Ez az ötféle fazon se hiányozzon a ruhatáradból idén tavasszal

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az istennők hosszú és szűk szoknyás fazonjai, az aszimmetrikus szabás, a sejtelmesen átlátszó textíliák, a farmeranyagok és ezüstös színárnyalatok mind felvonulnak az idei tavaszi-nyári trendekben. A sok zseb, a csípőn hangsúlyos szoknyák és ruhák, vagy az egymásra kapkodott ruhadarabok most nem a véletlen művei, ahogy ez az öt forma sem, amik idén is velünk és rajtunk lesznek.

Öltözködési szokásaink a divat agyonhájpolásával és a ruhaipar túlzott szárnyalásával kihatnak a klimatikus változásokra. Az így előidézett klimatikus változások viszont kihatnak öltözködési szokásainkra…

Régen, nagyanyáink beszámolói alapján, léteztek például átmeneti kabátok, tavaszi és őszi viseletek. De talán saját életünkből is emlékszünk még olyan időkre, amikor a télikabátokat és csizmákat, mondjuk, február végével kiebrudalhattuk egy bő fél évre a szekrényből, helyet adva a tavaszi-nyári holmiknak. Ezt a műveletet ma már április végén is csak bátortalanul visszük végbe. Lassan azonban, ha bizonytalanul is, de csak eljön a pillanat, amikor idén is előbányászhatjuk a lengébb viseleteket.

Nincs új a nap alatt a tavaszi ruhák kapcsán sem

Mielőtt megmutatjuk, mi olyat hoz az aktuális trend, amit be tudunk építeni a trendeknek megfelelően már akár korábbi darabjainkból is a mostani szezon ruhái közé, hogyan és kinek érdemes viselnie azokat, felvillantjuk az idei tavasz és nyár trendi színeit. Ezekben gondolkodj:

Az idei tavasz-nyár divatszínei
Fotó: Juan Ignacio RodrÃguez Moronta / Getty Images Hungary

Általánosságban…

A jelenleg érvényben lévő trendekről általánosságban ezt mondja Szilassi Márton, a London College of Fashionön diplomázott stílusszakember: „Legutóbb talán a tavaszi férfitrendek kapcsán merült fel a farmer reneszánsza. Ez a hölgyek esetében sem változik idén. Bártan kombinálhatjuk különböző árnyalatú, szabású farmerdarabjainkat akár egy szettben is egy egyszerűbb fehér toppal. Vagy ha egy trendi, de mégis hétköznapi outfit a cél, a flanelingek a kifutókat lekövetve nagy valószínűséggel az utcákon is felbukkannak majd a tavaszi hónapokban. Fontos megjegyezni, hogy a női divat esetében ritkán lehet egységes konszenzusra jutni, amikor trendeket követünk, hiszen minden hölgy más-más szabásokban, színekben és árnyalatokban érzi jól magát. Azonban ha a színek közül kellene kiemelnünk egyet, az az idén a kifutókon mindenkit elkápráztató csillogó ezüst lenne. Kevésbé hivalkodó, mint az arany, azonban mégis merészebb, mint a fekete, egyszerűen a tavaszi szezon cool girl opciója. Emellett a magenta különböző árnyalatai is dobogós helyet érdemelnek idén. Ezen színek bármely árnyalatához bátran nyúlhatunk” – mondja a fashion-PR-szakember.

A nagyobb divatházak 2023-as tavaszi-nyári kollekciót a kifutókon alaposabban szemügyre véve megfigyelhetünk néhány jellegzetességet, amelyek a fentieken túl, most menők lesznek, íme:

A maxiruhák

Az egyberuha mindig nőies, a hosszú pedig egyfajta eleganciát képvisel.

Maxiruha a Chaneltől – Corbis / Getty Images Hungary
Fotó: Stephane Cardinale 

Ezeknek a maxiruháknak a minikkel szemben másik óriási előnye, hogy úgy teszi nőiessé viselőjét, hogy elrejtheti például a lábak tökéletlenségét: ha görbébbnek vagy vastagabbnak látod lábaid, mint szeretnéd, ez a ruhadarab a nadrágnál is jótékonyabban takar, és közben nőiessé is tesz. Az ilyen ruhák monokróm, azaz egyszínű változatban is megdöbbentő hatást tudnak kiváltani, de gyakran díszítik őket virágmotívummal, ami egyben romantikussá is varázsolja a viseletet, és ráadásul idén tavasszal-nyáron még trendibbé is teszi azt. Ha csíkos vagy netán más geometriai mintával találsz ilyet, különleges darabot tartasz a kezedben, ami biztos magára vonzza majd a tekinteteket. Hasonlóan drámai hatás érhető el egy bokáig érő bő szoknyával is, amit felül akár egy most újra nagyon trendi farmeringgel is kombinálhatunk.

Alkatonként

A homokóra alkatú mázlistáknak természetesen ez a ruha is csak kedvez: a derékban övvel vagy gumírozással behúzott változatok álomszépen mutathatnak rajtuk. Maradva a derékban húzott szabásnál: a körte alkatú hölgyek is jól járnak vele, ápol és eltakar. Ha mellben vagy vállban hangsúlyosabb, csak még jobban kiegyenlíti a test arányait. A sportos alakú hölgyeket is nőiesebbé teszi, egyedül az alma alkat bánjon csínján mind a derékban övvel húzott, mind a mell alatt elvágott fazonokkal.

A szívdekoltázs

A szív alakú dekoltázs nagyon kellemesen nőies és bájos, de vadabb és szexibb hatású is lehet az anyag minőségétől, a viselet színösszeállításától és a vele viselt ruhadarabok összhatásától függően.

Akár egy farmerfűzőre is menő most egy farmerkabát: a farmerek most egymással is kombinálhatók
Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images Hungary

Egy szív alakú fűző egy feszes farmerrel és egy magas sarkú körömcipővel teljesen már hatást ér el, mint egy bokáig érő bő szoknyával, amit szandállal vesz fel viselője, esetleg szalmakalappal egészít ki.

Alkattipp

Ez a szabás az almának akár még jobban is kedvezhet a körténél, bár attól is függ, egy egyberuha dekoltázsáról van-e szó, vagy egy önálló fűzőről. Tévedés, hogy a teltebb idomok leplezésére a bővebb fazon, a repkedős-szálldosós extra textil az ideális, de érdemes mindenkinek kitapasztalnia saját magán is, mi az előnyös, és mit bír el stílusunk, ízlésünk és alkatunk. A sportos alkat például egy egyberuha szívdekoltázsával járhat jobban, mint a derékban szűkülő míderrel, de a homokórának mindkettő nyerő lesz. Az alma alkatúaknak kedvezőbb, ha nem szűk fűzőként folytatódik, de egy miniruha dekoltázsaként már lehet kellemes e szabás. A körtéknek pedig akkor előnyös, ha alul hozzá derékban szűk és onnan bővülő, hosszabb szoknyához viselik.

Görög istennős aszimmetrikus viselet

Laza elegancia, egyszerre hanyag és szexi, nem túlgondolt, de egyszerűségével odavág. Tudni kell viselni, és érdemes az alá vett melltartó kérdésén elidőzni egy csöppet: a pánt nélküli melltartó mindenképpen indokolt alá, a transzparens szilikonpánt viszont a valóságban nem átlátszó, hanem csak látszó! Rövid vagy hosszú ruhában is izgalmas hatást kelt, de ha csak egy felsőről van szó, az is pikáns ezzel a megoldással.

Nem csak az ókori görögök, JLo is már vagy 20 éve tudja: ez a fazon nyerő! (2003, Oscar)
Fotó: Kevin Winter / Getty Images Hungary

Alkatokra szabva

Ezzel a megoldással bármilyen alkatú is legyen valaki, elégtételt vehet a homokóra típusú, tökéletes alkatú hölgyekkel szemben, hiszen ez az aszimmetria nem igényli az ő tulajdonságaikat. A körte alkatú hölgyeken is kedvezően tereli el a tekintetet az apróbb felsőtestről, az almáknál is a vállat hangsúlyozza, a sportos alkat kevéssé hangsúlyos derékvonala sem kerül ezzel előtérbe, így mindenki boldog lehet. Amire érdemes azonban vigyázni, hogy ez a megoldás már önmagában hangsúlyos, így a kevesebb több elvét követve óvatosan kombináljuk a többi ruhadarabbal, még kiegészítővel is alig.

A romantikus

A csipke egyedi hangulatot áraszt: akinek illik az egyéniségéhez, azzal nagyon finom és lágy harmóniát tud teremteni. Van azonban, aki inkább vadabb ruhadarabjai mellé választja kontrasztnak.

A csipke nem mindig csak romantikus… Getty Images Hungary
Fotó: Jacopo Raule

A csipke most inkább a romantikus hangulat jegyében tündököl az erre nyitott hölgyek viseleteként. A kislányos báj a megfelelő kiegészítőkkel, fonott vagy kiengedett hosszú hajjal, szalmakalappal, kötött kardigánnal, farmer- vagy ballonkabáttal is kellemes összhatást kínál. Hozzá a körömcipőtől a szandálon át még a félmagasszárú bakancs is menő lehet.

Alkati sajátosság

A csipkés felület, ha testre simuló szabással párosul is, optikailag nagyít, szélesít, vastagít. Ezt érdemes szem előtt tartani, ha csipkés felsőben vagy csípőt is fedő egyberuhában gondolkodunk: amelyik testtájról el akarjuk terelni a figyelmet, oda ne tegyünk csipkét, de a körte alkat például a felsőtestet erősítheti vele.

A hátul hosszított fazon

Amit nem látunk, csak elképzelünk, az mindig izgalmasabb, mint ami teljes valójában tárul a szemünk elé. A hátul hosszított szoknyaszabások bár kicsit öncélúak, de apellálnak a látvány és a titokzatosság kombinálására. Mivel hátulról a lábakat takarja textil, viselője biztos lehet benne, hogy elölről viszont oda irányítja a tekintetet. Éppen ezért hangsúlyozza a lábakat, és extra jelentőséget ad a cipőviseletnek is. A lábbeli nemcsak amiatt válik fontossá, hogy sarokmagasságával milyen formát kölcsönöz majd a vádlinak, hanem önmagában, mint stíluselem és látvány is előtérbe kerül.

Vigyázat, az alul légies viseletet könnyű felül túlhangsúlyos vagy markáns darabokkal agyonnyomni.

Alkati kérdés

A homokóra alkatú hölgyek mellett a sportosaknak is jól áll, míg a körte és az alma alkatúaknak talán érdemesebb másban gondolkodni, akár a térdig érő szoknyában is inkább.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.