Így készítsd el a tökéletes sült tököt, és így ízesítsd, hogy a legfinomabb legyen!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sült tököt készíteni télvíz idején nagyon is megéri, és most azt is megmutatjuk, mennyi mindent kezdhetsz az elkészült szeletekkel!

Régen minden jobb volt, kivéve persze a számítógépeket és a sült tököt, amit nagyszüleink még csak egyféleképpen ettek: szeletelve és alaposan megsütve. Ha az első dér megcsípi, a tök nagyon finom ilyen egyszerű változatban is, de miért ne készítenénk még ennél is izgalmasabban, ha már egyetlen zöldségből kijön annyi szelet, amennyi bővel kitart egy hétig?

Nem is baj, ha marad belőle másnapra, a sült tök ugyanis nem romlik meg egykönnyen. Csavard alufóliába, tedd a hűtő egyik fiókjába, így még harmadnapon is remek lesz vele a tökpite, krémleves, rizottó vagy a kurkuma latte. 

És ha már a felhasználásánál tartunk, lássuk csak, hogyan érdemes elkészítened. 

A megsült szeleteket eheted hidegen és forrón, és akkor sem kell kétségbeesned, ha a boltban nem a legédesebb darabokat választottad ki. Itt az idő, hogy feltuningold egy kicsit! Nagyon finom a szerecsendiós-narancslekváros változat, de remek a mézes-fahéjas, és ha van a kamrában egy-két olyan különlegesség, mint a karamellszirup vagy a levendulaméz, azokból is locsolj rá egy keveset. A világ legmenőbb vacsorája lesz ebből a szuperegyszerű és olcsó alapanyagból, ha ezek után még durvára tört pisztáciával, jéghideg gránátalmával, sáfránnyal, kardamomos tejszínhabbal vagy kókuszcsipsszel is ízesíted. A legfontosabb a mértéktartás: két íz, két extra hozzávaló bőven elég, csak válaszd ki két kedvenced a felsoroltakból, és azzal öntsd nyakon! 

Ezerféleképpen finom
Fotó: Ross Woodhall / Getty Images Hungary

Ha épp nem szeletekben ennéd, jó, ha tudod, hogy remek lesz kedvenc zöldséges rizseddel, vagy épp bulgurral töltve is, de forró italként is lehet kiadós reggelihelyettesítő. Ha a pumpkin spice latte koffeinmentes változatát is megkóstolnád, készíts kurkuma lattét, és turmixold el néhány evőkanál tökpürével! Csak forró tej, méz, kurkuma és a tök kell hozzá, de ha kiadósabb fogásra vágysz, egy nagy evőkanál zabpelyhet is adj hozzá! Sűrű reggeli italt kapsz néhány perc alatt, ami egész délelőttre eltelít.

A tökpüré köretként is remek, leves is készülhet belőle, de mascarponéval elverve tésztaszósz, liszttel pedig izgalmas gnocchi lesz a végeredmény. Ezt már csak zsályás vajban és egy nagy adag parmezánban kell megforgatnod, hogy egy izgalmas és szuperelegáns vega fogást tálalhass.

Ha még mindig maradt volna néhány szelet a hűtőben, fogj egy banánkenyérreceptet, és cseréld a banánt tökre az isteni sütőtökös kenyér elkészítéséhez, majd reggelizz belőle két nagy szeletet sós vajjal és egy hatalmas tejeskávéval!

Most pedig vegyük át az egyszerű receptet, lássuk, hogyan lesz a sült tök a legtökéletesebb!

Először is válassz sütni való tököt, és valóban egy dércsípte darabot, hogy a végeredmény igazán édes legyen. Sütésre ideális a hosszúkás alakú, mézédes kanadai vagy akár a bordázott, nagydobosi tök is. Egy hatalmas, éles késsel vágd el hosszában, vedd ki a magokat, majd vágd kisebb szeletekre. Így egy kicsit előbb megsül, és könnyebben adagolható.

Nem kell bedőlnöd azoknak a recepteknek, amik túlgondolják: itt még ne olajozz, ne fűszerezz. Az olajat csak beszívja, de jobb nem lesz tőle, ha pedig előre jól berozmaringozod, nem lesz lehetőséged a fentebb felsorolt finomságokat elkészíteni belőle. Ráérsz utólag is kóstolgatni és ízesíteni. Legalább 200 fokon, hatvan percig süsd, és ha már úgy érzed, hogy elkészült, szurkáld meg egy villával az egyik darab oldalát, így kiderül majd, hogy elég puha-e. Ha közben azt látod, hogy gyorsan pirul, egy időre takard le alufóliával, hogy ne égjen meg. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.