitte, őt hívta meg valaki, ahová elfelejtett elmenni.
A sietség vezetett a halálos balesethez
Közben sportújságíróként tett szert némi rendszeres jövedelemre: a Sporthírlap szerény, de rendszeres fizetést biztosított a számára. Aszlányi ugyanis szenvedélyesenszerette asportot, különösen a sakk, az ökölvívás és az autósport állt közel hozzá. Emellett megrögzött Ferencváros-szurkoló volt, olyannyira, hogy lakásában a melegvíz-csapot is pirosról zöldre cseréltette, nem kis utánajárás árán. És nagy volt az öröme, amikor 1938-ban vásárolt egy Fiat Topolinót, természetesen hitelbe, amellyel azon a bizonyos decemberi estén végzetes útjára indult. „Általában elsietett az életem” – vallotta magáról 23 évesen, és a sietség vezetett a halálos balesethez is. A későbbiekben több magyarázat is született arra, mi okozta a balesetet: egyesek szerint egy gyermeket észlelt az úton, és félrerántotta a kormányt, nehogy elüsse, mások szerint egy teherautó előzése közben sodródtak ki; de voltak, akik fékhibára gyanakodtak. Felesége, Horváth Baba könnyebb sérüléseket szenvedett. Negyven évvel élte túl a férjét. (Borítókép: Fortepan / Kovács Györgyi)
