Minden kor egyik legjelentősebb közös problémaköre a társkeresés, a párkapcsolat, annak örömei és bánatai, kezdete és vége. Ez mindig is így volt, csupán az változott, illik-e beszélni ezekről a dolgokról, vagy sem. Mára elmúltak azok az idők, amikor egy sikertelen próbálkozás, egy szakítás vagy egy válás szégyennek számított, férfiak és nők magukat emésztve őrizték kudarcukat mint „sötét” titkot. Ma már nemcsak beszélni, de írni is lehet, sőt ajánlott minderről.
A traumaírás műfaja manapság egyre népszerűbb: életük sorsfordító és nehezen feldolgozható csapásainak feldolgozására egyre többen választják azt a módszert, hogy kiírják azt magukból. Sok esetben irodalmi értékű mű születik a komoly témák feldolgozásából, s ezek egy része kiadásra is kerül.
Taussig Gerda sem álmodott írói karrierről, könyvkiadásról, csak szeretett írni, egy fájdalmas szakítást követően pedig nem látott más kiutat, mint hogy kiírja magából összes fájdalmát.
„Bevallom, a regényem alapjai nem a nyilvánosság számára születtek. Az hajtott, hogy mind fizikai, mind lelki értelemben segítsem a gyógyulásomat egy fájdalmas szakítás után, aminek feldolgozásában teljesen magamra maradtam. Kimondatlan gondolatok, megválaszolatlan kérdések dolgoztak bennem, így belső párbeszédbe fogtam, majd az érzéseimet levelek formájában is megfogalmaztam.
Több mint 200 el nem küldött levél pihent a fiókban”
– emlékezett vissza Taussig Gerda.
Ez is egy folyamat
Miközben a több száz levél regénnyé formálódott, a múlt szép emlékű vagy éppen fájdalmas történései megelevenedtek, és nem csupán a párkapcsolat sebei szakadtak fel újra és újra, de az emlékezés magával hozta a gyermekkor, a tinédzserkor és a korai felnőttkor fel nem dolgozott sérüléseit, traumáit is. Kiderült,
nem „csak” egy párkapcsolatot kell most feldolgozni, átértékelni és útjára engedni, hanem az egész eddigi életet.
Nehéz elengedni
„Érdekes módon, nem maga az írás folyamata viselt meg leginkább, hanem az, amikor a munkával elkészültem, és el kellett engednem a könyvet. Hiszen, miközben írtam, visszacsöppentem abba a világba, a párkapcsolatba, újraélhettem számos közös kalandot, és megélhettem olyanokat is, melyekhez korábban nem volt merszem. Talán a könyvben megjelenő őszinte hangvétel és karakterábrázolás segíti az olvasót abban, hogy a hétköznapi hősök alakjában önmagára ismerjen.
Azt remélem, hogy a megküzdési folyamataimon keresztül más is válaszokat kaphat a saját kérdéseire, elakadásaira, problémáira”
– avatott be Taussig Gerda.
Az írás mint terápia
Amikor az ember egy szakítás kapcsán érzett gyász feldolgozásával küzd, fontos, hogy őszintén szembe tudjon nézni érzéseivel. A felismerés, hogy ezek között kellemesek és kellemetlenek egyaránt vannak, és egyszerre érzünk haragot és szeretetet, dühöt és hiányt, ha nem is esik jól, döntő fontosságú. Ez az ambivalens érzelmi kavalkád segít láttatni az elveszített jó oldalak mellett a teherként ránk nehezedő rosszak elengedését is. A gyász feldolgozásához és a továbblépéshez azonban időre van szükség, és a strukturált, ritualizált tevékenységek is előmozdíthatják a folyamatot, mint például az írás.
A gyógyulás
„Úgy érzem, komoly gyógyulási folyamaton vagyok túl, melyben le tudtam tenni lelki terheim nagy részét, hogy teljes lényemmel a céljaim elérésére koncentrálhassak” – mondta az írónő, aki azt is elárulta, hogy már készül a történet folytatása, amelyben a főszereplőnő az elmúlt párkapcsolat tapasztalataival felvértezve úgy dönt: továbblép, és megnyitja szívét egy másik férfi felé.
