A 9 legbizarrabb sztárereklye, amiért valaki pénzt adott

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legnagyobb rajongók akár egész vagyonokat is rááldoznak, hogy birtokukban tudhassák kedvenc sztárjuk egy-egy ruhadarabját, használati tárgyát vagy egyéb ereklyéjét, az élelmes leszármazottak és aukciósházak pedig szinte bármit képesek pénzzé tenni, akár egy híresség vécéjét vagy vesekövét is. Összegyűjtöttük a kilenc legbizarrabb sztárereklyét, melyek jelentős összegekért találtak gazdára.

John Lennon vécéje

A tragikus körülmények között elhunyt Beatles-legenda és felesége, Yoko Ono avantgárd művész 1969 és 1971 között egy II. György korabeli, műemléknek számító kastélyban lakott a dél-angliai Berkshire megyében, ahol még a vécék is a legjobb porcelánból készültek. Harminc évvel Lennon halála után, 2010-ben egy liverpooli árverésen kalapács alá került az impozáns rezidencia egyik vécécsészéje, melyet a zenész bizonyítottan használt kis- és nagydolga elvégzésére – a bizarr ereklyét 11 700 dollárért, vagyis mintegy 4 millió forintért vásárolta meg egy rajongó, aki (érthető módon) nem hozta nyilvánosságra személyazonosságát.

Elvis hajtincsei

Elvis hajtincsei rekordösszegért keltek el
Fotó: Don Cravens / Getty Images Hungary

A rock’n’roll királyának fodrásza, Homer Gilleland bölcsebb volt annál, mintsem hogy felsöprés után a kukába dobja kuncsaftja levágott hajtincseit – a memphisi férfi évtizedeken keresztül őrizgette csatos üvegekben Elvis tincseit, mígnem 2002-ben úgy döntött, megválik a gyűjteménytől. A hajdarabok 115 120 dollárért, vagyis mintegy 41 millió forintért keltek el egy aukción, ezzel hivatalosan is a legdrágábban megvásárolt emberi testrészeknek tekinthetők.

Justin Timberlake pirítósa

Az ’N Sync fiúzenekarban feltűnt, majd saját jogán is világsztárrá lett énekes, Justin Timberlake valószínűleg sohasem gondolta volna, mi kerekedhet abból, ha az ember nem eszi meg a reggelijét. 2000 márciusában Timberlake interjút adott a New York-i székhelyű Z100 rádiócsatorna kora reggeli műsorában, ahol a személyzet pirítóssal kínálta, ő azonban visszautasította azt, mondván, túlságosan megégett. A műsorvezető egy hirtelen jött ötlettől vezérelve nem dobta ki a pirítóst, hanem feltette egy aukciós honlapra, ahol hamarosan vérre menő licitálás kezdődött érte – a különös ereklyét végül egy 19 éves wisconsini rajongó, Kathy Summers vihette haza 1025 dollárért (kb. 360 ezer forintért).

Russell Crowe ágyékkötője

Az ausztrál filmsztár és énekesnő exkedvese, Danielle Spencer 2018-ban történt válását követően Crowe úgy döntött, megszabadul minden olyan ereklyétől, melyet a tönkrement házassága idején gyűjtött be – az árverésre bocsátott holmik között néhány egészen furcsa darab is szerepelt, köztük egy alsónemű, melyet a színész a 2005-ös A remény bajnoka című filmben viselt. Az ágyékkötőt, melyet a bokszolót alakító Crowe kellően összeizzadt a forgatás során, 500 dolláros kikiáltási áron hirdették meg, végül John Oliver komikus és televíziós személyiség 7000 dollárért, vagyis kb. 2 és fél millió forintért csapott le rá. Oliver a különös ereklyét kedvenc DVD-tékájának ajándékozta, azt remélve, az így keletkező hírverés segít életben tartani a kuncsaftok hiányától szenvedő üzletet.

A <i>Star Trek</i> Kirk kapitánya a vesekövét adta el, hogy segítsen a hajléktalanoknak
Fotó: Bennett Raglin / Getty Images Hungary

William Shatner veseköve

A Star Trek és a T.J. Hooker idén 92. születésnapját ünneplő sztárja sosem ment a szomszédba egy kis bizarr hírverésért, akkor sem kellett csalódnunk benne, amikor 2006-ban saját vesekövét árvereztette el az interneten jótékonysági célra. Shatner nemcsak a követ bocsátotta áruba, hanem a sebészeti eszközöket is, melyekkel kioperálták belőle, a teljes pakkra végül 25 ezer dollárért (vagyis mintegy 9 millió forintért) csapott le egy online kaszinó, mely összeg egy hajléktalanokat segítő szervezethez került.

Scarlett Johansson a taknyos zsebkendőjét ajánlotta fel jótékony célra
Fotó: Matt Winkelmeyer / Getty Images Hungary

Scarlett Johansson használt papír zsebkendője

A Bosszúállók sztárja erős megfázással küszködve érkezett 2008-ban Jay Leno népszerű talkshow-jának felvételére, a beszélgetés közben pedig zsebkendőt kért a műsorvezetőtől, melybe aztán többször is belefújta az orrát. Az elhasznált papírzsepit végül Johansson ahelyett, hogy kidobta volna, aláírta, majd jótékonysági céllal – egy szegénységben élőket élelemmel ellátó szervezetet segítve – árverésre bocsátotta az interneten; a rúzsnyomokat és rengeteg taknyot tartalmazó zsebkendő 5300 dollárért, azaz kb. 2 millió forintért talált gazdára.

Brad Pitt és Angelina Jolie lehelete

Az egykori hollywoodi álompár – akikről manapság inkább viharos válásuk és annak utóélete kapcsán cikkezik a bulvársajtó – a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith című kémvígjáték forgatásán ismerkedett meg egymással, a premier idején pedig már szó szerint együtt vették a levegőt. Miközben Pitt és Jolie elhaladtak a vörös szőnyegen, egy lelkes, azonban jóval kevésbé híres pár, a magukat Celeblehelet-gyűjtő Csapatnak nevező Joe Wilson és Pamela DuMond kinyitottak egy befőttesüveget, majd gyorsan lezárták, fogságba ejtve benne a levegőt, melybe a két sztár belelélegzett. A Brad Pitt és Angelina Jolie leheletét tartalmazó üveg végül az eBayen talált új gazdára, ismeretlen összegért – az aukciós weboldal szabályzatának megfelelően a hirdetők beletették a leírásba, nem garantált, hogy az üvegben tényleg a két színész által kilélegzett levegő van.

Brad Pitt és Angelina Jolie leheletét is megvásárolta valaki
Fotó: Barry King / Getty Images Hungary

Truman Capote hamvai

A Hidegvérrel és az Álom luxuskivitelben írójának hamvai 1984-ben bekövetkezett halála után – a végrendelet értelmében – közeli barátjához, Joanne Carsonhoz (a legendás tévés műsorvezető, Johnny Carson feleségéhez) kerültek, aki saját haláláig, 2015-ig őrizte azokat. Ezt követően az örökösök úgy döntöttek, árverésre bocsátják Capote földi maradványait, melyeket 2000 dollárért kínált megvételre a kaliforniai Julien’s aukciósház – egy ismeretlen vevő végül 43 750 dollárt (majdnem 16 millió forintot) fizetett a néhai író és társasági ember hamvaiért.

Gene Simmons, a Kiss basszusgitárosa és a zenekar logójával ellátott koporsó
Fotó: KMazur / Getty Images Hungary

Kiss-koporsó

A legendás rockzenekar, a Kiss tagjai mindig is rendkívüli kreativitásról tettek tanúbizonyságot, ha újabb és újabb módszereket kellett kitalálni, amivel pénzt gombolhatnak le nagyszámú rajongótáborukról. A rengeteg zenekari merchandise-termék között talán a legkülönösebb a Kiss logójával és a tagok képével ellátott koporsó, melyet 3300 dolláros, vagyis valamivel több mint egymillió forintos áron kínálnak mindazoknak, akik utolsó útjukat a Detroit Rock City és a Rock and Roll All Nite előadóinak szimbolikus társaságában szeretnék megtenni. Az ismert vevők között szerepel a Pantera metálzenekar tragikus körülmények között elhunyt gitárosa, Dimebag Darrell és testvére, a dobos Vinnie Paul, akiket végrendeletüknek megfelelően egyaránt Kiss-koporsóban temettek el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.