Ez a sakkvilág legszomorúbb története: magyar tragédia az olimpiai arany mögött

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sakkvilág Rómeó és Júliája egy magyar szerelmespár. Tragikus hallállal végződött a zseniális fiatal sakkmester élete: Perényi Béla éppen a menyasszonyához, Mádl Ildikóhoz tartott, amikor végzetes autóbalesetet szenvedett. Mádl Ildikó – a Polgár nővérekkel együtt – mégis győzni tudott a sakkolimpián.

A létező legsikeresebb magyar női sakkozók készültek a pepita asztalhoz ülni: a Polgár lányok és egy fiatal reménység, Mádl Ildikó készült fel az 1988 novemberében, Thesszalonikiben rendezett sakkolimpiára. Mádl Ildikó már jegyben járt a sakk egyik géniuszával, a rendkívül szerény Perényi Bélával. De a szerelmük sosem teljesedhetett be.

Elvesztette a vőlegényét

Komoly optimizmusra volt oka a magyar sakkéletnek, hiszen megtörni látszott az oroszok egyeduralma. Máig is csodacsapatnak számított az akkori női válogatott, amit Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Polgár Judit és Mádl Ildikó alkotott. A sakkolimpiát a második legnagyobb görög városban, Thesszalonikiben tartották, s Ildikó szerelme, Perényi Béla nemzetközi mester kocsival akart menyasszonyához menni, hogy szurkolhasson. Az akkor 19 éves női nagymester már gyűrűs menyasszonya volt a mesternek, év végére tervezték az esküvőt.

Mádl Ildikó a thesszaloniki sakkolimpián
Fotó: Wikimedia Commons

Sosem érkezhetett meg

A 35 éves férfi romantikus utazása azonban végzetes lépésnek bizonyult. A gépkocsi Kistelek határában egy rosszul bevett kanyar miatt tisztázatlan körülmények között teljesen szétroncsolódott. A sofőr azonnal, Perényi Béla pedig kórházba szállítás közben vesztette életét. A katasztrófa egyetlen túlélője Rigó János nagymester lett, akit válságos állapotban mentettek ki a roncsok közül, s hosszas felépülés várt rá.

Géniusz távozott

Nincs még egy olyan táblajáték, amely ennyire jó hatással volna az emberi agyra, a jellemre, a matematikai, az olvasási képességekre, javítja a gyermekek memóriáját, de még az idegen nyelvi készségünket is fejleszti. A sakk egyaránt tudomány, játék és művészet. Ennek volt mestere a méltatlanul elfeledett magyar sakkzsenink. Az igazi sakkcsaládba született Perényi Béla 8 évesen kezdte el tologatni a figurákat, majd kisvártatva napi 4-5 órát foglalkozott sakkozással. 16 évesen már igazolt sakkversenyző volt, 1972-ben mesterjelölt, rá egy évvel pedig ifjúsági bajnok lett. Pihenést nem ismerve szinte valamennyi egyéni versenyen letette a névjegyét, majd a létező legnagyobb titulust, a nemzetközi nagymesterséget is elérte. Perényi Béla védjegye volt, hogy sosem adott döntetlenre partit. „Szeretném még tovább játszani” – hangzott a tábla mögött az elhíresült mondata. S mindennél még fényesebb karrier állt előtte, egészen a végzetes autóútig.

Szerelmének taktikájával győzött

A magyar sakkélet legnagyobb katasztrófája mindenkit lesújtott, Perényi sosem érkezhetett meg Thesszalonikibe a szerelméhez. A gyászoló menyasszony emberi aggyal felfoghatatlan lelkierőről és emberi nagyságról tett tanúbizonyságot. Mádl Ildikónak köszönhető, hogy mégis aranyérem került a négy magyar lány nyakába. A csapatot a sakkvilág koronázott királynője, a Világsakkfesztivál megálmodója, Polgár Judit vezette. Elképzelésünk se lehet, miként élhette meg az ifjú Mádl Ildikó a szerelme elvesztését. A sakkszakemberek mindig megjegyzik, hogy a 19 éves sakkfenomén éppen a tragikus halált halt szerelmétől tanult taktikával győzte le orosz ellenfelét. Sőt, miután Polgár Judit és Zsuzsa is döntetlent ért el a táblánál, éppen Mádl Ildikó győzedelmével sikerült a női csapatnak legyőzni a verhetetlennek vélt szovjet női alakulatot.

Menni kellett tovább

A fiatalember egykori szerelme, Mádl Ildikó mesés sakk-karriert futott be. Kétszer nyert olimpiai aranyérmet, és ugyanennyi ezüstérmet is magáénak mondhat, fénykorában a tizedik helyen szerepelt a női világranglistán. A híresen szerény magyar nagymesternő Dobos József sakkmester felesége lett, akit egy kislánnyal, Fruzsinával ajándékozott meg. Sőt, edzőként is remekel, ő vezeti a zalaegerszegi lánycsapatot, s az utóbbi időkben visszatért szülővárosába, Tapolcára, ahol szintén sikeres sakkedzőként tevékenykedik. A világ legismertebb sakkozónője, Polgár Judit pedig 40 évesen vonult vissza az aktív sakkélettől. Azóta se unatkozik, hiszen az ENSZ nőjogi nagykövete, emellett ő bábáskodott a Világsakkfesztivál felett, és egyedülálló sakkóvoda-sakkiskola programot honosított meg Magyarországon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.