A Három kívánság legkínosabb pillanatai

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Három kívánság sokunk gyerekkorának meghatározó élménye – Dévényi „Tibi bácsi” 15 éven keresztül, 1984 és 1999 között dobálta a pontos labdákat, és teljesítette a gyerekek (gyakran előre kitalált vagy kissé megbuherált) álmait, a legendás műsorban a korszak magyar hírességein kívül olyan világsztárok is tiszteletüket tették, mint Diego Maradona, John Travolta, CC Catch és David Hasselhoff, de még George H. W. Bush elnököt is sikerült „levadászni”. Mai szemmel nézve azonban az egyórás reklámblokknak is beillő gyerekműsor hemzseg a kicsit kínos vagy épp borzalmasan gagyi jelenetektől – ezekből állítottunk össze egy listát.

Látogatás a City Grillben a Step zenekarral

Az 1996-os médiatörvény előtti „vad időszakban” semmi sem tiltotta a kínosan látványos termékelhelyezéseket a magyar televízió műsoraiban, a Három kívánság pedig szemérmetlenül csúcsra járatta a szponzorációs trendet. Nem véletlen, hogy Gabi nagy kívánsága ellátogatni a ’80-as évek legendás magyar gyorsétteremlánca, a City Grill egyik egységébe, ugyanis sohasem járt még ott korábban; természetesen kísérete is akad Flipper Öcsi és bandája, a Step személyében, akik – minő meglepetés – épp a City Grill reklámarcai voltak akkoriban. Mindenki vígan falatozza a „csízburgert” és a „city kolbászt”, sőt, Gabi „olyan jószívű kislány”, „kitalálta”, hogy a City Grill munkatársai a stúdióban jelen lévő gyerekközönségnek is „osszanak szét édességet (sic!) és italt”.

Pataky Attila mint Batman

Szintén a szponzoráció jegyében – a „hónap Hasbro-figurája”, a Mindörökké Batman (1995) filmhez kötődő szuperhősjáték promóciójaként – az Edda ufóbarát frontembere a Sötét Lovag bőrébe bújt; jelmezére és a hihetetlenül ciki produkcióra nincs észszerű magyarázat. A jelenetet még pusztítóbbá teszi a kívánságot író lánnyal és anyukájával készült beszélgetés, melyből kiderül, a család minden tagja Edda-rajongó, a nagymama viszont lebetegedett, ezért csak otthon, a képernyő előtt tud drukkolni, a zenekar sikerének titka pedig, hogy „minden kazettán megújult zenével lépnek elénk”.

A Napoleon Boulevard afroamerikai zenekarrá változik

Nem tudni, a levélíró fiú, Bálint vagy a szerkesztők ötlete volt – Dévényi szerint 70-30 arányban származtak a gyerekektől, illetve a műsorkészítőktől az ötletek, utóbbiak gyakran kiszínezték, izgalmasabbá tették a kívánságokat –, hogy Vincze Lilla és együttese „négerként” adja elő Bicikli ég és föld között című slágerét, mindenesetre mai szemmel iszonyúan kínos a parókában, feketére sminkelt arccal fellépő Napoleon Boulevard. Valószínűleg egyik szereplő sem túlságosan büszke erre a produkcióra.

Tibi bácsi megalázza a duci srácot

„Enni szeretsz jobban, vagy táncolni?” – kérdezi Tibi bácsi kedélyesen a 3. osztályos Tibortól, aki élete legmegalázóbb pillanatát éli át több millió tévénéző szeme láttára. A műsorvezető tovább folytatja az alázást egy borzalmas szóviccel – „akkor most egyenSÚLYban leszel, mert amit ettél, azt most le fogod mozogni nekünk” –, mielőtt elkezdődik a tévétörténet egyik legkínosabb diszkójelenete, Murray Head örökbecsű slágerére, a One Time in Bangkokra.

Antal Imre lóháton mesél favicceket

„Jobb lenne a lovak szigetén nyulagolni, mint a nyulak szigetén lovagolni” – dobja le a humoratombombát már a jelenet legelején a Szeszélyes évszakok néhai házigazdája, aki ugyan soha nem ült még lóháton korábban, egy ifjú hölgy kívánságát teljesítve szmokingban kénytelen lóra pattanni a margitszigeti nagyréten. A produkció végül apróbb módosítással valósul meg: miközben a kívánságíró Ildikó körbe-körbe lovagol, Antal Imre mozdulatlan négylábúja nyergében ülve ló témájú faviccekkel szórakoztatja (vagy inkább fárasztja?) a nagyérdeműt.

David Hasselhoff és a Trabant

A műsorba ellátogató nemzetközi hírességek közül talán a Knight Rider és a Baywatch sztárjának szereplése maradt a legemlékezetesebb, egyben a legkínosabb: David Hasselhoffnak a keletnémet autóipar csodáját kellett elkormányoznia Budapest utcáin, ami már csak azért is nehéz feladatnak bizonyult, mert a 193 centiméter magas színész átlagosnál hosszabb lábai alig fértek be a Trabantba. A helyszíni tolmács látványos bakija pluszízt ad a jelenetnek: Hasselhoff szavait, „when I was driving KITT” (értsd: a Knight Rider-beli csodaautót, „KITT-et vezettem”), a hölgy, aki nyilvánvalóan nem ismeri a sorozatot, úgy fordítja: „amikor a gyerekeket viszem autóval”.

A Scooter és a palacsinták

A ’90-es évek elektronikus zenéjének szupersztárjai, a Scooter tagjai – a zenekart Tibi bácsi következetesen „Scootersnek” nevezi a műsorban – különleges kihívásban részesültek: a német triónak palacsintaevő versenyben kellett összemérnie étvágyát három fiatal magyar hölggyel, akikkel szemben szépen alul is maradtak.

Dieter Bohlen elmenekül a tánc elől

Valériának három évet kellett várnia kívánsága teljesülésére, hogy kapjon egy puszit a Modern Talking sztárjától, Dieter Bohlentől, de cserébe a német énekes magyar pályatársa, Bodnár Attila is megtiszteli őt ugyanezzel. A lány kívánságának második része, hogy együtt táncolhasson Bohlennel az egyik Modern Talking-slágerre, azonban nem teljesül, az érintett ugyanis rendkívül zavarba jön, kézzel-lábbal szabadkozik, majd egy közös fotó után inkább távozik a helyszínről. Pedig Valéria még „a magnetofonját is elhozta” a meghiúsult produkció kedvéért. (A kérdéses rész itt tekinthető meg az 58. perctől.)

Szándékosan félrefordítják Bush elnök szavait

A Három kívánság történetének talán legillusztratívabb vendége az Egyesült Államok regnáló elnöke, idősebb George Bush volt, aki 1989 júliusában tett történelmi jelentőségű látogatást a magyar fővárosban. Az elnököt a repülőtéren „kapta el” egy kislány, aki virágot és babát ajándékozott neki – a „mutatvány” természetesen jó előre le volt szervezve az USA budapesti nagykövetén, Mark Palmeren keresztül –, majd megkérdezte tőle, mit kíván a magyar gyerekeknek.

Bush „szabadságot, boldogságot és hosszú életet” („freedom, happiness, and have a long life”) kívánt, Dévényi – aki szerint az úttörőszövetség már akkor is zargatta, ha túl sok popzene került a műsorba – azonban úgy gondolta, ez túl erős lenne az állami televízióban, néhány nappal Kádár János halála után, ezért a fordítás szándékosan megmásította az elnök szavait. Az angolul nem tudó gyerekeknek az államfő azt kívánta, „legyenek boldogok, szerencsések és egészségesek”.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.