Még a Marvel-filmeket is átírták szeptember 11. miatt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy szeptember 11-éhez hasonló esemény új értelmet tud adni sok mindennek, ami körülvesz minket: a terrortámadás popkultúrára tett hatásai sem elhanyagolhatók.

Hogy csak a legkézzelfoghatóbbakat soroljuk fel: 2001. szeptember 11. után néhány napig egyes amerikai tévécsatornák nem sugároztak adást, mások egy percnyi reklámot sem adtak le. Tiltólista készült azokról a dalokról, amelyeket a rádióadók nem tartottak már etikusnak lejátszani az ezrek halálát követelő napot követően. A TBS a Halálos fegyver helyett a Nicsak, ki beszélt tűzte műsorára, A Jóbarátok egy epizódjából kivágták azt a részt, amelyben a szereplők egy reptéri bombatámadással poénkodnak, a Grand Theft Auto 3 videójátékból kimaradt a terrorizmus mint téma, a legfrissebb Bourne-filmet pedig részben újra kellett forgatni, hogy a CIA ne tűnhessen fel negatív fényben.

Így reagált a popkultúra az eseményekre

Ez ugyanakkor csak a jéghegy csúcsa volt. A Dixie Chicks együttes, mely akkoriban még csak The Chicks néven létezett, karrierje mélyrepülését köszönhette annak, hogy nyilvánosan kritizálta George Bush politikáját 2003-ban: a posztterror időszakban Bush keménységére és a terror elleni háborúra volt szükség ahhoz, hogy Amerika újra higgyen saját nagyságában. A korai cancel culture áldozata volt Bill Maher, az ABC-talkshow házigazdája is, aki érdekes megjegyzést tett műsorában.

Azzal szállt vitába, hogy a terroristák gyávák lettek volna: ahogy fogalmazott, az, hogy valaki a repülőn marad, amellyel egy épületbe csapódik, sok minden, de nem gyávaság.

A Politically Incorrect talkshow-nak ez véget is vetett, helyét Jimmy Kimmel műsora vette át a csatornán. A sor folytatódhatna: aki Bush politikája és a terrorcselekményekre válaszként indított háború ellen szót emelt, számíthatott arra, hogy valahol meg kell fizetnie ennek az árát.

Jimmy Kimmelnek más bukása lehetőséget adott: ez is szeptember 11. hatása
Fotó: Amy Sussman / Getty Images Hungary

Szeptember 11. üzenete minden szinten ott volt

A patriotizmus és a propaganda időszaka volt ez: még a Disney Channelen is volt helye a hazafias üzeneteknek, a tévében pedig a JAG: Becsületbeli ügyek című sorozat főhősei hirtelen már az al-Kaida ellen küzdöttek, a frissen létrehozott NCIS első évada pedig terrorcselekményekben bővelkedett.

Hollywoodot egy egészen szürreális úton is igyekeztek bevonni a szeptember 11-ét követő eseményekbe – többek közt David Fincher és Spike Jonze segítségét is kérték, hogy mutassanak rá, milyen potenciális terrorcselekedetekre kell felkészülnie a kormánynak. Elsőre elég meredek az ötlet, de

1994-ben egy Vasember-képregényben már megjelent egy terrorcselekmény, mely épp az ikertornyok és a Pentagon ellen irányult,

így azért mégsem olyan légből kapott az álomgyár bevonása. A 24 sorozat megszületése is erősen köthető a terrorcselekményhez: a végső kérdés nem véletlenül az, hogy vajon a kínzással megszerzett eredmény szentesíti-e az eszközt. És az sem véletlen, hogy George Bush kifejezetten szerette ezt a sorozatot…

A Marvel-univerzum is alakult a terrorcselekmény hatása miatt: így vált popkultmérföldkővé egy fekete nap
Fotó: Stephen Lovekin / Getty Images Hungary

Tony Stark eredettörténetét is átalakította

Ha hiszed, ha nem, még a Marvel-univerzumot is formálta a terror. Vasember eredetileg a kommunistákkal harcol, az alapsztori szerint egyszer maga Nyikita Hruscsov akar végezni vele. Az első Vasember-filmben azonban afgán fogságban találkozunk vele. A későbbi Marvel-filmek hiperrealisztikus terroreseményeket taglaló képsorainak megszületésében is nagy szerepe volt szeptember 11-nek.

A mozikban máig él a nap öröksége: igaz, ma már nem olyan közvetlenül, mint annak idején. A pusztítás látványát már nem úgy használják a filmek, mint a kezdeti időkben – de ha egy bizonyos típusú hangulatot akarnak a filmesek megteremteni, a háttérben ott vannak. Amerika hiába is próbálna szabadulni 9/11 emlékétől: az örökre történelme része marad.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.