December elsejével lezárul egy korszak a patinás Gellért Szálló történetében, amit ha külsőleg nem is, de belsőleg teljesen átalakít új tulajdonosa. Képösszeállításunkkal búcsúzunk a legendás Duna-parti hoteltől.
Ha most sétálnál a kihalt Gellért Szállóban, inkább egy thriller tökéletes helyszínének látnád, ahol a nyikorgó ajtók csak fokoznák a borzongást. 103 év alatt számos felújításon átesett a hotel, de olyan nagy átalakítás, mint ami most következik, nem volt, és sokan csak remélik, hogy a külsejében változatlan megjelenéssel együtt megmarad valami az utókornak a legendás budapesti helyszínből.
Rengetegen írtak a szállóról, készült a hetvenedik és a századik évfordulóra is könyv, de ezek a maguk alaposságával együtt is elismerik, hogy csupán a töredékét tudják bemutatni a múltnak. Merthogy a Gellértben aztán minden megtörtént, volt kórház, katonai bázis és persze luxusszálloda, amióta a szecessziós épületet felhúzták. Sőt, már előtte is, mert a kiírt pályázaton két terv is elnyerte a zsűri tetszését, és végül az a döntés született, hogy a tervezőket arra kérték, fogjanak össze, és gyúrják egybe az ötleteiket. Ez 1905-ben volt, és talán éppen ezért a végső tervekre hat évet kellett várni, majd a háború miatt csak 1918-ban fejezték be az épületet.
Innentől mondhatjuk, hogy valódi fénykor következett, amikor báloktól volt hangos az épület, az elit ide szervezte a rendezvényeket és a gyógyszállórészbe csak úgy özönlöttek az emberek.
A Gellért 100 című könyvében Saly Noémi várostörténész, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa írta meg, hogyan alakította át Bánlaky Géza a múlt század tízes-húszas éveiben a főváros fürdőit, beleértve a Gellértet is.
Többek között a hullámfürdőt, majd a pezsgőfürdőt is neki köszönhették a vendégek, és a korábbi park, teniszpálya és minigolfpálya helyén minden korosztály igényének megfelelő komplexumot hozott létre, ahol legendák lubickoltak.
Hála Pusztai Sándor úszómesternek, aki végigfotózta a fürdővendégeket, így az utókornak is fennmaradt s olyan gyöngyszemeket hagyott ránk, mint a fürdőző Klebelsberg Kuno, Turay Ida vagy Karinthy Ferenc.
A második világháború – Budapest más épületeihez hasonlóan – a Gellérten is nyomot hagyott. Egy ideig a német katonákat látták el, a hadikórház sebesültjeit végül a szovjetek egytől egyig kivégezték a szálló pincéjében.
A tragédiák ellenére 1946-ban, 50 szobával újra szállóként nyitotta meg a kapuit, és a helyenként teljesen megsemmisült folyó menti részt gyorsan renoválták. Ezzel együtt is valódi unikum, hogy ilyen vagy olyan formában, de Gellért az átadása után valamilyen formában üzemelt. 2002-ben kellett csak bezárni, akkor is egy katasztrofális csőtörés miatt, ami végül a fürdőben is komoly károkat tett.
Saly Noémi komoly munkával tárta fel a Gellért titkait, valóban minden zugba benézett, talált a fedélszékben elrejtett gépészetet, felfedezte a sarokkupola fehérnemű-mosodába vezető szennyesliftet. A fennmaradt legendákból is szép számmal gyűjtött, ahogy a Gellért Szállóról megjelent könyvek íróinak sokszor csak név nélkül meséltek arról, mi zajlott a négy fal között, de akad olyan legenda is, ahol csak sejteni lehet, hogy a történet a Gellértben esett meg.
