Kínos eset: így viselkedett a politikus a koronázási ünnepségen

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az ír miniszterelnök, Leo Varadkar megfeledkezhetett arról, hol van: a kamerafelvételek tanúsága szerint az orrát túrta, miközben III. Károly koronázási ünnepségén vett részt.

A BBC által közreadott és azóta az interneten terjedő videófelvétel szerint Varadkar partnere, Matt oldalán sétált, miközben jól látható módon a mutatóujjával az orrába nyúlt, majd miután futó pillantást vetett arra, amit kiszedett, még egyszer megismételte a műveletet.

Leo Varadkar. Az ír miniszterelnök kínos pillanatot okozott a koronázási ünnepségen
Fotó: Pier Marco Tacca / Getty Images Hungary

Sajnálatos módon nem ez volt az első eset, hogy a miniszterelnök megfeledkezett magáról: korábban az ír parlamentben is előfordult hasonló eset. A mostani kínos pillanatot megörökítő felvétel alá több száz komment érkezett. A kommentelők szerint Varadkar „szégyenbe hozta Írországot”, hiszen „tudhatta, hogy kamerák lesznek mindenhol”, mások pedig a szemére hányják, hogy „miért nem hallott zsebkendőről”. Az ír Twitter-használók egyike pedig Varadkar nevében bocsánatot kért mindazoktól, akik az eset után kezet fogtak a politikussal.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.