9 arcpakolási praktika, amivel az indiai nők fehérítik a bőrüket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már az ókori Egyiptomban is a jómód és a rang jele volt a minél világosabb bőr, hiszen a szabadban robotoló rabszolgák egyik jellegzetessége éppen napbarnított bőrük volt. A középkorra már kicsit túlzásba estek a nők, és kékre festett vénával, vagy éppen eret vágva tettek az előkelő sápkórért. A 19. század hatalmas napernyői után pár generációval fordult a kocka, és a barnaság az utazás luxusát gyakorló, menő réteg privilégiuma lett, de nem mindenhol.

A fehérbőrű, jellemzően nyugati kultúrkörbe tartozó nők az ókori örökségüket követve életveszélyes ólomfestékkel mérgezték magukat bőrük világosítása érdekében, a kevésbé kockázatos és legalább ilyen hatékony, púder elterjedéséig. Amikor aztán bebizonyosodott, hogy sem az érfestés, sem az érvágás nem a legjobb módszer a bőr árnyalatának halványítására, a nők beérték azzal, hogy amijüket csak lehetett, bebugyolálták, a többi testrészt pedig széles karimájú kalapjuk vagy napernyőjük árnyéka alá siettek rejteni. 

Aztán Coco Chanel (igen, már megint vele volt a baj) nem figyelt oda, és jó alaposan lesült egy nyári napon, a majmolók meg azt hitték, ez az új hullám, és felültek rá. Onnantól már nem volt ciki, sőt, az 1950-es években kibontakozó turizmus luxusában részesülők státusszimbóluma kezdett lenni. Így lett a szegénység fokmérőjéből pár évszázad alatt a jómód szimbóluma.

De nem mindenhol van ez így!

Az afrikai, latin vagy indiai hölgyek, akiktől a fehérbőrű nők világítóan fehér fogsorukat, telt ajkaikat és hatalmas hajkoronájukat minimum irigylik, továbbra is bőrük világosításán fáradoznak.

 

Na persze a kellő szemfülességgel megáldott kozmetikai ipar sem maradt adós e hatalmas felvevőpiac igényeinek kielégítésére tett kísérletekben, és elárasztották a nőket vegyi készítmények százaival. Ennek ellenére a világosabb árnyalatra törekvő hölgyek közül ma már egyre többen bíztatják egymást bőrük természetes alapanyagokkal történő fakítására.

A házi praktikák a vegyszerektől óva intenek
Fotó: EyesWideOpen / Getty Images Hungary

Az indiai nők hosszú évszázados praktikái között olyan, viszonylag csekély árnyalatnyi eredménnyel járó, ám egyébként hasznos tanácsok is megtalálhatók, mint a napi 8 óra alvás vagy minimum két liter víz megivása.

Az indiai hölgyek népi praktikáinak se szeri, se száma. A tippek között szinte luxusötletek is akadnak, melyek bátran alkalmazhatók világos bőrön is, ártani biztosan nem fognak.

Olívaolajas-mézes pakolás

  • Két evőkanál olívaolajat egy teáskanál mézzel javasolják összekeverni. Az így kapott esszenciát perceken át érdemes a tapasztalt hölgyek szerint az arcbőrbe dörzsölni, zsíros bőr esetén néhány csepp citromlével megspékelve. A pakolás langyos vízzel távolítható el.

Uborkás arcbőrvilágosítás

  • A hámozott uborkaszeletek szantálfaporral és egy evőkanál citromlével összekeverve 15 perc alatt eredményre vezetnek. 
Az uborka minden földrészen beválni látszik
Fotó: monstArrr_ / Getty Images Hungary

Rózsavízpermet 

  • A rózsavíz gyulladásgátló, és csökkenti a bőr kipirosodását, így a hideg rózsavizes permet a nap bármely szakában áldásos hatású lehet.

Házi arcradír

  • Az elhalt hámrétegtől való megszabadulásra éppúgy, mint a bőr tónusának világosítására alkalmas, bőrbe dörzsölendő keverék egy olyan házi készítésű hámlasztó pakolás, mely két teáskanál rizsport és egy kevés kókuszolajat tartalmaz.
  • Almaecettel és rózsavízoldattal, vattakorongok segítségével ragyogó tisztára is mosható az arcbőr.

Házi arcpakolás

  • Sózatlan vajból, két evőkanál érett banánpépből és egy teáskanál mézből kiváló pakolás nyerhető. Percekig tartó masszírozás után a pakolás meleg, nedves ronggyal eltávolítható. 

Narancsos maszk

  • A friss, összezúzott narancshéjból és hideg tej elegyéből kapott maszkot az arcon és a nyakon is bevethetjük, hetente kétszer, az indiai házi kozmetikai tippek szerint.

Pigmentfoltok ellen

  • Két teáskanál narancshéjport vagy citromhéjport egy teáskanál szódabikarbónával, egy teáskanál mézzel és két teáskanál citromlével összekeverve kiváló pasztát kapunk, mely az arc pigmentfoltjainak eltávolításában segíthet. 
Néha persze lehet bizarr a látvány, de a végeredmény a lényeg
Fotó: AleksandarGeorgiev / Getty Images Hungary

Rugalmasságot növelő pakolás

  • Két teáskanál aloe vera gél és 1/2 teáskanál kurkuma csodákat tehet, ha egy tálban egy evőkanál mézzel elegyítjük. Az arcon és nyakon hagyva 15 percig látványos hatás érhető el az indiai hölgyek szerint, akik azt javasolják, hideg tejbe áztatott vattakoronggal mossuk le mindezt.

Bőrfeszesítő tojásmaszk

  • A tojás összehúzza a pórusokat, feszesíti a bőrt, és világosítja a bőr tónusát. Elkészítéséhez keverjünk össze kis kukoricalisztport egy tojásfehérjével, majd vigyük fel az arcra. A pattanásos bőrűek kevéske citromlé hozzáadásával még jobb eredményt érhetnek el az indiai hölgyek véleménye szerint.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.